Az állam szerepének történetileg és területileg különböző domináns felfogásai alakultak ki. A történeti aspektusra a már tárgyalt ötszakaszos felosztást ajánlottuk – formális működés, formális támogatás, tényleges működés, tényleges támogatás, állami utasítás. Ennek a különböző stációi megfigyelhetőek különböző korok különböző politikai rendszereiben. Tanulságos például, miként jutott el az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia és Észak-Írország) a klasszikus szabadversenyes kapitalista „éjjeliőr-államtól” (laissez faire) Tony Blair új típusú „harmadik utas” kormányzati szintre emelt államfelfogásáig – devolúció; köz- és magánszektor közös fejlesztéspolitikai-finanszírozási együttműködése.14 A 20. század egyik legfontosabb társadalom- és államelméleti dilemmája az állam optimális kiterjedéséről, illetve az állami hatalom mértékéről szóló viták voltak. A fejlett demokratikus országokban az államok szerepének rendkívül eltérő és tipizálható modelljei alakultak ki: más-más történelmi előzményekkel; gazdasági, társadalmi és politikai adottságokkal; strukturális-intézményi tényezőkkel; s mindezekből következően jelentősen eltérő szakpolitikai prioritásokkal. Alapvetően megkülönböztethető az angolszász államfelfogás az európai kontinensen tapasztalhatóakkal szemben – legyen a vizsgált terület a skandináv, a németajkú országok vagy Franciaország. Az angolszász országok (Egyesült Királyság, USA, Kanada, Új-Zéland) államfelfogásában hagyományosan meghatározó elem a piac s vele a liberális gazdaságpolitika tisztelete. Ez megnyilvánul a közpolitika különböző szakpolitikai szegmenseiben, így többek között az állami adópolitikákban, foglalkoztatási szabályozásokban, szociális és egészségügyi ellátási rendszerekben. Az európai kontinens országaihoz képest alacsonyabb redisztribúciós szint tapasztalható, ahol kisebb a központi állam újraelosztó funkciója a megtermelt GDP arányában: alacsonyabb állami elvonás (az adók, illetékek), cserében alacsonyabb szintű közszolgáltatási ellátások a szociális és egészségügyi területeken. Az angolszász versenyképességi államfelfogás a magánszektor gazdaságdinamizáló szerepkörében bízva igyekszik alacsonyan tartani a vállalkozások és a magánszemélyek adóterhelését, rendkívül rugalmas – sok esetben a munkaadóknak kedvező és a munkavállalók számára hátrányos – munkaerő-piaci szabályokat alkalmazva.