Kádár Edit

A kopula és a nominális mondatok a magyarban


A kopula a magyar teminológiában

A magyar leíró nyelvtani hagyományban a kopula általában a névszói-igei állítmány igei elemét jelenti. A MMNyR és a MMNy azonban kerüli a kopula megnevezést, és – mint arra fentebb is utaltam – a névszói-igei állítmány létigei részéről beszél, melyet azonos kategóriába sorol a „tartalmasabb jelentésű” lesz, lehet (’válik’), valamint a marad és a múlik igékkel, közös tulajdonságukként éppen a névszói-igei állítmányban való megjelenést tartva (vö. MMNy 199610: 240–241). Az újabb hagyományos nyelvészetben pedig előfordul, hogy a kopula és a segédige fogalmai is összemosódnak, és a két terminust szinonimákként alkalmazzák. Rácz Endre például a segédigéket a segédszók osztályaként tárgyalja, és két fajtájukat különbözteti meg: az igeragozásban szerepet játszó „mód- és időjelszerű” fog és volna elemeken kívül a névszói állítmány mellett megjelenő, „képző, módjel, időjel, személyrag szerepű” kopulát (vagy, volt, lesz, marad, múlik) sorolja ide (Rácz 1985: 263–264). Keszler (1994: 49) Rácz (1985) nyomán a kopulát szintén a segédigék egyik alosztályának tekinti, Lengyel (1989: 205–207) alapján megjegyezvén, hogy ezek névszók mellett segédigenévként is előfordulhatnak (vö. De szeretnék gazdag lenni. Beteg lévén nem tudott elmenni. Az asztalon levő könyvet ne vidd el.). Lengyel (1994) szintén a segédigék között listázza a fog és volna mellett az összetett, névszói-igei állítmány alkotására szolgáló „komplex képző-, jel- és ragértékű” van (volt, leszek, lett, lenne, volna2 stb.), marad (maradtam, maradt volna stb.) és (el)múlik (elmúlt, elmúlna stb.) elemeket. Lengyel (1999) a segédigék két osztályát különbözteti meg: a szóalakteremtő (fog, volna; szokott, talál, tetszik) és a mondatrészteremtő segédigékét. Kopula névvel a mondatrészteremtő segédigék (volt, vagyok, lesz, marad, múlik stb.), segédigenevek (lenni, lévén, maradva stb.) és segédszavak (volta, való) összevont osztályát illeti. A MGr-ban (Keszler 2000) egyrészt Lengyel (1999) osztályozásával találkozunk, másrészt „kopula szerepű segédigék”-ről olvashatunk mint a morfológiai természetű viszonyszók azon alosztályáról, amely „képzőhöz hasonló értékűnek tekinthető”, amennyiben funkciója az, „hogy összekapcsolja az alanyt az állítmánnyal, oly módon, hogy tulajdonképpen igésíti a névszót”. (Keszler 2000: 72)3

A kopula és a nominális mondatok a magyarban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 422 7

Jelen monográfia azokat a nonverbális predikátumú mondattípusokat tárgyalja, amelyekben kijelentő mód jelen időben, egyes szám harmadik személyű alany mellett nem jelenik meg (hangzó) kopula. Célja egyrészt a magyar predikatív és azonosító mondatokhoz olyan szerkezeti leírást rendelni, amelyből az adatolható szintaktikai különbségek levezethetők, másrészt a kopula kategóriájának vizsgálata (melyről azt állítja, hogy nem igei elem, hanem csupán az inflexiónak "lexikális támaszt" adó expletívum). A leírás eszközéül a generatív grammatika eszköztárát használja, ennek ellenére nem elméleti, hanem leíró jellegű (lehetővé téve ezáltal az eredmények különböző elméleti keretekben történő felhasználását).

Hivatkozás: https://mersz.hu/kadar-a-kopula-es-a-nominalis-mondatok-a-magyarban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave