A réshangok, azaz frikatívák produkciójakor szűkület jön létre a szájüregben (vagy a gégében, de a gégében képzett réshangokról a jelen kötetben a továbbiakban nem lesz szó), amely a levegőt gerjesztve aperiodikus turbulens zörejt képez. Abban az esetben, ha a szájüregben létrejövő szűkület a levegőt a metszőfogaknak irányítva jellegzetesen magas frekvenciájú aperiodikus turbulens zörejt képez, akkor sziszegő-susogó réshangokról (azaz szibiláns frikatívákról) beszélünk (Howe–McGowan 2005; Toda et al. 2010). A szibiláns frikatívák produkciójában a beszédhang akusztikai minőségét a képzési hely függvényében az érintett nyelvtesti régió határozza meg. Bizonyos képzési helyeket csak bizonyos nyelvtesti régiók közelítenek meg, abból fakadóan, hogy a nyelvalak manipulálása korlátokba ütközik. Azaz míg az alveoláris régióban a nyelv elülső, nyelvhegyi vagy koronális régiója az aktív artikulátor, addig a palatális képzési hely esetében dorzális ejtés jellemző. Az alveoláris és palatális passzív szájpadi zónák között a posztalveoláris (avagy palatoalveoláris) és alveolopalatális zónák helyezkednek el, melyek tulajdonképpen egyazon képzési helyet foglalnak magukba, mégis más-más beszédhangok sorolhatók ezekbe a kategóriákba. Ez azért lehetséges, mert habár a képzés helye azonos, az aktív artikulátor, azaz jelen esetben a nyelv elülső részének pozíciója eltér. A képzési hely hátrébb mozdulásával egy kontinuumot tudunk felállítani az alveoláris /s/, a posztalveoláris /ʃ/ és a retroflex posztalveoláris /ʂ/ között, ahogyan a nyelv elülső része fokozatosan egyre hátrébb és hátrébb közelíti meg a kemény szájpadot. A retroflex képzési helyet a kontinuumon az alveolopalatális követi, ahol a produkció során a nyelvcsúcs (vagy a korona) helyett a dorzális, nyelvtesti régió tekinthető aktívnak. Más szóval: míg a retroflex /ʂ/ esetében a nyelvhegy közelíti meg a kemény szájpadot és a nyelv retraktált (hátrahúzott) állapotban figyelhető meg, addig az alveolopalatális képzés során a nyelvhegy lefelé hajlik a szájüregben, és a nyelv előrehúzódott állapotban van. Ezek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az akusztikai és artikulációs különbségeket elsősorban az aktív artikulátor jellemzőiből eredeztethetjük az említett beszédhangokban, nem pedig a képzési helybeli eltérésekből (Esling 2010).