Amint azt a 1.2.3. fejezetben bemutattam, a dorzális (palatális és veláris képzési helyű) magánhangzók esetében az F2-érték a magánhangzók elölképzettségével áll összefüggésben, tehát hosszabb hátulsó üreg esetében magasabb F2-értékre számíthatunk. Azonban fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a magánhangzóknál lényegesen előrébb képzett koronális dentialveoláris vagy posztalveoláris képzési helyű beszédhangokról van szó, ezért a tipikus magánhangzóktól eltérő akusztikai következtetéseket tudunk levonni. Erre az összefüggésre már korábban is láthattunk egy közvetett példát a Chiba- és Kajiyama-féle (1941) perturbációs elméletnél, és az /i/ magánhangzó Stevens-féle akusztikai modelljének nomogramjánál (6. ábra, bal panel), hiszen mint láttuk az F2 frekvenciái a palatális régióban realizálódnak maximális értékkel, és akár előrébb, akár hátrébb csúszik a szűkület, az F2 értéke mindkét esetben csökkenést mutat. Tehát ezek alapján a dentális vagy posztalveoláris frikatív szűkület feloldásakor létrejövő vokalikus szegmentum kezdetén mért F2-érték (a továbbiakban: kezdeti F2-érték) és a szűkület mögötti üreg nagysága között fordított arányosságot feltételezhetünk (Nittrouer et al. 1989; Li 2008). Ez azt jelenti, hogy például egy dentialveoláris /s/-nél a frikatív szűkület relatívan elöl pozicionálódik, ezáltal ebben az esetben nagy hátulsó üregre és alacsony F2-értékre számíthatunk. Ezzel ellentétben egy posztalveoláris képzési hely esetében a szűkület hátrébb helyezkedik el a dentialveoláris esetében tapasztalhatónál, tehát ebben az esetben már magasabb kezdeti F2-értéket várhatunk (a dentialveolárisnál tapasztalhatóhoz képest). Habár ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy az /i/ magánhangzó modelljében lezajló akusztikai változásokat – ahol az elülső és a hátulsó üreg alapvetően össze van kapcsolva akusztikailag – nem tekinthetjük teljesen egyenértékűnek egy frikatív szűkület feloldásakor végbemenő akusztikai változással – ahol a turbulens zörej eltűnésekor a zörejet kialakító elülső rezonátorüreg és a hátulsó üreg összenyílása hozza létre a formánsos akusztikai jelet (vö. Stevens 2000: 145). A jelen disszerációnak nem célja a fentebbi két akusztikai változás részletesebb bemutatása, ezért mindössze annyit érdemes kiemelni, hogy az F2-értékek és az artikulációs gesztusok közötti összefüggések értelmezésekor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy pontosan milyen képzési helyű beszédhangokat vizsgálunk: palatális–dorzális magánhangzókat, vagy (poszt)alveoláris–koronális szibilánsok feloldásakor előálló formánsos akusztikai szerkezetű approximánsokat.