Juhász Kornélia: A mandarin beszédhangok produkciója kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek ejtésében
›
2. Szakirodalmi áttekintés az akcentusjelenségekről
›
2.2. Történeti áttekintés az akcentusjelenségek vizsgálatáról

2.2. Történeti áttekintés az akcentusjelenségek vizsgálatáról

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az L2 beszédhangjainak kiejtésével, illetve az akcentussal kapcsolatos vizsgálatokat történeti szempontból két nagyobb korszakra bonthatjuk, mely korszakok határát az interlanguage, avagy „köztes nyelv” fogalmához köthetjük (Eckman 2012). A fogalom meghatározása előtt először az akcentuskutatás kezdeti fázisát mutatom be, melyben ezt a fogalmat még nem használták az akcentusjelenségek kialakulásának magyarázatában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kezdeti elgondolás szerint az anyanyelv hatással van a célnyelv elsajátítására, azaz az L2 beszédhangok az L1 hangrendszerén keresztül kerülnek feldolgozásra (Polivanov 1931, Trubetzkoy 1939). Ez azt is jelenti, hogy az L2 beszédhangok inadekvát produkciója a percepcióban gyökerezik, ahol az L1 rendszere fonológiai szűrőként működik, és ennek segítségével kategorizáljuk percepciósan az L2 beszédhangokat. Más szóval az akcentus nem a produkció terméke, hanem már a percepció szintjén is jelen van, ez a „perceptuális akcentus” (Strange 1995). Azt, hogy a nyelvtanulók az L1 fonológiai rendszere alapján dolgozzák fel az L2 beszédhangokat, a transzfer fogalmával, avagy a nyelvek közötti interferenciával magyarázták (Odlin 1989). A transzfer az ember általános tanulási folyamatain alapul: ha új tanulási szituációval kell megküzdenünk, akkor az addig elsajátított mintázatokat, módszereket véve elő próbáljuk leküzdeni az akadályokat. Éppen ezért az L2 elsajátításakor is a már korábban elsajátított nyelvi rendszer, azaz az anyanyelv mintázatait vesszük elő, és próbáljuk alkalmazni az új nyelv elsajátítására (Major 2001). Ez azonban – mint látni fogjuk – az L1 és az L2 közötti különbségekből fakadóan nem minden esetben célravezető módszer. Többek között azért sem, mert ha a transzferált L1 mintázatai eltérnek az L2 mintázataitól, akkor negatív transzfer, avagy interferencia lép fel a két nyelv között, ami hibákat eredményez, és hátráltatja az L2 helyes elsajátítását. Ellenkező esetben, ha az L1-ből az L2-be transzferált rendszer megegyezik, akkor pozitív transzferről beszélünk, azaz az L2 adott jellemzőjének elsajátítása gond nélkül és gyorsan mehet végbe (Bardovi-Harlig–Sprouse 2017).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint fentebb említettük, az akcentus jelenségének alapja az, hogy az L1 befolyásolja az L2 elsajátítását. Éppen ezért a köztes nyelv fogalmának megjelenése előtt a nyelvészek az L1 és az L2 hangrendszereit vetették össze a kontrasztív analízis keretein belül. A kontrasztív analízis alapja az a feltételezés, hogy minél nagyobb a különbség az L1 és az L2 hangrendszere között, annál nehezebb elsajátítani az L2 beszédhangjait. A kontrasztív analízisben fonológiai elemzéssel hasonlították össze az L1-et és az L2-t, azaz összevetették a fonémák és allofónok eloszlását és megjelenési szabályszerűségeit (Eckman 2004). Az L2 beszédhangok ejtési nehézségeit és hibáit az allofónok közötti eltérő eloszlással magyarázták. Lado (1957) szerint az a legnehezebben elsajátítható jelenség, ha a nyelvtanulónak az L1 allofónjait különböző L2-kategóriákba kell sorolnia. Erre példaként hozhatjuk fel azt, hogy a spanyol beszélők számára problémát okoz az angol /ð/ és /d/ megkülönböztetése, hiszen a spanyolban mind a két beszédhang a /d/ fonéma kategóriájába sorolandó, de ide csatolhatjuk a fentebb említett angol /n/ és /ŋ/ megkülönböztetését is magyar anyanyelvűek számára. A különböző fonológiai eltérések szituációit nyolcszintes hierarchikus rendszerbe sorolták, ahol az L1-ben nem jelenlevő L2-allofón elsajátítása számított a legnehezebbnek. A kontrasztív analízis által alkotott ejtési nehézségekkel kapcsolatos predikciók általánosságban jól működtek, azonban bizonyos problémákat az anyanyelv és a célnyelv fonológiai összehasonlításával nem lehetett magyarázni, mert annál általánosabb nézőpontra volt szükség (Eckman 2012).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A nyelvek fonológiai összehasonlításával nem magyarázható problémákat Trubetzkoy (1939) tipológiaijelöltség-elmélete oldotta fel, melynek az az akkoriban népszerűvé váló elgondolás szolgált alapjául, hogy a nyelvi jegyeket bináris oppozíciókban (pl. zöngés-zöngétlen szembenállás, +zöngés/–zöngés) értelmezték. E bináris rendszerben gondolkodva jelölt és jelöletlen párokat tudunk meghatározni. A jelöletlen elem valamilyen módon egyszerűbb, „könnyebb”, természetesebb, és nemcsak az adott nyelven belül, hanem általánosságban a nyelvek között is mindig szélesebb körben jelenik meg. A jelölt elem ezzel szemben bonyolultabb, és lényegesen ritkábban jelenik meg. Ha pontosabban akarjuk definiálni a fogalmat, akkor azt mondhatjuk, hogy egy X struktúra (pl. beszédhang vagy képzési jegy) akkor számít jelöltnek egy másik Y struktúrához képest, ha minden nyelvben, amelyben megtalálható X, van Y is; de nem minden nyelvben, amiben van Y, lesz szükségszerűen jelen X (Eckman 2004: 529). Például a legtöbb nyelvben jelen van az ajakkerekítés nélküli /i/ és /e/, azonban ennél jóval kevesebb nyelvben állnak szemben ezek a beszédhangok az ajakkerekítéses /y/ és /ø/ párjukkal. Illetve szótagszerkezet szempontjából: ha egy nyelvben jelen van CVC (mássalhangzó + magánhangzó + mássalhangzó) szerkezetű szótag, akkor kell lennie CV (mássalhangzó + magánhangzó) szerkezetűnek is (Major 2001). A tipológiai jelöltséget a kontrasztív analízis kiterjesztéseként kívánták értelmezni, ezáltal definiálva az L2 beszédhang elsajátításának nehézség fokát, azon az elven, hogy az L2 beszédhang nehezebben elsajátítható, ha nem csak fonológiailag tér el az L1-től, de emellett még jelöltebb is nála (Eckman 2012, Pickering 2012).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az interlanguage, avagy a köztes nyelv fogalmának megalkotása azért tekinthető fordulópontnak, mert egy új nyelvi rendszer létrejöttét feltételezi a célnyelv elsajátításakor, ami önálló szabályrendszerrel rendelkezik és részben függetlennek tekinthető mind az L1-től, mind az L2-től, ezáltal magyarázva azokat a jelenségeket, amelyek nem köthetőek közvetlenül sem az anyanyelv, sem a célnyelv struktúrájához (Eckman 2012). A köztes nyelv egy egyénenként eltérő belső mentális állapot, rendszer, amely lehetővé teszi az L2 percepcióját és produkcióját (Nemser 1971, Selinker 1972). Ebből fakadóan a köztes nyelv kizárólag a nyelvtanuló elméjében van jelen, és a köztes nyelvben megkonstruált tudás és szabályrendszer nem csak nyelvtanulónként tér el (éppen úgy, ahogy a nyelvtanuló által befogadott L2-ingerek is személyenként eltérnek), hanem különbözik az anyanyelvi beszélők L2-jétől is, hiszen a transzfer révén a nyelvtanuló egy egész más szemszögből közelíti meg az L2 rendszerét és szabályait. Más szóval a köztes nyelv a nyelvtanuló sajátos verziója vagy speciális nézőpontja az L2-ről, ami egyfajta idiolektusnak is tekinthető (Cook 2006). A köztes nyelv és az L2 viszonyát a 14. ábra szemlélteti.
 
14. ábra: Az L1, a köztes nyelv és az L2 sematikus viszonyai
(Cook 2008: 15 nyomán)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A köztes nyelv fogalmának megalkotása révén a fonológiai rendszerek közötti eltérésekre koncentráló kontrasztív analízis helyett a nyelvek közötti hasonlóság, és az általános érvényű nyelvi elvek és szabályok kerültek a középpontba, melyeket nem szükségszerűen lehetett az L1 vagy az L2 nyelvi rendszerével magyarázni (Eckman 2012). Az ebben az időszakban kialakuló fonológiaelméletek, mint például a jegygeometria vagy az optimalitáselmélet (melyekkel kapcsolatban a 2.5. fejezetben mutatok be az L2 beszédhangok elsajátításával kapcsolatos modelleket) is arra a felvetésre keresték a választ, hogy a köztes nyelv működésére (emberi nyelv lévén) ugyanolyan általános elvek vannak hatással, mint az „elsődleges” nyelvek működésére (Eckman 1991, Eckman 2012). A nyelvek közötti univerzális elvek kutatása az ebben a korszakban meghatározó irányzatnak, a generatív nyelvészetnek is tulajdonítható. A generatív nyelvészet atyja, Noam Chomsky szerint a nyelv (Chomsky terminusával az I-nyelv, ahol az I az intencionálist, individuálist és internálist jelöli) az ember elméjében létező „belső” nyelvi tudásként, azaz nyelvi szabályok összességeként van jelen, amit grammatikának hívunk (Chomsky 1986). A nyelvek közötti hasonlóságok legfőbb forrása az univerzális grammatika (UG), amelynek minden ember veleszületetten a birtokában van, és ami kezdetben egy konkrét nyelvektől független, alulspecifikált rendszer, melynek a paramétereit a nyelvelsajátítás folyamata „hangolja be” az adott, elsajátítandó nyelv tulajdonságai szerint (Chomsky 1981). Alberti és Medve (2006) szerint az univerzális grammatikát tekinthetjük a törtszámok közös nevezőjének is, ahol a törtszámok a nyelvek maguk, és a bennük mélyen megbúvó hasonlóságokban lelhetjük meg az UG működését. Az UG általános elve például, hogy a nyelvek rendelkeznek magánhangzókkal és igékkel, azonban ezek a magánhangzók és igék nyelvenként eltérhetnek. Az UG-n kívül azonban másfajta, átfogóbb nyelvi univerzálék is jelen vannak (és meghatározzák az L2 elsajátítását). Például a legtöbb nyelvben a CV (mássalhangzó + magánhangzó) szerkezetű szótag számít jelöletlennek, azaz ez a legalapvetőbb és legegyszerűbben elsajátítható. Ebből kiindulva az L2-t tanuló beszélő könnyebben elsajátítja a mássalhangzókat szótagkezdeti helyzetben, mint szótagzárlati pozícióban (azaz pl. a jelöltebb, CVC szerkezetű szótagok zárlatában) (Major 2001, Carlisle 2001).
 
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave