Az L2-tanításban és -elsajátításban központi szerepet játszik az, hogy a nyelvtanuló a célnyelvi minta szerint ejtse az L2 beszédhangjait, valamint kövesse az L2 fonológiai és fonotaktikai szabályoknak megfelelő hangzássémákat. Az akcentusmentes ejtés elsajátításánál azonban a szupraszegmentális szinthez kapcsolódó akusztikai jegyek sem hagyhatók figyelmen kívül, hiszen a nyelvek szupraszegmentális, avagy prozódiai jellemzőik terén is eltérnek egymástól, és a prozódiai jegyek transzfere is jellemző az idegen nyelv elsajátítására (Flege 1986, Eckman 2004). Ilyen prozódiai jellemző például az zönge alapfrekvenciájának (f0) változása is, ami – mint a 2. fejezetben láthattuk – a beszéd hangmagasság-változásával áll összefüggésben: a magasabb f0 magasabb hangmagasság érzetét kelti. A beszédhangmagasság változásának kihasználásával kapcsolatban elkülönítettünk intonációs, avagy atonális nyelveket (mint amilyen a magyar is), ahol az alapfrekvencia változása hosszabb, közlés- vagy mondatszintű egységekhez társul (’t Hart et al. 1990, Gósy 2004). Illetve elkülönítettünk tonális nyelveket is, ahol a szavakhoz-szótagokhoz rendelt eltérő dallamkontúroknak szavak szintjén van jelentésmegkülönböztető szerepük (például a kínai nyelvben) (Chao 1968). A tónusos nyelvek, így például a mandarin kínai elsajátításával kapcsolatban a dallamkontúr mintázatának azonosítása és produkciója is okozhat problémákat a nyelvtanulók számára (Li et al. 2020), és emellett a nyelvtanulók az alapfrekvencia regiszterében is eltérhetnek a célnyelvi ejtéstől. Például a mandarin beszélők sokkal mélyebb és magasabb alaphangtartományokat használnak a tónusok produkciójára, azaz tágabb hangterjedelemben valósítják meg a tónusokat, mint a kínaiul tanuló angol anyanyelvű beszélők (Shen 1989b). Azonban az atonális nyelvek között is eltérő lehet az intonáció jellege, ami felismerhetővé teheti a beszélő akcentusát. Huszthy (2019) tanulmánya szerint például míg a magyar anyanyelvűek számára az angol anyanyelvűek magyar beszéde intonáció szempontjából meglehetősen monotonnak érződött, addig a magyar anyanyelvűek az olasz beszélők dallamíveit a magyarnál sokkal nagyobbnak és erőteljesebbnek észlelték.