A dinamikus akusztikai artikulációs/akusztikai céllal rendelkező kettős és/vagy hármas hangzók (diftongusok és triftongusok) a sztenderd magyar nyelvváltozat szempontjából nem relevánsak. A sztenderd magyar nyelvváltozatban a két (vagy több) vokalikus akusztikai/artikulációs cél két (vagy több) eltérő szótagmag alá van rendelve, tehát ezek a magánhangzó-szekvenciák a szomszédos szótagok nukleuszaiként valósulnak meg (Siptár–Törkenczy 2000). Más szóval a sztenderd magyar magánhangzó-szekvenciákat (pl. autó, hiátus) nem szokás diftongusnak/triftongusnak tekinteni. Emellett a siklóhangként osztályozható /j/ approximáns fonológiai viselkedése és annak mássalhangzós tulajdonságai is cáfolják a dinamikus artikulációs/akusztikai céllal megvalósuló vokalikus fázisok létét a sztenderd magyar nyelvváltozatban (Siptár–Törkenczy 2000, Siptár 2016). (Fontos megjegyezni, hogy a magyar dialektális nyelvváltozatokban a sztenderd nyelvváltozattal szemben megjelennek dinamikus artikulációs/akusztikai céllal realizálódó magánhangzók.) A sztenderd magyar nyelvváltozattal szemben a sztenderd kínai nyelvben a diftongus- és triftonguskészlet rendkívül gazdag: összesen 9 diftongust és 4 triftongust tudunk megkülönböztetni (Bartos–Ye 2019, 4. táblázat). A vokalikus szekvenciában lezajló változást elsősorban a nyelvállásfokban bekövetkező változás szerint szokás osztályozni: a diftongusok esetében két típus, a nyíló, illetve záródó kettőshangzók különíthetők el. A triftongusok esetében pedig egyetlen komplex nyíló-záruló szerkezet a jellemző. Nyíló diftongusok esetében a nyelvállásfok csökken, a záruló diftongusok esetében pedig növekszik. Triftongusok esetében pedig ezen változások kombinálódnak.

 

 

A kínai és magyar beszédhangkészletek áttekintése után a következő. 3.2. fejezetben röviden összefoglalom az értekezésben vizsgált kínai és magyar beszédhangcsoportokat, valamint a bemutatásuk sorrendjét a monográfia további fejezeteiben.