Ennek eredményeképpen, a kísérlet hipotéziseként arra számítottam, hogy a II. (facilitáló) kísérlet nagyobb eséllyel tartja a kísérleti személyeket egynyelvű módban, ami azt jelenti, hogy a II. (facilitáló) kísérlet esetében a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek a kínai és magyar nyelvű produkciójukban rendre jobban megközelítik mind a kínai, mind a magyar explozívákra jellemző ejtést. A kísérlet alaphipotézisének felállításakor abból indultam ki, hogy a II. (facilitáló) kísérlet eredményei – az egynyelvű mód hatékonyabb fenntartásából fakadóan – jobban megközelítik az anyanyelvi VOT-értékeket, azaz magyar explozívák esetében a magyar nyelvre jellemző, vagyis aspirálatlan; míg a kínai nyelv esetében pedig a kínai nyelvre jellemző aspirált zöngekezdési időértékeket. Ez azt jelenti, hogy hipotézisben leírtak szerint a magyar anyanyelvűek a II. (facilitáló) kísérletben a magyar beszédhangokat az I. (nem facilitáló) kísérletben tapasztaltaknál kevésbé aspiráltan, míg a kínai szegmentumokat az I. (facilitáló) kísérletben mérteknél aspiráltabban képzik. Valamint ezen változások hatására elkülönítik produkciójukban az eltérő zöngésségi kategóriákba tartozó, vagyis aspirálatlan zöngétlen magyar és aspirált zöngétlen kínai explozívákat (H2).

A kínai és magyar beszédhangokat nyelvenként külön-külön tekintve a hipotézis nem nyert megerősítést: egyik képzési hely esetében sem találtam szignifikáns eltérést a két kísérlet explozívaejtése között, egyik beszélői csoport esetében sem. Vagyis a II. (facilitáló) kísérletben a magyar anyanyelvűek a magyar szegmentumokat ugyanolyan aspiráltan ejtették, mint az I. (nem facilitáló) kísérletben. Hasonlóképpen a kínai szegmentumokat is ugyanolyan aspiráltan ejtették, a II. kísérletben, mint az I. kísérletben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a haladók tendencia szintjén a várt mintázatot mutatták, tehát az I. (nem facilitáló) kísérlethez képest a II. (facilitáló) kísérletben a kínai szegmentumokat aspiráltabban, a magyar szegmentumokat pedig kevésbé aspiráltan ejtették. Ezzel ellentétben a kezdők esetében a II. (facilitáló) kísérletben a tendenciózus változások alapján nagyobb befolyással rendelkezett az anyanyelvi hatás az L2-produkcióban, hiszen a nyelvtanulók mind a kínai, mind a magyar explozívákat az I. (nem facilitáló) kísérlethez képest aspirálatlanabbul, vagyis alacsonyabb +VOT-értékkel ejtették. Ezt a mintázatot többek között az is okozhatta, hogy a kezdők produkciójára valószínűsíthetően nagyobb hatással vannak a környezeti tényezők, mint amilyen az egyetemi vizsgahelyzet-jellegű szituáció szembeállítva a nyugodt otthoni légkörrel. Továbbá az ejtésüket az a bizonytalanság is befolyásolhatta, hogy kérdésként merülhetett fel bennük, hogy miért szükséges újra felvenni ugyanazt a kísérletet. Ha feltételezzük, hogy az I. (nem facilitáló kísérletben az álszavak hatására a kezdő kínaiul tanulók nagyon ügyeltek a kínai fortis explozívák aspirált ejtésére, akkor felmerülhetett bennük, hogy ha meg kell ismételni a kísérletet, az bizonyára azért van, mert valamit az I. kísérletben rosszul csináltak. Tehát a nyelvi tapasztalat hiánya, vagyis a kínai nyelv használatában rejlő bizonytalanság is okozhatta a kínai és magyar szegmentumok aspirálatlan ejtését. Ezzel szemben az eredményekből a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladó kínaiul tanulóknál arra következtethetünk, hogy mivel ők több nyelvi tapasztalattal rendelkeznek, ezért már gyakorlottabban voltak képesek váltani az egynyelvű módok között, vagyis a kísérlet fentebb felsorolt tényezői már nem befolyásolták a produkciójukat.

A kísérlethez tartozó hipotézis azon része, amely szerint a magyar anyanyelvűek a II. (facilitáló) kísérletben elkülönítik a magyar és a kínai szegmentumokat egymástól részleges megerősítést nyert, hiszen a haladók bilabiális és alveoláris képzési helyen elkülönítették a képzési helyük szerint illesztett magyar és kínai beszédhangjaikat egymástól. A veláris képzési helyen nem megvalósuló különbségtétel feltehetőleg aerodinamikai okoknak tulajdonítható: a veláris képzési hely helyezkedik el a vizsgált explozívák között a leghátrébb a szájüregben, így ebben az esetben várjuk relatívan a legmagasabb aspirálatlan +VOT-értéket. E képzési hely esetében az orális zár mögötti üreg kisebb térfogata miatt ugyanis itt magasabbra emelkedik a nyomás, mint az előrébb pozicionálódó képzési helyek esetében, ezért a zár feloldását követően a veláris képzési helyen hosszabb időtartam szükséges az üregek közötti nyomáskülönbség kiegyenlítődéséhez, ami turbulens aspirációs zörej kíséretében megy végbe (Cho–Ladefoged 1999). Mindezek ellenére a veláris képzési helyű explozívák aspirált megvalósulásai a II. (facilitáló) kísérletben nem rendelkeztek jelentősen magasabb +VOT értékkel, mint a többi képzési helyen képzett explozívák. Tehát a II. (facilitáló) kísérletben a veláris képzési helyű explozívák rendelkeztek az aspirált és aspirálatlan megvalósulások közötti legkisebb különbséggel, és vélhetően ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy e képzési hely esetében a statisztikai elemzés nem mutatott szignifikáns eredményt a kínai és magyar megvalósulások között.

Összegzésképpen a hipotézis, miszerint a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek a II. (facilitáló) kísérletben a magyar beszédhangokat az I. (nem facilitáló) kísérletben tapasztaltaknál kevésbé aspiráltan, míg a kínai szegmentumokat az I. (facilitáló) kísérletben mérteknél aspiráltabban képzik, valamint ennek hatására elkülönítik produkciójukban az eltérő zöngésségi kategóriákba tartozó, vagyis aspirálatlan zöngétlen magyar és aspirált zöngétlen kínai explozívákat, részleges megerősítést nyert (H2). Vagyis részlegesen megerősítettnek tekinthető az a hipotézis, hogy a nyelvimód-beállítás, vagyis az egyes nyelvek aktiváltsága hat az anyanyelvi és célnyelvi explozívák ejtésére. Habár a kínai és magyar nyelveken belül külön-külön csak tendencia szintjén mutatkozik eltérés az I. és a II. kísérlet +VOT-értékei között, azonban a nyelvközi összevetés esetében ezek a tendenciózus eltérések összeadódnak, és ezáltal a nyelvek közötti kontrasztban nyilvánvalóvá válik a statisztikai szempontból megerősített hatás. A nyelveken belüli tendenciózus eltérések az I. és a II. kísérlet +VOT-értékei között azonban kérdésként vetik fel, hogy vajon ezen különbségek perceptuálisan relevánsak-e. Tekintve hogy a percepciónk nyelvspecifikus és a mássalhangzók tekintetében alapvetően kategorikus természetű, ezért kérdésként marad fenn, hogy a két vizsgált kísérlet explozívái közötti eltérések mennyire észlelhetőek egy magyar anyanyelvű vagy egy kínai anyanyelvű személy számára. E kérdés vizsgálatát, vagyis az explozívák ejtésének perceptuális aspektusát a jelen értekezés nem érinti.

Ebben az esetben is fontos reflektálni az értekezés alapvető hipotéziseire, predikcióira, vagyis hogy milyen eredményeket kaptam az anyanyelvi beszédhangokkal való helyettesítés és az ekvivalensként való osztályozás és a nyelvi tapasztalat kérdése kapcsán. A reflexió e kísérlet eredményei esetében azért érdemel jelentős figyelmet, mert a 4.1. fejezetben a magyar és kínai explozívák összehasonlításakor inkonzisztens eredményeket kaptam, és a jelen kísérlet eredményei alapján ezen eredményekhez fűzött következtetések újragondolása is szükségszerű. Ebben az esetben részlegesen megerősítettnek tekinthetjük azt a hipotézist, miszerint a több nyelvi tapasztalattal rendelkező beszélők nyelvi teljesítménye (jelen esetben ez vonatkozik mind L1-re és L2-re) jobban megközelíti a natív mintázatokat, mint a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkező nyelvtanulóké. Ez a jelen esetben abban mutatkozott meg, hogy míg a több L2 nyelvi tapasztalattal rendelkezők ejtésére jelentősebb hatással volt a nyelvi módok kontrollálása, addig a kevesebb tapasztalattal rendelkezők esetében éppen egy ezzel ellentétes folyamat játszódott le: az L1 és L2 ejtés közötti eltérések kompresszálódtak, és az aspirációértékek inkább az anyanyelvi mintázat felé tolódtak el. Felmerül a kérdés, hogy a kevesebb L2-tapasztalattal rendelkezők esetében ezt az eredményt tulajdoníthatjuk-e annak, hogy habár a vizsgált beszélők képesek az aspirált ejtésre, azonban az aspirált ejtés mint distinktív képzési jegy még nem konszolidálódott a produkciójukban. Ez tehát azt jelentené – mint ahogyan azt az SLM-r is feltételezi –, hogy a relatíve nagy mennyiségű aspirált inger hatására – amelyek lehetővé tették az aspirált ejtést is – a zöngétlen zárhangok percepciós/produkciós beszédhang-kategóriája az aspirált ejtés (tehát a +VOT-értékek) felé tágult. Azonban ebben az esetben a kategória kiterjedése feltételezhetően nem olyan mértékű, és az ingerek eloszlása feltételezhetően inkább lapult, és nem „bimodális”, hogy a kínai nyelvre jellemző úgy beszédhang-kategória létrejöttét eredményezze, ezáltal a nyelvi módok kontrollálása sem gyakorolt jelentős hatást a kezdők produkciójára. Ez a magyarázat azt az SLM-modellekben megjelenő hipotézist is támogatja – a nyelvtanulás kezdeti szakaszára nézve legalábbis –, miszerint ha az L1 és az L2 beszédhangok egyetlen „fonetikai térben” léteznek a nyelvtanuló elméjében, akkor a megfelelő mennyiségű L2 vagy L3 inger eltorzíthatja az akusztikailag tőle eltérő L1 beszédhang megvalósulását. Azonban a kísérlet eredményei szerint az L1 és L2 beszédhangok – ha feltételezzük az egyetlen fonetikai térben való megjelenésüket, akkor – a több nyelvi tapasztalattal rendelkezők esetében már jobban elkülönülnek, és érzékenyebbek a nyelvi módokra. Valamint a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkező kezdő nyelvtanulók esetében ezen eredmények megerősítették az 4.1. fejezet hipotézisének (H1) vonatkozó részét, miszerint a célnyelvi beszédhangjaikat az anyanyelvi megfelelőikkel helyettesítik produkciójukban, hiszen a kezdő nyelvtanulók a nyelvi módok facilitációjának hatására sem különítették el a célnyelvi és anyanyelvi beszédhangjaikat egymástól.

Tehát összességében arra következtethetünk, hogy a magyar anyanyelvűeknek a magyar és kínai explozívaprodukciójára hatást gyakorolnak a nyelvi módok, és a nyelvi módok hatása a nyelvi tapasztalat függvényében változik, hiszen míg a több nyelvi tapasztalattal rendelkezők esetében kialakult kontraszt az anyanyelvi és célnyelvi beszédhangok között bilabiális és alveoláris képzési helyen, addig a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkezők ejtésére nem volt hatással a nyelvi módok kontrollálása.

E fejezet végén mindenképpen érdemes egy rövid kitekintést tenni, hogy vajon a környezeti tényezők milyen hatást gyakoroltak a nyelvtanulók nyelvimód-beállítására, vagyis milyen tényezők hathattak eltérően a két, különböző felvételi szituációban. Az otthoni felvétel esetében számos olyan faktor említhető, ami befolyásolhatta az eredményeket, ilyen például az a tényező, hogy a kísérleti személynek van-e lehetősége elvonulni és egyedül lenni a felvétel ideje alatt vagy nincs, amely körülmény mind pszichésen, mind kommunikatív szempontból hatással lehet a produkcióra (vö. Fowler 1988). Bizonyos szempontból a „távoli megfigyelés” hatása is feltételezhető, vagyis ha egy kísérleti személy törekszik a legjobb benyomást kelteni, akkor elképzelhető, hogy hiba esetén többször újraveszi a felolvasandó megnyilatkozásokat, ami monotonná és sokkal hosszabbá teheti a kísérletet, ez az artikulációs fáradásból fakadóan a mássalhangzók lenizációjához vezethet annak érdekében, hogy a beszélő minimalizálja az artikulációs erőfeszítéseit (Gahl et al. 2012). A nyelvi módok kontrollálása esetében arra kértem a kínaiul tanulók mindkét csoportját, hogy a kísérlet anyagát kínai nyelvi tevékenység, tanóra vagy házi feladat írás után rögzítsék közvetlenül, míg a magyar nyelvi példákat ezektől a lehető legmesszebbi időpontokban. Retrospektíve ezek az instrukciók valószínűsíthetően nem voltak elég pontosnak tekinthetők, hiszen nem kontrollálták megfelelően sem az adott nyelvi módra való ráhangolódás idejét, sem a minőségét, így tehát ez a faktor teljes mértékben a beszélőkre magukra volt bízva. Ugyanakkor ezt a döntést egy ellenkező szempontból tekintve a nyelvi módok esetében a ráhangolódás ideje és módja egyének szintjén is eltérő lehet, ezért lehetséges, hogy éppen az a felvételi beállítás facilitálja jobban a nyelvi módok előhívását, amikor az adott nyelvre való ráhangolódás a beszélő önnön belátása szerint történik (kifejezetten egy otthon készülő kísérleti beállítás esetében). Az egyéni különbségek ilyen szempontú figyelembevételével könnyen lehet, hogy a nyelvi módok előhívása eredményesebb és a beszélők produkciója is jobban megközelíti az adott nyelvre jellemző értékeket; szemben egy olyan szigorúan kontrollált laboratóriumi vizsgálattal, ahol minden kísérleti személy ugyanazt a protokollt csinálja végig, vagyis a beszélők egyéni igényei háttérbe szorulnak. Ezen tényezők vizsgálata és hatása a nyelvi módok facilitációjára vonatkozóan mindenképpen érdekes jövőbeni kísérleti kérdés lehet.