A jelen kísérlet fő célja a kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek produkciójában vizsgálni a kínai kváziretroflex posztalveoláris [ʂ] és a dentális [s] frikatívát. A hipotézisek megfogalmazásakor a monográfia azon alaphipotéziséből indulok ki, mely szerint a nyelvtanulók a magyar anyanyelvűek az anyanyelvi megfelelőjüktől akusztikailag csak minimálisan eltérő kínai beszédhangokat a magyar beszédhangpárjukkal helyettesítik, valamint a több nyelvi tapasztalattal rendelkezők jobban megközelítik a natív kínai ejtést a kevesebb L2-tapasztalattal rendelkezőkhöz képest. Így a két nyelv szibiláns frikatíváinak képzési helyeit, azaz a szűkület viszonylagos helyzetét összehasonlítva az alábbi hipotézisek fogalmazhatóak meg. A kínai dentális /s/ képzéséről az feltételezhető, hogy a kínaiul tanulók ezt a dentális szegmentumot a magyar dentialveoláris képzési helyű /s/ szibilánssal helyettesítik, tehát a kínai beszélőktől eltérően, vagyis hátrébb képzettebben ejtik. Ez azt jelenti, hogy a magyar anyanyelvűek esetében a szűkület a natív kínai ejtéshez képest hátrébb pozicionálódik a toldalékcsőben. (Tehát az akusztikai mérőszámok tekintetében a magyarok ejtésében a kínai ejtéshez viszonyítva alacsonyabb COG-értékre számítok.) A kváziretroflex posztalveoláris [ʂ] produkciója esetén a magyar beszélőknek a magyar posztalveoláris [ʃ]-nek megfelelő képzési helyen kell akadályt képezniük a szájüregben, ezért feltételezésem szerint a kváziretroflex [ʂ] esetében a kínaiul tanulók a natív kínai beszélők nem térnek el e szegmentum ejtésében (H3/a).