A magyar hangsorok dinamikus elemzésére GAMM-ot használtam, és két külön modellel vizsgáltam a /s/ és a /ʃ/ kontextusú vokalikus szakaszokat. Mindkét alapmodellben az F2 függő változót, illetve a normalizált időpontok független változót adtam meg. A jobb illesztés céljából ezt az alapmodellt a hangsor parametrikus kifejezéssel egészítettem ki. Az alap- és a bővített modellt összevetettem χ2‑próbával, amely szerint mindkét esetben a bővített modell bizonyult szignifikánsan jobbnak (/s/ = χ2(9,00) = 9066,37; p < 0,001; /ʃ/ = χ2(9,00) = 15477,94; p < 0,001). Ezzel a beállítással a /s/ kontextusú modell az adatokban talált variancia 94%-át, a /ʃ/ kontextust vizsgáló modell pedig a 95,7%-át magyarázta. A referenciagörbének meghatározott /saː/ és /ʃaː/ vokalikus szakaszok F2-értéke eltérést mutatott a normalizált időtartam függvényében (p < 0,001; edf/saː/ = 4,1; edf/ʃaː/ = 7,1). A próbák eredménye szerint az azonos szibilánskontextusú magyar hangsorok mind eltérést mutattak a referenciaként megadott /saː/ vagy /ʃaː/ F2-görbéjéhez képest a normalizált időtartamon belül (edf /sjaː/ = 8,4; edf /siaː/ = 8,6; edf/sijaː/ = 8,7; edf /ʃjaː/ = 8,4; edf/ʃiaː/ = 8,6; edf/ʃijaː/ = 8,6; minden esetben p < 0,001) (57. ábra).

 

A magyar vokalikus szakaszok becsült F2-görbéin (57. ábra) a szakasz végi /aː/ megvalósulása viszonylagosan stabilnak (állandónak) mutatkozik mindkét szibilánskontextus esetében. Az (alveolo)palatális hangsorok kezdetén magasabb frekvenciasávon megvalósuló pozitív kitérés és meredekebb F2-menet is tapasztalható.

 

 

A /sjaː/ és a /siaː/ hangsorok páros összehasonlításában (ahol a /jaː/ hangsort tartalmazó megvalósulás volt a referenciagörbe) a vokalikus szakasz kezdeti részében a két hangsor nem tért el egymástól, azonban a normalizált időtartam 9%-ától kezdődően a /siaː/ hangsor szignifikánsan magasabb F2‑értékkel valósult meg (59. ábra). A két hangsorban mért F2 eltérésének maximumát az időtartam 30%-a körül találtuk, amely után a /siaː/ hangsor az időtartam 73%-áig bezárólag magasabb frekvenciatartományban valósult meg, mint a /sjaː/. A beszédhang záró szakaszában a két hangsor nem tért el szignifikánsan. Megközelítőleg ugyanígy valósultak meg a posztalveoláris kontextusú vokalikus szakaszok is, habár ezeknek az esetében a két hangsor becsült F2-értékeinek görbéje a teljes normalizált időtartamon belüli 5%-tól 60%-ig tartó intervallumban tért el szignifikánsan. Ez azt jelenti, hogy habár a két eltérő szibilánskontextusban megvalósuló vokalikus szakaszra vetített görbepár ugyanabban az időintervallumban mutatta a legnagyobb eltérést az F2 értékében, a dentialveoláris /s/ kontextus esetében valamivel később következett be a becsült görbék találkozása. Emellett a görbepárok közötti maximális különbség a dentialveoláris /s/ kontextus esetében nagyobb volt, mint a posztalveoláris /ʃ/ kontextus esetében.

 

 

A /siaː/ és /sijaː/, valamint /ʃiaː/ és /ʃijaː/ hangsorok esetében (ahol a hiátushelyzettel analóg /iaː/ F2‑görbéjét tekintettem referenciának) a normalizált időtartam 4%-tól 51%-ig tartó intervallumában találtam szignifikáns eltérést az F2-görbék között (60. ábra). A /siaː/ és /sijaː/ normalizált időtartamának eltérést mutató szakaszában azt találtam, hogy az F2-görbékben az időtartam 40%-ánál tapasztalható a legnagyobb eltérés a hangsorok között. Az [ʃ] kontextusú görbék közötti eltérés a normalizált időtartam 6%-tól 58%-ig tartó intervallumában szignifikáns, ez azt jelenti, hogy a /ʃiaː/ és /ʃijaː/ közötti eltérés időzítése nagyságrendileg egybeesik a /siaː/ és a /sijaː/-éval.