Habár a statikus elemzések során a dinamikus elemzésekkel megegyező tendenciákat voltak láthatóak, az eltérések csak a dinamikus megközelítésben mutatkoztak számottevőnek, azaz statisztikailag szignifikánsnak. A kínai /ɕa/ [ɕja] hangsor esetében azt vártam, hogy a szibilánst követő első vokalikus artikulációs cél elérése a magyarok esetében a kínaiakhoz viszonyítva később valósul meg. Bár ezt a várakozást a statikus elemzések megerősítették, a dinamikus elemzések ismét tovább árnyalták képet. Az eredmények szerint míg az anyanyelvűek ejtésében a vokalikus szakasz kezdetén rögtön egy tranzíciós fázis következett be, addig a kezdők esetében ez a formánsmenet egy statikusabb szakasszal indult, a haladók esetében pedig a görbe pozitív irányban ki is tért. Ezekből arra következtettem, hogy az anyanyelvi beszélők esetében megjelenő egyszerű tranzícióhoz képest a magyar anyanyelvűek mindkét csoportja plusz egy artikulációs-akusztikai céllal egészítette ki a /ɕa/ hangsor vokalikus szakaszát. Ennek a betoldott célnak a megjelenését az első vokalikus cél képzési helyében, illetve az ebben tapasztalható eltérésekben is megmutatkozni vártam, ami végeredményben alátámasztást nyert. A /j/ és /i/ képzési helybeli eltéréséből fakadóan ugyanis arra számítottam, hogy a magyarok produkciójában hátrébb valósul meg az első vokalikus cél, mint a kínaiak ejtésében. Míg ezt a várakozást a statikus mérések csak tendenciaszerűen támasztották alá, a dinamikus elemzések megerősítették, hogy valódi eltérésekről van szó a várt irányban: a magyar anyanyelvűek mindkét csoportjában (akusztikailag) hátrébb képzettebben valósult meg a /ɕa/ teljes vokalikus szakasza, mint az anyanyelvi beszélők esetében. A nyelvi tapasztalatok különböző mennyisége ellenére a kínaiul tanuló csoportok közül a kezdők közelítették meg jobban az anyanyelvűek ejtését. A fenti eredményeket figyelembe véve arra következtethetünk, hogy a magyar anyanyelvűek a /ɕa/ hangsor vokalikus elemét egy (alveolo)palatális régióban megvalósuló vokalikus céllal egészítik ki. Feltételezhetően ennek a betoldott elemnek köszönhetően valósul meg a hangsor utolsó beszédhangja (az /a/) a magyar beszélők esetében (akusztikailag) előrébb, mint a kínaiak esetében. A kínai ejtést illetően a bevezetésben bemutattam, hogy a /ɕa/ hangsor ejtésekor a szibiláns koartikulációs palatalizáló hatása az egész vokalikus szakaszra kiterjed, ami a szótag végi /a/ megvalósulását is palatalizáltabbá teszi akusztikailag. Ehhez hasonló palatalizáló koartikulációs hatást a magyar anyanyelvűek ejtésében is feltételezhetünk, és ezzel magyarázhatjuk a magyarok ejtésében a palatalizáltabb ejtésű szakasz végi /a/ megvalósulását is. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy az a tény, hogy az /a/ akusztikailag palatalizáltabban valósul meg a /ɕa/-ban a magyar hangsorokhoz képest, az időtartam rövidségéből fakad, amely miatt itt az akusztikai cél elérése is korlátozottabban megy végbe.

A fentiek tükrében a hipotézisem megállapításait végeredményben megerősítettnek tekinthetjük. Az időtartam- és a dinamikus eredmények azonban bizonyos szempontból ellentmondásosak. A kezdő nyelvtanulók a vokalikus szakasz időtartamának szempontjából egynél több akusztikai célt, tehát az anyanyelvi mintától eltérő megvalósulást produkáltak, azonban az akusztikai minőség tekintetében mégis ez a csoport közelítette meg jobban a kínai anyanyelvűek ejtésében tapasztalt tranzíció megvalósítását. A haladó kínaiul tanulók ezzel szemben időtartam alapján megállapíthatóan egyetlen vokalikus célt ejtettek a kínai mintának megfelelően, miközben a kínai anyanyelvűeknél jelentősen hátrébb képzetten produkálták az első vokalikus célt. Ezen felül azt is mindenképpen fontos kiemelni, hogy mindkét nyelvtanuló csoport produkciójában a tranzíciós fázis a vokalikus szakasz normalizált időtartamának nagyobb hányadát töltötte ki, vagyis az /a/ akusztikai cél megközelítése csak a vokalikus szakasz legvégére valósult meg. Továbbá e tekintetben a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladók még a kevesebb tapasztalattal rendelkező kezdőkhöz viszonyítva is később érték el az /a/ akusztikai célját. Ebből arra következtethetünk, hogy a haladók ejtésében – a szibilánst követő jelentős pozitív kitérés és a relatíve későn elért /a/ akusztikai célját figyelembe véve – a tranzíció elsődleges szerepet élvez a vokalikus szakasz megvalósulásában. Tekintve, hogy a szibilánsok turbulens zörejében nem találtam eltérést a kínai anyanyelvűek és a haladók között, feltételezhetjük, hogy a kiterjesztett és terjedelmében is megnövelt tranzíció, vagyis ezen képzési jegyek hiperartikulációja a dentális /sa/ és az alveolopalatális /ɕa/ hangsorok zörejes fázisából „hiányzó” kontrasztot hivatottak megjeleníteni és hangsúlyozni. E perspektíva alapján – a kezdő nyelvtanulók képzése esetében feltételezhetjük, hogy a zörejes fázisban nem megjelenő kontrasztot a dentális /sa/ és az alveolopalatális /ɕa/ hangsorok között nem a tranzíció terjedelmének növelésével oldották fel (mint a haladó nyelvtanulók), hanem ehelyett a vokalikus időtartama az az akusztikai kulcs, ami a kontrasztot kódolja. A leírtak alapján tehát azt a feltételezést fogalmazhatjuk meg, hogy a két nyelvtanuló csoport eltérő stratégiákat jelenít meg annak érdekében, hogy a dentális /sa/ és az alveolopalatális /ɕa/ hangsorok szibilánsai között nem megjelenő kontrasztot a vokalikus szakaszban egyértelművé tegye.

Összegezve: a magyar anyanyelvűek mindkét csoportja a kínaiaknál hátrébb képzett (palatálisabb) első vokalikus céllal és tranzícióval ejtette a /ɕa/ vokalikus szakaszá(nak kezdeté)t, tehát ebből a szempontból a hipotézisben foglaltak megerősítést nyertek. Továbbá várakozásaimmal szemben a kezdők jobban megközelítették a natív ejtést, mint a több nyelvi tapasztalattal rendelkező haladó kínaiul tanuló magyar anyanyelvűek. Az azonban még mindig kérdés, hogy a magyar anyanyelvűek esetében az (alveolo)palatális régióban megvalósuló betoldott akusztikai célnak látszó elem ténylegesen az ortográfiai hatás következménye-e, pontosabban az ortográfiai megjelenítésben szereplő i grafémá akusztikai lenyomata-e, vagy a magyar anyanyelvűek ejtésében fellelhető különbségek más okokkal (is) magyarázhatók.