Az ereszkedő dallamok akusztikai elemzésében a magyar kijelentő és felszólító dallamot vetjük össze a kínai 4. ereszkedő tónus dallamával. A magyar kijelentő dallam esetében a szerzőnek nincs tudomása egy szótagú közlések frekvencia- vagy hangmagasság-változásával kapcsolatos mérésekről. Azonban annyi bizonyos, hogy a magyar kijelentő dallamot ereszkedő mintázat jellemzi (Fónagy–Magdics 1967). A magyar felszólító dallam is a kijelentő dallamhoz hasonlóan ereszkedve valósul meg, azonban Fónagy és Magdics (1967) leírása alapján a kijelentő dallamnál egy szekunddal magasabb hangmagasságból indul ki. Azt fontos megjegyezni, hogy ebben a kísérletben nem a sztenderd értelemben vett felszólító funkciójú igei megnyilatkozásokat vizsgálok, hanem ehelyett vokatív funkciójú megnyilatkozásokat: önálló intonációs egységet alkotó esetrag nélküli főneveket, amelyek felszólító értékűek, de nem közvetlenül felszólító formájúak (Varga 1989). Amit még fontos kiemelni, hogy ezen vokatív megszólítások produkciója esetén nem a sztenderd hívó kontúrhoz rendelt, rutinszerűségre utaló cselekvések esetében alkalmazott stilizált eső dallam produkciója, hanem a kínai lexikai tónust jobban megközelítő általánosabb szituációkban megjelenő ereszkedő dallam előhívása és megvalósítása volt a kísérlet célja (vö. Varga 1989: 174). A vokatív felszólítás (vagy megszólítás) használata azért szükségszerű a jelen kísérlet szempontjából, mert lehetőség szerint olyan magyar és kínai megnyilatkozásokat vetek össze, amelyek azonos CV-szótagszerkezettel rendelkeznek, de emellett jelentéssel rendelkező monoszillabikus egységek is, azonban a magyar nyelv ilyen szempontból nem produktív, főleg abban a tekintetben, hogy a CV szerkezet a felszólítás jelét is tartalmazza.