A felolvasott mondatokban megjelenő dallamkontúrok esetében még inkább hangsúlyozandó, hogy ezen megnyilatkozások nem a beszélő „sajátjai”, vagyis bizonyos szempontból maga a kísérlet egyfajta „színjátéknak” tekinthető, hogy a beszélő képes a leírt szituációnak megfelelő dallammeneteket előhívni, és ezáltal a facilitált jelentést közvetíteni. Illetve a felolvasásban a spontán beszédhez viszonyítva máshogyan zajlik le a beszédprodukció folyamata, hiszen felolvasott beszéd esetében a konceptualizáció, a fogalmi szinten a preverbális üzenet létrehozásának hiánya jelenik meg (Váradi 2011). Valamint a beszélő – a mindennapi kommunikációtól eltérően – érzelmileg egyáltalán nem, vagy alig szokott belevonódni a felolvasott szituációkba. Emellett a megnyilatkozások többszöri ismétléséből fakadóan az ejtés automatizálódhat és/vagy szélsőséges esetekben akár gépiessé is válhat (a jelenség részletes bemutatásáért lásd: Juhász 2024a). Ezen hatásokat mindenképpen érdemes figyelembe venni az adatok értelmezésekor, ugyanakkor a fentebb felsorolt laboratóriumi beszédre jellemző hatások mindkét (kínai és magyar) anyanyelvű csoport beszédprodukciójára egyaránt hatottak, vagyis a kísérleti környezet feltételezhetően minden beszélő esetében hasonlóan befolyásolta a produkciót, ami révén objektív szempontból összehasonlíthatóvá váltak a szóban forgó kínai és magyar dallamkontúrok.

Másrészről a következések általánosíthatósága abból a szempontból is korlátozott, hogy a kísérletben részt vevők száma viszonylag alacsony. A kísérleti személyek számát a jövőben mindenképpen növelni lenne érdemes, habár azt is meg kell jegyezni, hogy a nyelvi tapasztalat növekedésével egyre kevesebb kínaiul tanuló magyar anyanyelvű beszélő tanul az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, ezért a megközelítőleg azonos tanterv alapján, azonos tanulási tapasztalattal rendelkező kísérleti személyek toborzása is egyre korlátozottabbá válik. A kísérleti személyek toborzása más intézményekre is kiterjeszthető lehetne, azonban ebben az esetben kiemelt figyelmet kellene fordítani a különböző intézmények eltérő tanterveinek és kínai óraszámainak összehasonlítására a nyelvi tapasztalat szintjének meghatározása és az L2 ingerek mennyiségének tekintetében.

Az eredmények továbbá (a nyelvi módokat vizsgáló 5.2. fejezetben bemutatott kísérlet kivételével) minden esetben a kísérleti személyek pillanatnyi nyelvi produkciójáról adtak képet, ezáltal a kötet eredményei nem szolgálnak információval arról, hogy a kínaiul tanulók ejtése hogyan formálódik a nyelvi tapasztalat növekedése mentén. A jövőben mindenképpen érdemes lenne egy longitudinális, követéses vizsgálattal végigkísérni a nyelvtanulók ejtésének alakulását mind szegmentális, mind szupraszegmentális szinten. Továbbá az L2-elsajáítás szempontjából a nyelvtanár tanítási módszertana is fontos szempont, illetve vizsgálandó változó lehet egy jövőbeni kísérletben, mert ezeket a konkrét hatásokat ebben a vizsgálatban nem vettem figyelembe.