Magdalena Roguska-Németh: Mozgásban, múltban, nyelvben, tányéron
›
II. A mozgásban: a nomádok, az utazók és a migránsok történetei
›
2.4. A migráció mint transzkulturális tapasztalat (Terézia Mora, Nap mint nap)

2.4. A migráció mint transzkulturális tapasztalat (Terézia Mora, Nap mint nap)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Terézia Mora Nap mint nap1 (eredetiben: Alle Tage)2 című regénye párhuzamba állítható a fent tárgyalt alkotásokkal, ugyanis szintén az úton levés és az ebből fakadó helyhez nem kötődés, valamint az elidegenedés problémájával foglalkozik. A különbség Mora regénye, illetve Melinda Nadj Abonji, Ilma Rakusa, Nagy Ildikó Noémi és David Szalay prózái között azonban az, hogy fő motívuma nem maga az úton levés ténye, hanem annak eredménye. A Nap mint nap főszereplője egy „utazó”, akit csak akkor ismerünk meg, amikor már a „célállomáson” van, nem pedig az utazás során. Morát tehát nem önmagában a mozgásban levés ténye érdekli, hanem az, ami utána történik, amikor az „utazó” – aki ebben az esetben egy kivándorló – már megérkezett a célba és elkezdheti új életét.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Nap mint nap azáltal is más mintázatokat követ, hogy eltér a transzkulturális irodalomban gyakran alkalmazott önéletrajzi konvenciótól. Mora ugyanis egy teljesen fiktív főhőst teremtett – egy gyökereitől elszakadt emigráns férfit, aki rendkívüli nyelvtudása ellenére néma marad, és képtelen kapcsolatot teremteni a környezetével.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bár Mora migrációs tapasztalattal rendelkezik, a tárgyalt regény tematikája nem az ő személyes élményeire épül közvetlenül. Az írónő Sopronban született 1971-ben és ott is nőtt föl. Az 1990-es rendszerváltás után Németországba emigrált, és a berlini Humboldt Egyetemen szerzett magyar és színháztudományi diplomát, majd a szintén berlini Német Filmművészeti és Televíziós Akadémián forgatókönyvírói szakon végzett. Mai napig Berlinben él. A magyarországi német kisebbséghez tartozva nőtt fel, ezért kora gyermekkorától kétnyelvű volt, magyarul és németül egyaránt beszélt. Az első nyelv, amellyel érintkezésbe kerül, a német volt – édesanyjának anyanyelve. Ugyanakkor, ahogy többször is hangsúlyozta interjúiban, a magyar volt az a nyelv, amelyet gyerekként az iskolában használt, és amelynek a segítségével íróvá vált:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nekem tehát „technikailag” német az anyanyelvem, másrészt azok közül, akik hivatásszerűen foglalkoznak ezzel a kérdéssel, sokan azt állítják, hogy az iskola nyelve a meghatározó, és azt tekintik igazi anyanyelvnek. Én az engem körülvevő közösséggel magyarul beszéltem, elsajátítottam ennek a közösségnek a kulturális javait. […] Amíg Magyarországon éltem, számomra a német privát nyelv volt, sőt: én a német irodalommal is magyar fordítások formájában találkoztam. […] Nem is tudom, honnan jön az én német irodalmi nyelvem. Lehet, hogy a magyarból.3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Formálisan Mora tehát kétnyelvű.4 Ugyanakkor hasonlóképpen más transznyelvű szerzőkhöz, ahhoz, hogy németül írjon, „el kellett utasítania” a magyar nyelvet, amely az „első irodalmi nyelve”5 volt. Ez a kettősség mélyen beépült a műveibe, amelyekben a két nyelv és kultúra közötti átmenetiség, köztes állapot és felfüggesztettség válik meghatározóvá.6 Amint Hans-Christian Trepte írja:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] a migráns író gyakran folytat párbeszédet a származási ország kultúrája és a lakóhely szerinti ország kultúrája között. A globalizáció és az elmozdulások folyamatában összekeveredtek a különböző kultúrák, és létrejöttek a narráció új típusai, amelyek meghaladják a kultúrák és a konvenciók határait […]”7
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mellékesen meg kell jegyeznünk, hogy maga Mora elutasít mindenféle hovatartozási címkét, és nem kívánja, hogy munkáját migráns irodalomnak vagy kisebbségi irodalomnak nevezzék. Sőt, migrációjának célpontjaként nem Németországot, hanem Berlint jelölte meg, amelyet a szabadság terének tekint.8 Természetesen az írónő ez irányú kívánságai és elvárásai semmiképpen sem köteleznek bennünket. Mindazonáltal, még ha úgy döntünk is, hogy tiszteletben tartjuk az írónő akaratát, és nem tekintjük életrajzát egy migráns sorsának, maga a tény, hogy Mora egy kivándorlót tett regényének főszereplőjévé, és az ő bonyolult sorsa művének témája, arra predesztinál bennünket, hogy a migráns irodalom egyik példájaként tekintsük. Ugyanis – amint azt több kutató is hangsúlyozza (akiknek érveit az alábbiakban fogjuk idézni) – nem csupán a szerző sorsa, illetve életrajzának eseményei határozzák meg, hogy alkotása a migráns irodalom közé sorolható-e. Ugyanilyen fontos – ha nem fontosabb – kritérium a mű témája.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A migráns irodalom elméleti tárgyalását azzal kell kezdenünk, hogy megjegyezzük, nem ez az egyetlen kifejezés, amely ebben a kontextusban használatos. Az ide sorolt műveket eltérő módszertani megközelítések alapján elemezték, ami különböző definíciók kialakulásához vezetett. A meghatározási problémákat ebben az összefüggésben számos magyarországi és külföldi kutató is kiemelte.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Például a svédországi lengyel migráns irodalomról szóló gyűjteményes kötet bevezetőjében Ewa Teodorowicz-Hellman arról ír, hogy a lengyel irodalmi szakszótárak egyáltalán nem tartalmaznak olyan szócikket, mint „az immigráns vagy a migráns irodalom”.10 Ennek a jelenségnek az okát abban látja, hogy a 20. században és a 21. század elején a lengyelek nem tapasztalták meg a bevándorlást, és így „nem jött létre olyan irodalmi teljesítmény, amely a jövevény, a külföldi világképének és értékrendjének a lengyel kultúrával való összeütközését mutatná be.”11

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az irodalomtudós a továbbiakban megjegyzi, hogy a „migráns irodalom” kifejezést általában úgy határozzák meg, mint „a saját országukon kívül alkotó szerzők munkásságát”, akik műveikben „e/im/migrációs kérdésekkel” foglalkoznak.12 Egy ilyen szűk definíció, bármennyire is találó számos író esetében, több okból is korlátozó. Nem foglalja magába például azokat a szerzőket, akik szépirodalmi műveikben a migrációval, illetve a posztmigrációs kérdésekkel foglalkoznak, annak ellenére, hogy évtizedek óta külföldön élnek, vagy azokat, akik szülőföldjükön kívül születtek és nőttek fel, szüleik nyelvét nem tekintik anyanyelvüknek, és kulturális szempontból sokkal közelebb állnak lakóhelyük országához, mint származási országukhoz.13

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Teodorowicz-Hellman azt is megállapítja, hogy számos, a származási országán kívül élő szerző:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

eltávolodik az e/im/migrációs témáktól […] [,] általános kérdések és egyetemes témák felé fordul, amelyek relevánsak a mai ember számára, aki egy politikai és földrajzi határok nélküli térben él, az egyre fokozódó globalizáció világában.14
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fent említett okok miatt, ahogy a lengyel kutató írja, az irodalomtudományi diskurzusban egyre gyakrabban találkozunk a migráns irodalmat helyettesítő kifejezésekkel, mint többek között a multikulturális és transzkulturális irodalom, vagy a nomád irodalom, amely kifejezés a „szerzők mobilitását”, valamint az egy helyhez, egy kultúrához és egy nyelvhez való nem kötődésük tényét hangsúlyozza.15

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A külföldön alkotott (de nem a történelmi Magyarországhoz kötődő) irodalom elnevezésének kérdése további bonyodalmat rejt magában a magyar kulturális közegben, ahogyan arra Blomqvist Tünde, a magyar nyelvi háttérrel rendelkező svédországi írókról szóló monográfia szerzője rámutatott. Mint kifejti, a Magyarország határain kívül élő magyarok által létrehozott irodalomnak „[…] az aktuális magyar politikai légkörtől függően több megnevezése is volt a huszadik században.”16 Olyan fogalmakat említ többek között, mint az emigráns és a disszidens irodalom, „amely [megnevezés] degradáló volt és politikai diszkriminációt jelentett”,17 a diaszpórairodalom, „[…] amely magában foglalta az összes Magyarországon kívüli magyart”,18 az emigránsirodalom, amelyet hosszú ideig párhuzamosan használtak a diaszpórairodalommal, „[…] majd az 1980-as évek Magyarországán politikai okokból […]”19 a nyugati magyar irodalom megnevezéssel helyettesítettek, valamint a nyugaton élő magyar írók irodalma megnevezés, amely „[…] azokra az írókra vonatkozik, akik részei a magyarországi irodalmi életnek is, vagy legalább lehetőségük van rá.”20

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Maga Blomqvist a migrációs irodalom fogalmát használja monográfiájában, és érdekes módon a migráns irodalom megnevezését elfogadhatatlannak tartja, amit a következőképpen indokol:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A migránsirodalom mint terminus, amely képviselhetné a semleges nyelvválasztást, és amely él más nyelvekben és irodalmakban, a magyar irodalomtudományban nem használatos, és a 2000-es évek menekültválsága következtében a migráns kifejezés negatív konnotációval bír a magyar nyelvhasználatban. Ez kétségessé teszi, hogy a kifejezés képes lesz-e megtartani semlegességét, és használhatóvá válhat-e szépirodalmi összefüggésben.21
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Blomqvistnek ez a magyarázata, bármennyire is tetszetős, nem meggyőző. Először is meglehetősen idealisztikusnak tűnik az a felfogás, hogy ebben az esetben bármilyen megnevezés nyelvileg semleges lehetne. Ugyanis a szerző által javasolt migrációs irodalom kifejezés ugyanúgy szemantikailag terhelt, mint a migráns irodalom. A „probléma” ugyanis nem annyira az, hogy hogyan nevezzük a migránsok által létrehozott irodalmat, hanem maga a migráció jelensége, amely a magyar nyelvi diskurzusban negatív konnotációkkal bír.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másrészt a migráns irodalom megnevezésének az elkerülése – csupán azért, mert a magyarok a 2000-es évek menekültválságához kötik – nem más, mint beleegyezés a nyelv kisajátításába a politikusok részéről, akik instrumentálisan kezelték az időszak eseményeit, és közvetlen politikai célokra használták fel azokat. Ezért nemcsak maradhatunk, hanem maradnunk is kell a migráns irodalom kifejezésnél, amely egyébként, ahogy Blomqvist maga is elismeri, „él más nyelvekben és irodalmakban”. Hiszen, mint tudjuk, a diskurzus nemcsak tükrözi a körülöttünk lévő valóságot, hanem meg is teremti azt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hasonló politikai természetű vitákat, úgy tűnik, nem tart problémásnak Németh Zoltán, akinek tanulmányaiban a migráns irodalom megnevezése szerepel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az irodalomtudós nem veszi észre a fogalommal kapcsolatos definíciós problémákat. Külön tanulmányban foglalkozik ugyanis a migráns irodalom meghatározásának lehetőségeivel és nehézségeivel a magyar irodalom kontextusában, amelyben megkérdőjelezi a migráns irodalom fogalmának egyértelműségét, és jogos kérdéseket vet fel annak használhatóságáról.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A migráns irodalom lehetőségei a közép-európai irodalmakban22 című tanulmányban Németh először is megjegyzi, hogy a migráns irodalom esetében két perspektívával van dolgunk – a bevándorló és a kivándorló nézőpontjával, ami számos további dilemmát vet fel, mint például „a migráns irodalom nyelvét érintő kérdések.”23 Másodszor felhívja a figyelmet a migráns irodalom fogalmi körét övező homályosságokra, felvetve azt a kérdést, hogy valójában mire is utal ez a terminus: „a szerző identitására”, „a szöveg témájára” vagy „a migráció tapasztalatára”.24 Végül pedig a migráns irodalom kisebbségi irodalomként való kezelésének kérdésére reflektál.25

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nagyrészt hasonló megfigyeléseket tesz Kinga Siewior is. A lengyel irodalomtudós azt írja, hogy „a migráció és az irodalom kapcsolatának leírásakor a radikális általánosítás és a meghatározásuk körének szűkítése közötti sajátos oszcillációra terelődik a figyelem.”26 Egyrészt találkozhatunk azzal az állítással, hogy minden irodalom migráns (ami „[…] a metafora fogalmából és az irodalomnak mint a valóság metaforizálásának gesztusaként való felfogásából ered”27), másrészt a migráns irodalom azonosításával a migráció élményét átélt írók irodalmával, valamint a migráns irodalomnak a posztkoloniális irodalommal való azonosításával.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mint azonban Søren Frank, a Migration and Literature28 című monográfia szerzője, akinek a reflexióit Siewior részletesen idézi és elemzi, rámutat: „ […] a migráns irodalom gondolkodásmódja nem merül ki az önéletrajzi hipotézisben, és nem ér véget a gyarmatok és a metropolisz közötti határvonalon sem.”29 Először is, nem minden migrációt megtapasztalt szerző foglalkozik ezzel a témával, és ezért munkásságukat nem kötelező ebből a szempontból vizsgálni, ahogyan nem minden migrációt tematizáló szöveget írnak migráns szerzők. Másodszor, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a második vagy akár harmadik generációs migránsok munkásságát sem, „akik számára a perifériáról a metropoliszba való vándorlás vagy a nyelvi gyökeresedés […] nem közvetlen probléma, hanem inkább az utóemlékezet kérdésévé válik.”30

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Siewior Frank nyomán a „migrációs tapasztalatot színlelő”31 szerzők irodalmára is felhívja a figyelmet, továbbá a befogadó oldal nézőpontjából írt szövegekre is. Végezetül, terméketlennek tűnik a migráció témájának a posztkoloniális tanulmányok szűk körébe való beágyazása. Ez ugyanis többek között a közép-európai vagy skandináv migráció kizárásához vezet az érdeklődés horizontjából.32

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti okokból kifolyólag, állapítja meg Frank, a migráns irodalom megkülönböztetése a nem migráns irodalomtól lehetetlennek tűnik, ha csak életrajzi vagy posztkoloniális kulcsot használunk erre a célra.33 A migráns szövegek olvasásának legjobb módszereként az úgynevezett szociológiai formalizmust jelöli meg, amely az olvasás két szintjén keresztül valósul meg: a szövegen belüli és a szövegen kívüli olvasáson keresztül. A belső szint a szöveg formai elemzésére (a stilisztikai-nyelvi, szerkezeti és kompozíciós megoldások megfigyelésére), a külső szint pedig a mű keletkezését befolyásoló valamennyi történelmi, politikai vagy ideológiai tényezőre (beleértve a szerző életrajzát is) való odafigyelésre. Gyakorlati szempontból tehát két kérdést kell feltenni: hogyan és miért épül fel egy szöveg.34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezeket a megfigyeléseket és különösen Frank szociológiai formalizmusának feltételezéseit szem előtt tartva Terézia Mora Nap mint nap című regényét a migráns irodalom példájaként fogjuk vizsgálni, amelyet – a jelen munka bevezetőjében tett megjegyzésekkel összhangban – a transzkulturális irodalom egyik típusának tekintünk. Ugyanis a migráció tapasztalata, amelyet Mora műve feldolgoz, egyenértékű az úgynevezett transzkulturális helyzet bekövetkezésének tényével, amelynek előfordulása meghatározza a szóban forgó szöveg transzkulturalitását.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mora első regényét a kritikusok nagyon pozitívan, sőt lelkesen fogadták.35 Számos díjat kapott, köztük az év legjobb első regényének járó Mara Cassens-díjat, valamint a Lipcsei Könyvvásár legjobb német nyelvű regényének járó díjat (Preis der Leipzieger Buchmesse 2005). A regény főhőse Abel Nema, egy fegyveres konfliktus sújtotta, három ország határának közelében fekvő S. nevű kisvárosból származó illegális migráns, fordító és tanár. Az iskola elvégzése után „B”-be kerül – egy másik, közelebbről meg nem határozott városba, amely nagy valószínűséggel Nyugat-Európában található.36 Az akció helyére és idejére vonatkozó információk azonban nincsenek megadva a szövegben explicit módon. Épp ellenkezőleg, a regény harmadik személyű elbeszélője igen takarékos ebben a tekintetben és az első bekezdésben egy lakonikus állításra korlátozódik:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az időt nevezzük így: most, a helyet nevezzük így: itt. Írjuk le őket a következőképpen.
Város, annak is valamelyik keleti kerülete. Cikcakkban a vasút vonalát követő, hirtelen zsákutcába bicsakló, végül téglafalba ütköző barna utcák, üres – vagy nem tudni, mivel töltött – raktárhelyiségek és telizsúfolt emberlakok. Szombat reggel, koraősz.37
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A főszereplő felbukkanásának körülményei szintén rejtélyesek. Három nő találja meg őt, amikor, „[…] mint egy madár, vagy mint egy denevér”,38 fejjel lefelé lóg egy szőnyegporolón. A lába ezüst ragasztószalaggal van körbetekerve, a fejét pedig fekete ballonkabát fedi. Magáról a főszereplőről megtudjuk, hogy:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Magassága: körülbelül… (nagyon magas). Súlya: körülbelül… (nagyon sovány). Kar, törzs, láb, fej: keskeny. Bőr: fehér, haj: fekete, arc: hosszúkás […] Nem rossz kinézetű ember. De hogy jó lenne, azt sem mondhatnánk.39
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kórházba szállítják, ahol mesterséges kómában tartják, amíg ki nem derítik, hogy „[…] mi van az agyával”.40

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ettől a pillanattól kezdve lassan megismerjük a főszereplő életének a történetét. Az események bemutatása azonban nem szokványos: a cselekmény menete teljesen dekomponált, a többszálú történet nem kronologikus rendben bontakozik ki, és számos visszatekintéssel él. A narráció túlnyomórészt egyes szám harmadik személyű, ám az írónő nem kizárólag ezt az elbeszélői technikát alkalmazza: a regényben olyan részletek is találhatók, amelyek narratív hibriditással jellemezhetők. Ennek következtében a szöveg többszintű és többhangú, és néha olyan benyomást kelt, mintha kaotikus és rendezetlen lenne. Az igen gyakran megjelenő párbeszédek néha beépülnek a szövegbe, máskor pedig attól elkülönítve jelennek meg, látszólag mindenféle következetesség nélkül:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mit képzelt (Abel). Beszélgetést kezdeményezni, egy valahol fölszedett bolondokházás viccel jópofáskodni, aztán még ez is: Hogy hívnak? Nyilván nem képzelt semmit. Csak mostanában sokat beszélgetett gyerekekkel, és jól működött.
Bármit kérdezhetek, csak oroszul kell tennem, mondta Omar bizalmasan a nagypapájának.
Bármit, tényleg?
Bármit, ami eszembe jut.
És válaszol is?
Amennyire meg tudom ítélni…
Hm, mondta Alegria. (Mi tagadás, kicsit féltékeny vagyok.)
 
De ez itt, mire volt jó? Eleinte megmagyarázhatatlan módon szinte otthonosak a káromkodások, a brutális játékok. Később jönnek a kellemetlen következmények, hazáig követik az embert, anyádpicsáját firkálnak a hentesüzlet ablakára. Annyira normálisnak néz ki, mondta Mercedes évekkel később, ezért eltart egy darabig, mire észreveszi az ember, hogy valójában mágnesként vonz magához mindent, ami különös, nevetséges vagy szomorú. Ha a sorsod egyszer kizökken a kerékvágásból, rajtad a jel, mondta Kinga. Ő csak mosolygott, mint aki hitetlenkedik. Ezúttal ő maga volt az, aki észrevette, ahogy elindult felé valami, és próbál kitérni az útjából.41
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadik személyű elbeszélőt leszámítva az idézett szakaszban összesen öt szereplő szólal meg. Az első négy mondat az elbeszélőé, aki arról számol be, hogy mit gondol Abel. Ezt követően a szöveg zökkenőmentesen alakul át Omar és Alegria nagypapa párbeszédévé. A nagypapa gondolatai zárójelben jelennek meg. A következő három mondatról nehéz eldönteni, hogy Abel vagy a narrátor szavait halljuk-e. Ezután Mercedes szólal meg, majd Abel felesége, valamint Kinga, a keresztanya. Végül az idézett részlet végén ismét a narrátor hangja tér vissza, amely a történet további alakulásáról tájékoztat.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A regény több mint felének a szerkezete olyan, mint egy labirintus, amelyből képtelenek leszünk kijutni. Kétes segítség az elveszett olvasó szempontjából a szöveg fejezetekre való szegmentációja is. A regénynek keretes szerkezete van – az „O” című fejezettel kezdődik és fejeződik be, amely különböző szempontokból ugyanazt az eseményt mutatja be: Abel megverését. A többi szöveg hét nagy fejezetből áll, amelyeket római számok jelölnek, illetve a hét fejezet további ötvennégy kis alfejezetből, amelyeknek a címei rendkívül változatosak. Nehéz egyértelműen megalapítani, hogy mi alapján szerveződnek ezek a címek. Formális szempontból néhány közülük nagyon rövid mondatok és kérdések alakjában jelennek meg (pl. „Mi volt a kérdés?”, „Hogy mi ez”, „Honnan, hová”, „Mit képzelsz, hogy”), az alfejezetek többsége viszont vagy hiányos mondat (pl. „Zsákutcánk fölött az ég”, „Ellenőrzés alatt”), vagy egyetlen szó, illetve név (pl. „Éjszaka”, „Játékok”, „A kullancs”, „Eka”, „Carlo”, „Abel”, „Omar”). Egyetlen közös pontjuk az, hogy tömörek és lakonikusak. Ez egyenes arányban áll a főszereplő beszédmódjával, aki annak ellenére, hogy tíz nyelven beszél, a történet során igen ritkán szólal meg, és csak akkor, ha valóban szükséges. A regény specifikus „meandrikus” szerkezete szintén a főszereplő állandó elveszettségének állapotára utalhat (szó szerinti és átvitt értelemben is).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„Milyen ez a név?” – kérdezi a főszereplőt egy cigány gyerek. „Héber” – válaszol. Abel egy bibliai név, Ádám és Éva második gyerekének a neve (az első gyerekük Káin volt), az első ember, aki Isten szerint megváltásra volt méltó. Teológiai szempontból Ábel Krisztus ószövetségi szimbóluma. Akárcsak Krisztus, pásztor volt, és Istennek ajánlotta fel a lehető legértékesebb áldozatot – saját magát (Káin megölte őt). Az, hogy a Mora-regény főszereplőjének éppen ez a neve, természetesen nem véletlen. A Nap mint nap című regény Abelje szintén egyfajta mártír, aki különbözik a többiektől, és szélsőséges érzéseket kelt az emberekben. Úgy, mint Krisztus esetében, van, aki szereti őt (Mercedes, Omar, Kinga), és van, aki gyűlöli. Egyrészt vonzza az embereket, másrészt taszítja. Ebben a kontextusban különösen sokatmondó a regény utolsó jelenete. Ez azokat az eseményeket írja le, amelyek következtében Abel abba az állapotba került, amelyben a könyv első jelenetében található. Amikor csodával határos módon túléli a banda támadását, harminchárom éves, péntek van, a sérülések következtében a mellkasából vérzik, és három nő talált rá, ahogy fejjel lefelé lóg a szőnyegporolón. Kétségtelenül a keresztre feszítés metaforájára utal a felsorolt elemek mindegyike, és egyértelműen úgy mutatja be Abelt, mint egy kiválasztottat – egy több értelemben is különleges, de tragikus személyiségként.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Abel Nema szökőévben született Mira és Andor Nema fiáként. Édesapja elhagyta a családját, amikor Abel még gyerek volt. Ettől a pillanattól kezdve Mira és Abel élete apjuk keresésére koncentrálódik. Végül azonban Abel egyedül találja meg őt sok évvel később, amikor közvetlenül az érettségi után meglátogatja az apa egyik szeretőjét – egy „Bora nevű asszonyt”. A találkozás során megtörtént események kulcsfontoságúak a regény további menetének szempontjából. A Boránál töltött éjszaka alatt gázszivárgás következtében mérgezést szenvedett és kórházba került. Amikor a háromnapos kóma után felébredt, egy teljesen új állapotban találta magát:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hogy ez alatt a három nap alatt mi ment végbe Abel Nema agyában, nem lehet pontosan megállapítani. […] Olyasmi, mint amikor Valaki addig tologatja a képkirakó kockáit, amíg össze nem áll egy teljesen új kép. Addig rendezkedett, addig rendeződött át Abel Nema odáig minden tantárgyból egyformán tehetséges és érdeklődés nélküli értelmének labirintusa, amíg minden, ami korábban bármi szerepet játszott, az emlékezés és a projekció, a múlt és jövő, ami ott nyüzsgött és zsibongott a szobákban és eltömte a folyosókat, összezsúfolódott valami titkos faliszekrényekben, ő pedig kiüresedve készen állt a tudás egyetlen tárgyának: a nyelvnek a felvételére. Ez a csoda esett meg Abel Nemával.42
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A baleset következtében Abel elveszítette íz- és irányérzéket, ugyanakkor megszerezte az idegen nyelvek tanulásának csodálatos képességét. Ez megnyitja előtte az utat az úgynevezett normális élethez. Elkezdi a doktori tanulmányokat, és a „B”-i egyetemen dolgozó, Tibor nevű professzor segítségével ösztöndíjban részesül. Négy évvel később, amikorra már tíz nyelvet sajátít el, tanárként és tolmácsként kezd el dolgozni, valamint összeházasodik Mercedesszel (bár ennek főként gyakorlati okai vannak: Abel külföldi tartózkodásának a legalizálását segíti elő). Ugyanakkor az életében semmi sem úgy alakul, ahogyan kellene. Nyelvtudása ellenére alig beszél másokkal. Az egyetlen ember, akivel képes kommunikálni, Omar – Mercedes fia. A kommunikációval kapcsolatos nehézséget egyébként a nevében is hordozza: Nema, azaz néma. A regényben csak egyszer jut szóhoz hosszabb ideig, paradox módon akkor, amikor fizikailag nem tud hangot kiadni. Gyógyszer szedése következtében delíriumos állapotba kerül, és elalszik. Ekkor néz szembe a traumáival, amelyek addig akadályai voltak stabil identitása kialakításában. Az egyik trauma Illia nevű iskolatársával állt összefüggésben, akibe Abel szerelmes volt, de a szerelem viszonzatlan maradt. A másik pedig az édesapjával kötötte össze, aki annak ellenére, hogy fizikailag nem volt jelen az életében, mindvégig integrális része maradt annak. Vele, tizenkét szeretőjével és az édesanyjával folytat párbeszédet az utolsó előtti, számozatlan, „Középpont” című fejezetben. Közben bíróság43 elé kerül, amelynek döntenie kell, hogy vajon van-e joga az élethez. A fejezet az Abel és Illia közötti párbeszéddel fejeződik be, ami azt jelzi, hogy Abelnek legalább részben sikerült legyőznie traumáit: „Hát megérkeztem a tökéletes szélcsendben. Sóhajtok, hogy érezzem: a könnyűséget a mellkasomban. Most minden könnyű. Már nem vagyok gipszbe öntve, sem betonba, nem bolyong többé a sárgolyónyi agy a zegzugokban, érzem és kimondom: Életem hamarosan véget ér. Évtizedem a pokolban letelt.”44
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elemzett mű központi témája a migráció tapasztalata és a hozzá kapcsolódó alkalmazkodási zavarok megélése. Fontos, hogy a Mora által elbeszélt migráció nem választás kérdése, hanem teljes mértékben a szükségszerűség diktálja. A Nap mint nap főszereplője olyan menekült, aki egy polgárháború sújtotta országból szökik el, hogy elkerülje a katonai besorozást. Így kényszerből és akarata ellenére egy idegen országban találja magát, ami feldolgozhatatlan traumát jelent számára. A háború okozta trauma és annak következményei mint a regény fő indítéka a mű címébe is beleíródik, miután Ingeborg Bachmann híres, a regénnyel azonos című versét idézi:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nap mint nap
Hadat manapság nem szokás üzenni,
a háború megy tovább. Mindennapivá
vált a felfoghatatlan. (…)45
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A háborús trauma azonban csak egy része Abel Nema tapasztalatának. Ugyanis magánéleti szinten is traumatizált – apja és Illia által elutasítva, a múltban él, ami megakadályozza, hogy új, menekülés utáni identitást építsen fel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez azért érdekes, mert látszólag Abelnek mindene megvan ahhoz, hogy „megtalálja a helyét” a célországban. Ahogyan Anke Biendarra helyesen rámutat, az különbözteti meg őt a tipikus migránsoktól, hogy folyékonyan beszéli a migrációs célország nyelvét (mint a tíz idegen nyelv egyikét), és alig egy hét tartózkodás után már megszervezi az életét az új helyen.46 Ezt a lehetőséget azonban nem használja ki, és kivételes nyelvtudását soha nem kamatoztatja a gyakorlatban. Nem véletlen, hogy az Abel név – amellett, hogy egy bibliai alakra utal – Bábelre emlékeztet, vagyis a toronyra, amelynek építését az tette lehetetlenné, hogy építői különböző nyelveket beszéltek. Így a megértés, a másokkal, de talán elsősorban önmagunkkal való közös nyelv megtalálásának lehetetlensége Mora regényének fő témája. A migráció élménye tehát Terézia Mora Nap mint nap című regényében traumatikus élményként jelenik meg, és sajnos nem happy enddel végződik.
 
1 Terézia Mora, Nap mint nap, 2., javított kiadás, ford. Nádori Lídia (Budapest: Jelenkor, 2023).
2 Terézia Mora, Alle Tage: Roman (München: Luchterhand, 2004).
3 Terézia Mora, „A magyar lett a privát nyelvem. Interjú Terézia Mora írónővel”, interjúkészítő: J. Győri László, Élet és irodalom, 2013. október.
4 A kétnyelvűség témájában lásd például: Luna Filipović, Bilingualism in Action: Theory and Practice (Cambridge: Cambridge University Press, 2019), https://doi.org/10.1017/9781108602235; Shahrzad Mahootian, Bilingualism, Routledge Guides to Linguistics (London–New York: Routledge, 2020); Ewa Lipińska, Język ojczysty, język obcy, język drugi: wstęp do badań dwujęzyczności (Kraków: Wydaw. Uniwersytetu Jagiellońskiego, 2003); Elżbieta Czykwin és Dorota Misiejuk, Dwujęzyczność i dwukulturowość w perspektywie psychopedagogicznej, 2. kiad. (Białystok: Trans Humana, 2002); Navracsics Judit, A kétnyelvű gyermek (Veszprém, Budapest: Pannon Egyetemi Kiadó; MTA Nyelvtudományi Intézet, 2012); Ida Kurcz et al., szerk., Psychologiczne aspekty dwujęzyczności, Psychologia: Teksty Źródłowe (Gdańsk: GWP, 2007).
5 Ennek keretében fontos megjegyezni azt is, hogy Mora egy interjúban úgy fogalmazott, a német az ő „felnőtt nyelve”, hangsúlyozva annak szerepét a szellemi függetlenség megszerzésében: „Úgy érzem, hogy amikor németül beszélek, le tudom vetni azokat a kötelékeket, amelyet még gyerekkoromban raktak rám” (Anna Dobiegała, „Historia Czarnego Człowieka”, Portret, sz. 22 [2006].)
6 A kétnyelvűség jelenségének kutatásai azt mutatják, hogy az egymással érintkezésben álló nyelvek kölcsönösen hatnak egymásra. Ennek az érintkezésnek az eredményei: az ún. transzfer, az interferencia, a kölcsönzés, a kódok átkapcsolása és az internyelv. Erről a témáról lásd: Ewa Lipińska, Język ojczysty, język obcy, język drugi: wstęp do badań dwujęzyczności (Kraków: Wydaw. Uniwersytetu Jagiellońskiego, 2003).
7 Trepte, „W poszukiwaniu innej rzeczywistości”.
8 Tatasciore, Con la lingua, contro la lingua, 11.
9

A magyar és a lengyel irodalomtudomány egyaránt gazdag szakirodalommal rendelkezik a migráns irodalomról. Lásd például: Maria Danilewicz-Zielińska, Szkice o literaturze emigracyjnej [Wrocław–Warszawa–Kraków: Zakł. nar. im. Ossolińskich wydawn, 1992); Jerzy Święch, szerk., Literatura a wyobcowanie, Prace Wydziału Humanistycznego - Lubelskie Towarzystwo Naukowe. Monografie 27 (Lublin: Lubelskie Towarzystwo Naukowe, 1990); Bolesław Klimaszewski és Wojciech Ligęza, szerk., Powroty w zapomnienie: dekada literatury emigracyjnej 1989–1999, Biblioteka polonijna 35 (Kraków: Grell, 2001); Ewa Teodorowicz-Hellman, szerk., Polska literatura migracyjna w Szwecji po roku 1989: wybrane tematy i utwory (Stockholm: Department of Slavic and Baltic Studies, Finnish, Dutch, and German, Stockholm University, 2017); Jolanta Pasterska, Wygnanie i mit: szkice o pisarzach (e)migracyjnych (Rzeszów: Wydawnictwo Uniwersytetu Rzeszowskiego, 2019); Przemysław Czapliński, Renata Makarska, és Marta Tomczok, szerk., Poetyka migracji: doświadczenie granic w literaturze polskiej przełomu XX i XXI wieku, Prace naukowe Uniwersytetu Śląskiego w Katowicach 3100 (Katowice: Wydawnictwo Uniwersytetu Śląskiego, 2013); Béládi Miklós, Pomogáts Béla, és Rónay László, szerk., A Nyugati magyar irodalom 1945 után (Budapest: Gondolat, 1986); Pomogáts Béla, „Hazatérő irodalom”, Irodalmi Szemle, sz. 9 (2008): 55–60; Németh Zoltán, „A migráns irodalom lehetőségei a közép-európai irodalmakban”, Iskolakultúra, sz. 1 (2016): 63–69; Thomka Beáta, Regénytapasztalat: korélmény, hovatartozás, nyelvváltás (Budapest: Kijárat, 2018); Schein Gábor, „Az emigráció mint a magyar irodalomtörténeti gondolkodás szerkezeti problémája”, Irodalomtörténet, sz. 1 (2019): 3–16.

A Nyugat-Európából (angol és francia nyelvterületről) érkező kutatók munkáit viszont többek között a következő, 2021-ben megjelent kötet gyűjti össze: Siobhan Brownlie és Rédouane Abouddahab, szerk., Figures of the Migrant: The Roles of Literature and the Arts in Representing Migration, Routledge Interdisciplinary Perspectives on Literature 140 (New York: Routledge, 2022).

10 Teodorowicz-Hellman és Gesche, Polska literatura migracyjna w Szwecji po roku 1989, 19.
11 Uo.
12 Uo.
13 Uo., 20–21.
14 Uo., 21.
15 Uo., 22.
16 Blomqvist Tünde, Két szék között, 15.
17 Uo.
18 Uo., 16.
19 Uo.
20 Uo., 17.
21 Uo.
22 Németh Zoltán, „A migráns irodalom lehetőségei a közép-európai irodalmakban”, Iskolakultúra 26, sz. 1 (2016): 63–69, https://doi.org/10.17543/ISKKULT.2016.1.63.
23 Uo., 19.
24 Uo.
25 Uo.
26 Kinga Siewior, Wielkie poruszenie: pojałtańskie narracje migracyjne w kulturze polskiej, Nowa humanistyka, tom XLVIII (Warszawa: Wydawnictwo Instytut Badań Literackich PAN, 2018), 38.
27 Siewior, Wielkie poruszenie, 38.
28 Søren Frank, Migration and Literature: Günter Grass, Milan Kundera, Salman Rushdie, and Jan Kjærstad (New York: Palgrave Macmillan, 2008).
29 Siewior, Wielkie poruszenie, 42.
30 Uo., 43.
31 Uo.
32 Uo.
33 Uo.
34 Részletesebben erről a témáról lásd: Siewior, Wielkie poruszenie, 46–52.
35 A könyv recepciójáról lásd például: Anke Biendarra, „Transnational Traumas: Terézia Mora’s Alle Tage”, in Emerging German-Language Novelists of the Twenty-First Century, szerk. Lyn Marven és Stuart Taberner, 2011, 46–61; Claudia Tatasciore, Con la lingua, contro la lingua; Toldi Éva, Hovatartozás-tudat, ​transzkulturalitás, poétikai tapasztalat. hiányzó hivatkozási adatok, nem?: Toldi Éva, Hovatartozás-tudat, ​transzkulturalitás, poétikai tapasztalat [Újvidék: Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar, 2024]).
36 Claudia Tatasciore megjegyzi, hogy az S. betű Szarajevóra és Sopronra (Mora szülőhelyére) utal, a B. pedig Berlinre (a szerző jelenlegi lakóhelyére), valamint Bábelre: Tatasciore, Con la lingua, contro la lingua, 49.
37 Mora, Nap mint nap, 9. „Nennen wir die Zeit jetzt, nennen wir den Ort hier. Beschreiben wir beides wie folgt. / Eine Stadt, ein östlicherer Bezirk davon. Braune Straßen, leere oder man weiß nicht genau womit gefüllte Lagerräume und vollgestopfte Menschenheime, im Zickzack an der Bahnlinie entlang laufend, in plötzlichen Sackgassen an eine Ziegelsteinmauer stoßend. Ein Samstagmorgen, seit kurzem Herbst. ”: Mora, Alle Tage, 9.
38 Mora, Nap mint nap, 10. „Der Mann habe auch irgendwie wie ein Vogel ausgesehen, oder eine Fledermaus […]”: Mora, Alle Tage, 9.
39 Mora, Nap mint nap, 10. „Größe: circa … (sehr groß). Gewicht: circa … (sehr dünn). Arme, Beine, Rumpf, Kopf: schmal. Haut: weiß, Haar: schwarz, Gesicht: länglich […] Ein nicht schlecht aussehender Mensch. Aber gut, auch das ist etwas anderes.”: Mora, Alle Tage, 10.
40 Mora, Nap mint nap, 10. „[…] wie es um sein Gehirn steht.”: Mora, Alle Tage, 10.
41 Mora, Nap mint nap, 211–12. „Was hat er (Abel) sich dabei gedacht. Ein Gespräch anzufangen, irgendwo aufgeschnappte Geschichten übers Irrenhaus zum Besten zu geben und dann noch: Wie heißt du? Wahrscheinlich hat er sich gar nichts gedacht. In letzter Zeit hatte er einfach so viele Gespräche mit Kindern geführt, und es funktionierte so gut. Ich kann ihm jede Frage stellen, wenn es nur in der Fremdsprache ist, sagte Omar im Vertrauen zu seinem Großvater. / Jede, wirklich? / Jede, die mir einfällt. / Und, beantwortet er sie auch? / Soweit ich das beurteilen kann … / Hm, sagte Alegria. (Etwas eifersüchtig bin ich schon.) / Aber das hier, wohin sollte das führen? Anfangs, man kann es nicht begründen, ist es fast anheimelnd, die Flüche, das brutale Spiel. Später fängt es an, sich unangenehm zu entwickeln, sie verfolgen einen bis nach Hause, schreiben Fotze deiner Mutter in den fettigen Staub der Fleischereifenster. Er sieht so normal aus, sagte Mercedes Jahre später, deswegen dauert es eine Weile, bis man merkt, dass er in Wirklichkeit wie ein Magnet alles Sonderbare, Lächerliche und Traurige anzieht. Wenn dein Schicksal einmal aus den Fugen geraten ist, trägst du das Zeichen, sagte Kinga. Er lächelte nur, als wäre er ungläubig. In Wahrheit merkte er diesmal selbst, wie etwas aufzog, und versuchte, dem aus dem Weg zu gehen.”: Mora, Alle Tage, 188.
42 Mora, Nap mint nap, 85–86. „Was in diesen drei Tagen in Abel Nemas Gehirn vor sich ging, lässt sich nicht genau erfassen. […] Etwas in der Art, als hätte ein Jemand die einzelnen Teile eines Schiebespiels so lange hin und her geschoben, bis sich ein völlig neues Bild ergab. So organisierte etwas, so organisierte sich das Labyrinth in Abel Nemas bis dahin in allen Schulfächern gleichermaßen begabtem und desinteressiertem Verstand so lange um, bis alles, was bis dahin eine Rolle gespielt hatte, das Gewusel von Erinnerung und Projektion, Vergangenheit und Zukunft, das die Gänge verstopfte und in den Zimmern lärmte, irgendwo verstaut war, in geheimen Wandschränken, und er, nun leer, bereit zur Aufnahme einer einzigen Art von Wissen: von Sprache. Dies ist das Wunder, das Abel Nema widerfahren ist.”: Mora, Alle Tage, 74–75.
43 Anke S. Biendarra jogosan utat rá, hogy ez a jelenet világos utalás a Slobodan Milošević elleni eljárásra. Abel egy golyóálló üvegből készült fülkében ül, saját kérésére nincs ügyvédje és tömeges nemi erőszakban való részvétellel vádolják: Biendarra, „Transnational Traumas: Terézia Mora’s Alle Tage”, 51.
44 Terézia Mora, Nap mint nap, 468. „Angekommen bin ich nun in der vollkommenen Windstille. Ich seufze, um sie zu spüren: die Leichtigkeit im Rippenkorb. Alles ist leicht jetzt. Nicht mehr in Gips gegossen, auch nicht in Beton, kein Gehirnklumpen geistert mehr in den Ecken, ich spüre und sage es: Nun wird mein Leiden bald ein Ende haben. Mein Jahrzehnt in der Hölle ist um.”: Mora, Alle Tage, 410.
45 Ingeborg Bachmann, A kimért idő: versek (Pécs: Jelenkor, 2007), 52.
46 Biendarra, „Transnational Traumas: Terézia Mora’s Alle Tage”, 49.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave