3.1. Elméleti háttér

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1980-as és az 1990-es évek fordulójától kezdve először Nyugaton, aztán nagyjából a 2000-es évek közepétől Közép-Európában az irodalomtudományi diskurzusban jelentősen megnőtt az emlékezet iránti érdeklődés. Ez a jelenség – amelyet angolul memory vagy mnemonic turn-nek, magyarul pedig emlékezetfordulatnak nevezünk –, azon kulturális változások egyike volt, amelyek új kutatási paradigmákat határoztak meg a kortárs bölcsészettudományban (az emlékezetfordulat újabb váltás volt többek között a posztkoloniális, illetve a térbeli és képi fordulat után).1 Eredményeként számos úttörő publikáció született, elsősorban az úgynevezett kollektív és kulturális emlékezetről, hogy csak Pierre Nora (Les lieux de mémoire 1, 2, 3, 1984-1992),2 Jan Assmann (Das Kulturelle Gedächtnis, 1992),3 James Young (The Texture of Memory, 1993),4 Dominick LaCapra (Representing the Holocaust: History, Theory, Trauma, 1994),5 valamint Marianne Hirsch (Family Frames. Photography, Narrative and Postmemory, 1997)6 kulcsfontosságú könyveit és tanulmányait említsük.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy másik említésre méltó kifejezés az úgynevezett memory boom. Megfogalmazója, Andreas Huyssen egy sajátos „emlékezet iránti megszállottságra” hívta fel a figyelmet, amely a múltat ​​feldolgozó irodalom és más műalkotások (főleg a film és képregény) áradatában nyilvánult meg.7 Ugyanezt a jelenséget Aleida Assmann és Ute Frevert Geschichtsvergessenheitnek, vagyis a „történelem iránti megszállottságnak” nevezték el.8

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az azóta végzett kutatások egyik központi kérdése az irodalom és az emlékezet kapcsolatának vizsgálata, amely az emlékezettudományi irányzat egyik meghatározó területévé vált. Az irodalomnak egyik leggyakrabban azonosított funkciója az emlékezethez kapcsolódóan a reprezentáció. Ennek megkülönböztetése, elkülönítése és kijelölése elsősorban Aleida Assmannnak köszönhető, akinek a koncepciója az irodalomnak mint az emlékezet médiumának a téziséhez kapcsolódik.9

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aleida Assmann szerint az írás mint az emlékezet médiuma és metaforája a nyomtatás megjelenése és elterjedése miatt állandósult. A könyvek több példányban történő kinyomtatásának lehetősége azt jelentette, hogy megszűnt az értékes művek megsemmisülésének veszélye. Ugyanakkor továbbra is fennállt az a reneszánsz idején különösen élénk meggyőződés, hogy minden szöveg képes megőrizni a múlt egy kis, de annál jelentősebb részét, beleértve a szerző halhatatlan szellemét is. Ez viszont azt jelenti, hogy az irodalmi művek raktározási funkciót töltenek be, biztosítva a múlt idők azon elemeinek fennmaradását, amelyek fontosak az identitásépítés szempontjából.10

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Továbbá Aleida Assmannnak köszönhető a „tárolóemlékezet” (Speichergedächtnis) és a „funkcióemlékezet” (Funktionsgedächtnis) közötti különbségtétel is. Az előbbi olyan tényeket és történelmi ismereteket foglal magában, amelyek az emlékezeti gyakorlatban egy adott időpontban nem aktiválódnak. Az utóbbi viszont azokat a tartalmakat jelöli, amelyekre a csoportok a kollektív identitás kialakításának és megszilárdításának folyamatában hivatkoznak. Fontos megállapítás még, hogy a tárolóemlékezet dialektikus kapcsolatban áll a funkcióemlékezettel. Ugyanis mindkét típusú memória tartalmai áthatolhatnak egyikből a másikba. Ami a jelenben inaktív (elfelejtett, elfojtott vagy cenzúrázott), az a jövőben emlékezési gyakorlatok tárgyává válhat, és fordítva.11

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az irodalom, más médiumok mellett, biztosítja tehát, hogy bizonyos események rögzítésre kerüljenek és emlékezésre késztessenek. Ugyanakkor, mint Assmann kiemeli, az emlékezéshez hasonlóan fontos folyamat a felejtés, a múlt nyomainak elvesztése és eltörlése. A felejtés, amikor a funkcióemlékezet anyagában valósul meg, nem feltétlenül végleges, így az emlékezetből való kitörlés helyett inkább hasonlít a nem-emlékezéshez.12

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Aleida Assmann megállapításai bizonyos értelemben összhangban vannak Birgit Neumann felfogásával, miszerint az irodalom az emlékezet különböző formáinak rezervoárja, amelyből az aktuális társadalmi és kulturális igények szempontjából attraktív és hasznos formák kerülnek kiválasztásra.13 Lényeges azonban, hogy Neumann azt állítja, az irodalom funkciója nemcsak a valóság reprezentálása, hanem annak megteremtése, megalkotása is. Az egyéni és a kollektív emlékezet, valamint az irodalom kapcsolatát elemezve kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy mi az etika, az emlékezet etikussága, és ez mennyiben kapcsolódik az irodalomhoz.14 Arra a következtetésre jut, hogy az irodalmat – más médiumokhoz hasonlóan – az adott kultúrában az aktuális tudás- és értékrendszer alakítja. Ezért egy bizonyos értékrendet tükröz és egy bizonyos etikát reprodukál. Az emlékezet és az irodalom viszonyát tehát nem lehet kizárólag a reprezentáció kategóriája alapján meghatározni. Az irodalom ugyanis nemcsak reprezentálja, hanem meg is teremti az emlékezetet. Az emlékezet létrehozásának folyamata közvetlenül kapcsolódik az irodalomnak azon funkciójához, amely az értékek átörökítésének és alakításának képessége. Ez azt jelenti, hogy az irodalmon kívüli értékekre való irodalmi formában való hivatkozással az irodalom képes befolyásolni a rajta kívüli valóságot: nem pusztán reprezentálja, hanem formálja is azt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az irodalom kettős szerepéről, miszerint az egyszerre őrzi és módosítja az emlékezet formáit, Renate Lachmann is ír. A kutató, aki az irodalom emlékezete mint intertextualitás koncepciójának a szerzője,15 azon az állásponton van, hogy az irodalom nem kezelhető kizárólag olyan médiumként, amely konkrét emlékeket tárol. Hangsúlyozza az irodalmi szöveg dinamikus szerepét: egyszerre reprodukál, termel és értelmez.16

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végül érdemes felidézni Astrid Erllnek az emlékezet és az irodalom kölcsönhatására vonatkozó meglátásait. A fent említettekhez hasonlóan azt állítja, hogy az irodalom az emlékezet sajátos médiumaként működik. Ez különösen akkor jelentős, amikor a kulturális emlékezet olyan rendkívül erőszakos emlékekkel kerül szembe, mint a háború, a terror vagy a népirtás. Az ilyen emlékek esetében az irodalomnak az a fontos feladata, hogy strukturálja az emlékezetet, ezáltal megkezdődhessen a trauma feldolgozásának folyamata.17

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Erll ugyanakkor rámutat, hogy nem ez az egyetlen funkció, amelyet az irodalomnak el kell látnia. A kutató három fő mechanizmust különböztet meg a kollektív emlékezet médiumainak, köztük az irodalomnak a működésében. Ezek közül az első a memória tárolása, amely jelentésében hasonlít az Assmann által korábban leírt emlékezet raktározási funkciójához. Ebben az értelemben az irodalom garantálja az egyes – kollektív és egyéni – emlékek fennmaradását azáltal, hogy a különböző emlékek viszonylag állandó tárházát biztosítja. A második a cirkuláció, ami arra fut ki, hogy amit bizonyos szövegek egy adott múltról és az emlékezés módjairól mondanak, az nem önmagában áll, hanem folyamatosan szembesül más leírási módokkal. A cirkuláció a térbeli kommunikációhoz kapcsolódik, vagyis az emlékezeti narratíváknak a médiában való elterjedéséhez, viszont ezek a médiumok folyamatosan cserélődnek, a szóban forgó emlékezeti narratívákat egyre újabb és újabb médiumok közvetítik. Ezáltal a múlt sajátos változatai együtt konstruálódnak, és az érintett közösségek sajátjukként fogadják el azokat. A harmadik mechanizmus pedig a „felidéző jel” (cue). Az irodalmi szövegek akkor töltik be ezt a funkciót, amikor bizonyos emlékeket idéznek fel, és így biztosítják azok fennmaradását. Az irodalmi szövegek tekinthetők olyan jeleknek, amelyek különböző asszociációkat idéznek elő, egyfajta impulzusoknak, amelyek végső soron egy bizonyos múltkép előállításához vezetnek. Például utalhatnak bizonyos helyekre, amelyek a múltról szóló konkrét narratívákhoz kapcsolódnak – de egy ilyen üzenet csak egy adott emlékezetkultúrán belül befogadható. Ezt a szerepet tölti be Pierre Nora lieux de memoire koncepciója is (nem fizikai-földrajzi, hanem metaforikus értelemben értve), aki szerint az emlékezethelyeknek nincs sem feladójuk, sem szemiotikai kódjuk, és nem aktualizálódnak egy adott emlékezeti kultúra kontextusán kívül.18

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kulturális emlékezet és az irodalom kapcsolatára vonatkozó fogalmak fenti áttekintését Justyna Tabaszewska lengyel irodalomtudós 2013-as tanulmánya ihlette.19 2022-ben ugyanez a szerző megjelentetett egy könyvet, amely a lengyel emlékezet 1989 utáni fejlődésének dinamikáját tárgyalja, hivatkozva az emlékezet és az affektusok kutatásának eredményeire.20 Az emlékezet és az irodalom kapcsolatával összefüggésben a szerző lényegében megismétli a 2013-as tanulmányában megfogalmazott téziseket. Az elemzésre kiválasztott szövegek – amelyek között kizárólag fikciós művek szerepeltek – kiválasztását indokolva kifejti meggyőződését, hogy „az irodalom, és különösen a fikciós irodalom az, amely a legnagyobb hatással van az emlékezet keretének és mintáinak kialakítására”.21 A könyvben elemzett kulturális szövegeket „az emlékezet médiumaiként kezeli, amelyek konkrét események emlékezetét mutatják (vagy alakítják át), és […] befolyásolják a kulturális és kommunikatív emlékezeti mechanizmusok működését”.22 A fenti teoretikusokhoz hasonlóan Tabaszewska tehát az irodalmi szövegeket „aktív médiumnak tekinti, nem pedig olyan médiumnak, amely kizárólag emlékezeti sémákat és kliséket reprezentál”.23

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lengyel irodalomtudományban az emlékezet kérdését Barbara Szacka24 és Robert Traba25 is kutatták. Emellett említést érdemel a krakkói irodalomtudósok, köztük Teresa Szostek, Roma Sendyka és Robert Nycz által végzett Egy új bölcsészet felé: lengyel kulturális emlékezet [W stronę nowej humanistyki: polska pamięć kulturowa] című kutatás, amelynek eredménye számos, az emlékezetnek és más memoriális kategóriáknak szentelt publikáció.26 A jelen fejezetbe foglalt megfontolások szempontjából főleg a Ryszard Nycz által kifejtett megfigyelésekre érdemes odafigyelni. A krakkói kutató három metaforával határozta meg a lengyel emlékezetet, amelyek közül kettő különösen érdekes számunkra.27

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első metafora, amely az emlékezet térbeli dimenziójához kapcsolódik, tájként írja le az emlékezetet. A táj változó elemként jelenik meg, amely az alkalmazott nézőponttól függően különböző formákat ölthet. Ahogy Nycz írja:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] ugyanaz a történelmi eseménysor más-más emlékezeti tájképet alkot a lengyel zsidó, a lengyel paraszt, […] a kommunista változás hívei, egy gyermek, felnőtt vagy például egy szexuális kisebbség tagja nézőpontjából.28
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emlékek igazak, mások pedig hamisak lennének. Ugyanis nincs egyetlen objektív valóság, amely mindenki számára egyforma lenne. Ami számít, az a nézőpont, amelyből először tapasztaljuk meg a valóságot, utólag pedig emlékezünk rá.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második metafora az emlékezetet palimpszesztként mutatja be, utalva annak időbeli dimenziójára. Nycz az emlékezetet „lerakódásokhoz” hasonlítja, amelyekben állandó „tektonikus mozgások” mennek végbe. Az emlékezet soha nem valami állandó, változatlan, egyszer s mindenkorra adott. Az „emlékezet munkája” először abban áll, hogy felejtünk, nem emlékezünk, kizárunk, tagadunk, utána pedig visszatérünk az elfojtottakhoz, és kiemeljük a nem kívánt élményeket és emlékeket. És ahogyan a palimpszesztben a későbbi szövegből kezd kirajzolódni a korábbi szöveg, úgy az események későbbi, homogén és gyakran már elfogadott változatából áttör, előtérbe kerül, elismerést vagy legalább meghallgatását követel a más nézőpont, a másik nézőpontja.29

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az irodalom emlékezetformáló funkciójával kapcsolatosan figyelemreméltók továbbá Ann Rigney megállapításai, aki a memóriakutatás diskurzusába a konvergencia fogalmát vezette be.30 Ennek a fogalomnak a segítségével magyarázta meg az úgynevezett emlékezet helyei (lieux de mémoire)31 kialakulásának mechanizmusát. Ahogy azt Rigney megjegyzi, a „[…] kulturális emlékek […] hajlamosak konvergálni és összeolvadni” az emlékezet helyeibe.32 A különböző médiumok, beleértve az irodalmat is, az emlékezet más-más vízióit hozzák létre, amelyek aztán egy konvergenciafolyamat, azaz összeolvadás és összevonás révén konstruálják meg az emlékezet helyeit. A konvergencia folyamata diakronikus jellegű és két szakaszból áll: a premediációból és a remediációból. A premediáció arra utal, hogy a meglévő médiumok, amelyek egy adott társadalomban keringenek, sémákat biztosítanak az új tapasztalatokhoz és azok reprezentációjához. A korábbi események megértésének módja hozza létre tehát azt, ahogyan a társadalom a későbbi események emlékét megérti és értelmezi.33 Ez a megállapítás érvényesíthető magyar kontextusban többek között az 1956-os események emlékezeti feldolgozásának értelmezése során, amelynek témakezelése sok esetben az 1848/49-es forradalom és szabadságharc reprezentációjának nyomvonalát követi.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A remediáció fogalma arra utal, hogy az események, amelyek médiareprezentációi a konvergenciafolyamat során az emlékezet helyeit képezik, idővel rendszerint (évtizedek vagy akár évszázadok alatt) különböző médiumok által ismételten reprezentálódnak. Ahogy azt Astrid Erll magyarázza:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] az emlékezet helyévé vált eseményről való tudás tehát nem annyira arra utal, amit óvatosan „tényleges eseménynek” nevezhetnénk, hanem inkább a létező mediális konstrukciók kánonjára, az emlékezetkultúrában cirkuláló narratívákra, képekre és mítoszokra.34
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Végzetül érdemes felidézni Rigney megfontolását az irodalmi és a filmes narratívákra jellemző emlékezeti módokról.35 A szerző három, számunkra érdekes megfigyelést tesz ebben a témában. Először is megjegyzi, hogy az egyes médiumok a csak rájuk jellemző elbeszélési formákat használják és hozzák létre: azt, amit Alison Landsberg protetikus emlékezetnek nevezett (prosthetic memory).36 A protetikus emlékezet fogalma az audiovizuális és multiszenzoros tömegkulturális produkciók (amelyek közé Rigney az irodalmat is sorolja) dramatizált és kulturálisan átalakított formában történő személyes megtapasztalása eredményeként szerzett emlékekre utal, amelyek olyan eseményeket tesznek jelenvalóvá, amiket az illető nem élt át. A protetikus emlékezet tehát egy köztes forma az egyéni emlékezet és a múlt történelmi narratívája között.37

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másodszor, Rigney megjegyzi, hogy az egyes műalkotások katalizátorként működnek a köztér új történetekkel való megtöltésének folyamatában. A kulturális emlékezet fontos innovációs forrását jelentik, mivel széles a társadalmi hatósugaruk, kulturálisan hosszú életűek, valamint képesek arra, hogy addig elhallgatott vagy marginalizált történeteket artikuláljanak és hozzanak forgalomba. Azáltal, hogy bizonyos események emlékét a közszférába emeljék, a média – többek között a filmek és az irodalom – gyakran járul hozzá olyan viták megnyitásához, amelyekben történészek is részt vesznek. A történelmi igazság azonban nem mindig „győzedelmeskedik” a protetikus emlékezet felett. Ahogy Rigney megjegyzi, a műalkotások esztétikai értékének ereje páratlanul erős.38

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Rigney harmadik megállapítása szerint a műalkotások mediátorként működnek. A széles hatókörű fikciós narratívák könnyen átlépik a nemzeti és nyelvi határokat. A különböző közösségek közötti kulturális emlékezetátadás közvetítőiként működnek, az általuk konstruált protetikus emlékezet munkája révén, amit transznacionális emlékezetnek nevezünk.39

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összefoglalva a fenti megfontolásokat, elmondható, hogy az irodalom egyik leggyakrabban megkülönböztetett funkciója az emlékezéssel kapcsolatban a reprezentáció. Ugyanakkor több kutató hívja fel a figyelmet arra, hogy az irodalom nemcsak az emlékezet médiuma, hanem meg is teremti ezt az emlékezetet, egyúttal olyan múltképeket formálva, amelyek a közösség szemében jelentőséget kapnak, és amelyeket ennek a közösségnek a tagjai igaznak és érvényesnek tartanak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Tekintettel a fenti megfigyelésekre, jelen fejezet arra kíván reflektálni, hogy a magyar kulturális kontextusba elhelyezhető transzkulturális szerzők milyen narratív stratégiákat alkalmaznak a múlt feldolgozására, valamint hogyan reprezentálja, de ugyanakkor befolyásolja az általuk létrehozott szépirodalom a magyar történelem fontos eseményeinek emlékezetét.
 
1 Doris Bachmann-Medick és Krystyna Krzemień-Ojak, Cultural turns: nowe kierunki w naukach o kulturze, Disciplinae 6 (Warszawa: Oficyna Naukowa, 2012).
2 Pierre Nora, La République, Les Lieux de mémoire 1 (Paris: Gallimard, 1984); Pierre Nora, Les France II Et III., Les lieux de mémoire 3 (Paris: Gallimard, 2008); Pierre Nora, La Nation, szerk. Jean-Pierre Babelon és Colette Beaune, Les Lieux de mémoire 2, 1–3 (Paris: Gallimard, 1986).
3 Jan Assmann, Das kulturelle Gedächtnis: Schrift, Erinnerung und politische Identität in frühen Hochkulturen, (München: C.H. Beck, 2017).
4 James Edward Young, The Texture of Memory: Holocaust Memorials and Meaning (New Haven, CT: Yale University Press, 2000).
5 Dominick LaCapra, Representing the Holocaust: History, Theory, Trauma (Ithaca, N.Y: Cornell University Press, 1996).
6 Marianne Hirsch, Family Frames: Photography, Narrative and Postmemory (Cambridge, Mass.: Harvard Univ. Press, 2002).
7 Andreas Huyssen, Twilight Memories: Marking Time in a Culture of Amnesia (New York: Routledge, 1995).
8 Aleida Assmann és Ute Frevert, Geschichtsvergessenheit – Geschichtsversessenheit: Vom Umgang mit deutschen Vergangenheiten nach 1945 (Stuttgart: Deutsche Verlags-Anstalt, 1999).
9 Aleida Assmann, Cultural Memory and Western Civilization: Functions, Media, Archives, 1. angol kiad. (Cambridge: Cambridge University Press, 2011).
10 Uo., 179–80.
11 Aleida Assmann, „Funktionsgedächtnis und Speichergedächtnis – Zwei Modi der Erinnerung”, in Generation und Gedächtnis, szerk. Kristin Platt és Mihran Dabag (Wiesbaden: VS Verlag für Sozialwissenschaften, 1995), https://doi.org/10.1007/978-3-322-95972-0_9.
12 Assmann, Cultural Memory and Western Civilization, 201–2.
13 Birgit Neumann, „Literatura, pamięć, tożsamość”, in Pamięć zbiorowa i kulturowa: współczesna perspektywa niemiecka, szerk. Magdalena Saryusz-Wolska, Horyzonty Nowoczesności : teoria, literatura, kultura 80 (Warszawa: Towarzystwo Autorów i Wydawców Prac Naukowych Universitas, 2009), 278–83.
14 Birgit Neumann, „What Makes Literature Valuable: Fictions of Meta-Memory and the Ethics of Remembering”, in Ethics in Culture, szerk. Astrid Erll et al. (Berlin-New York: Walter de Gruyter, 2008), 131, https://doi.org/10.1515/9783110206555.1.131.
15 Többet erről lásd: Renate Lachmann, Memory and Literature: Intertextuality in Russian Modernism, Theory and History of Literature 87 (Minneapolis, Minn: University of Minnesota Press, 1997).
16 Renate Lachmann, „Mnemonic and Intertextual Aspects of Literature”, in Cultural Memory Studies: An International and Interdisciplinary Handbook, szerk. Astrid Erll et al., Media and Cultural Memory 8 / Medien und kulturelle Erinnerung 8 (Berlin-New York: Walter de Gruyter, 2010), 301.
17 Astrid Erll, Memory in Culture, ford. Sara B. Young, Palgrave Macmillan Memory Studies (Houndmills New York: Palgrave Macmillan, 2011), 162.
18 Astrid Erll, „Literatura jako medium pamięci zbiorowej”, in Pamięć zbiorowa i kulturowa: współczesna perspektywa niemiecka, szerk. Magdalena Saryusz-Wolska, Horyzonty Nowoczesności : teoria, literatura, kultura 80 (Kraków: Towarzystwo Autorów i Wydawców Prac Naukowych Universitas, 2009), 219–22. A tanulmány eredetileg németül jelent meg: Astrid Erll, „Literatur als Medium des kollektiven Gedächtnisses”, in Gedächtniskonzepte der Literaturwissenschaft: theoretische Grundlegung und Anwendungsperspektiven, szerk. Astrid Erll és Ansgar Nünning, Media and Cultural Memory 2 (Berlin-New York: de Gruyter, 2005), 249–75.
19 Justyna Tabaszewska, „Od literatury jako medium pamięci do poetyki pamięci. Kategoria pamięci kulturowej w badaniach nad literaturą”, Pamiętnik literacki 4 (2013): 53–72.
20 Justyna Tabaszewska, Pamięć afektywna. Dynamika polskiej pamięci po 1989 roku, 1.köt. (Toruń: Uniwersytet Mikołaja Kopernika, 2022), https://doi.org/10.12775/978-83-231-4902-6.
21 Uo., 15.
22 Uo.
23 Uo.
24 Barbara Szacka, Czas przeszły, pamięć, mit, Współczesne Społeczeństwo Polskie Wobec Przeszłości 3 (Warszawa: Wydawnictwo Naukowe „Scholar”, 2006).
25 Robert Traba, Historia – przestrzeń dialogu (Warszawa: Instytut Studiów Politycznych Polskiej Akademii Nauk, 2006).
26 Roma Sendyka et al., szerk., Migracyjna pamięć, wspólnota, tożsamość, NH Nowa Humanistyka 31 (Warszawa: Wydawnictwo Instytut Badań Literackich PAN, 2016); Lásd például: Anna Legeżyńska és Ryszard Nycz, szerk., Teoria – literatura – życie: praktykowanie teorii w humanistyce współczesnej, NH Nowa Humanistyka 1 (Warszawa: IBL Instytut Badań Literackich PAN Wydawnictwo, 2012); Teresa Szostek et al., szerk., Od pamięci biodziedzicznej do postpamięci, NH Nowa Humanistyka 7 (Warszawa: Instytut Badań Literackich PAN. Wydawnictwo, 2013); Zofia Budrewicz et al., szerk., Pamięć i afekty, Nowa Humanistyka 13 (Wydawnictwo Instytut Badań Lierackich PAN, 2014); Elżbieta Z. Wichrowska et al., szerk., Historie afektywne i polityki pamięci, NH Nowa Humanistyka 20 (Warszawa: Wydawnictwo Instytut Badań Literackich PAN, 2015).
27 Ryszard Nycz, „Polska pamięć”, Teksty Drugie, 6 (2016): 7–14.
28 Uo., 10.
29 Uo., 11.
30 Ann Rigney, „Plenitude, Scarcity and the Circulation of Cultural Memory”, Journal of European Studies 35, sz. 1 (2005): 11–28, https://doi.org/10.1177/0047244105051158.
31 Az lieux de mémoire fogalmának megalkotója Pierre Nora. Erről lásd: Pierre Nora, „Between Memory and History: Les Lieux de Mémoire”, Representations 26 (1989. április): 7–24, https://doi.org/10.2307/2928520.
32 Rigney, „Plenitude, Scarcity and the Circulation of Cultural Memory”, 17.
33 Astrid Erll, „Remembering across Time, Space, and Cultures: Premediation, Remediation and the »Indian Mutiny«”, in Mediation, Remediation, and the Dynamics of Cultural Memory, szerk. Astrid Erll és Ann Rigney, Media and cultural memory / Medien und kulturelle erinnerung 10 (Berlin-New York: Walter de Gruyter, 2009), 118.
34 Uo., 119.
35 Ann Rigney, „Cultural Memory Studies. Mediation, Narrative, and the Aesthetic”, in Routledge International Handbook of Memory Studies, szerk. Anna Lisa Tota és Trever Hagen (London: Routledge, 2015), https://doi.org/10.4324/9780203762844.
36 Alison Landsberg, Prosthetic Memory: The Transformation of American Remembrance in the Age of Mass Culture (New York: Columbia University Press, 2004).
37 Uo.
38 Rigney, „Cultural Memory Studies. Mediation, Narrative, and the Aesthetic”.
39 Uo.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave