Sohár Anikó (szerk.)

Tripliciter dicere

Szokott és szokatlan fordítási jelenségek


4 Lásd például Catford (1967), illetve Nida és Taber (1969). Nida (1975: 98) igen világosan fogalmaz a fordítással kapcsolatos két kérdésről: „Az első a fordítást inkább művészetként és nem tudományként állítja be, míg a második azt a problémát veti fel, hogy egyáltalán lehetséges-e fordítani.” Heine, a német költő, azt állította, hogy minden franciára fordított verse csupán „szalmával kitömött holdfény”, és Nabokov, aki ugyanúgy írt angolul és oroszul is, a következőt jegyzi meg („Jevgenyij Anyegin fordításáról” című versében): „tálcán egy költő sápadt és dühösen néző feje, papagáj rikácsolása, majom rikoltozása és a halott megszentségtelenítése” (saját fordítás). Régen Isten szavának fordítása istenkáromlásnak számított. A „böjti tekercs” (Megillath Ta'anith Kr. e. első század) „leírja, hogy az emberek úgy hitték, hogy azért szállt koromsötétség három napig a világra, mert a Törvénykönyvet lefordították görögre.” Lásd Steiner (1992: 251–252). De ez már a hermeneutika tudományához tartozik.

Tripliciter dicere

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 228 0

A kötet tizennégy fordítástudományi tanulmányt vonultat föl, négy részben. Az első rész a fordítás és egyetem alcímet viseli, három tanulmánya a fordítás és oktatás témakörét járja körbe két kísérlet és egy utánkövetés formájában. A második rész három fordítástudományi elemzést tartalmaz, melyek közül kettő a műfordítók helyzetét vizsgálja, a harmadik pedig magát a fordítástudomány tárgyát osztályozza. A harmadik rész konkrét műfordításokra összpontosít és három esettanulmányt sorakoztat föl: a példák egy olasz történelmi regény angol, német és magyar fordításai, illetve a kanadai-magyar műfordítási áramlatból, valamint egy hazai irodalmi együttműködésből származnak. A negyedik rész öt, kiemelkedő jelentőségű, eredetileg angolul írt fordítástudományi munka magyar fordítását tartalmazza, amelyeket a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fordító és tolmács mesterszakos hallgatói, illetve fordítástudományi kutatásokat végző doktoranduszai készítettek.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sohar-tripliciter-dicere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave