Eddig az arcok felismerésével, az identikum beazonosításával foglalkoztunk. Ne feledjük azonban, hogy a személyazonosság csupán egy információ, melyet egy arcból kinyerhetünk. Egy másik nagyon fontos vonás az érzelmi arckifejezés. Ha először találkozunk valakivel, teljesen máshogy viszonyulunk hozzá, ha az illető mosolyog, mintha szenvtelenül vagy éppen mogorván néz ránk. Ezt az információt nekünk magunknak is helyesen kell bekódolnunk ahhoz, hogy a leghatékonyabban tudjuk eldönteni, hogyan viszonyuljunk mindezek után a másikhoz. 1872-ben Sir Charles Darwin célja elsősorban az volt Az érzelmek kifejezéséről embernél és állatoknál című művének megírásával, hogy megértse, a vonások és gesztusok egyéni mozdulatai milyen mértékben tudnak kifejezni bizonyos elmeállapotokat. Darwint mindenekelőtt az érzelmek egyetemessége érdekelte, azon érzelmeké, amelyeket arcunkkal és testünkkel ki tudunk fejezni. Ennek érdekében csecsemőket, őrülteket, más kultúrákból származó embereket és különböző állatfajokat figyelt meg. Mindenféle instrukció nélkül képeket mutogatott nekik, és rögzítette a képre adott válaszokat. Azt találta, hogy volt néhány olyan érzelem, melyet szinte mindenki felismert. Az általa sugallt következtetés mind a mai napig nagy kérdés: vannak-e alapérzelmek, melyek egyetemes, azaz kortól, kultúrától, sőt fajtól függetlenül felismerhetők?