Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


A parti síkságok szélfújta alakzatai

A szárazföld felé fúvó szelek által kiszárított homok dűnesorainak a vándorlásával képződnek (pl. az Északi-tenger K-i, a Földközi- és Balti-tenger D-i, a Mexikói-öböl É-i vagy Ausztrália Ny-i partjain). Csapadékosabb környezetüknek megfelelően anyaguk enyhén kötött; alakjuk pedig csak olyan területeken szabályos, ahol a növényzet hatása nem számottevő. Arid és szemiarid éghajlaton a parttal párhuzamos harántdűnék a leggyakoribbak. Barkánok és barkánszerű formák ott jelennek meg, ahol a defláció a talajvízig hatol. A dűnék magassága a szárazföld belseje felé növekszik, de csak ritkán emelkedik több mint 5 m-rel a közöttük lévő vápák szintje fölé (Allen 1970a). Növények részint előmozdítják a homok lerakódását, részint meggátolják annak továbbmozgását, s ez eléggé szabálytalan alakú és méretű (max. 20 m magasságú) homokpiramisok képződéséhez vezet. — Mérsékelt és humid éghajlaton olyan paraboladűnék is gyakoriak, amelyek hossza néhány száz méter, szélessége a hosszúság 1/2-e vagy 1/4-e, magassága azonban csak néhány méter.

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave