Dobi Edit

A szemiotikai textológia hozadéka a szövegek jelentésreprezentációjában


2 Kocsány Piroska rövidszövegek körében végzett tüzetes kutatómunkája elsősorban a mondások és aforizmák leírásában hozott értékes eredményeket, amelyek egy olyan szöveg(típus/-műfaj) megítélésében, amely közel áll a mondáshoz és a hozzá hasonlóan általános értékelő ítéleteket megfogalmazó, egyéb rövidszöveg-típusokhoz, nemcsak hogy nem hagyhatók figyelmen kívül, de összevetési alapként vehetők számításba. Annál is inkább, mert az említett mondáskutatás során a szerző külön figyelmet fordít a mondások más, hasonló funkciójú szövegtípusokkal való összevetésére, sőt kimondottan azt is vizsgálja, hogy milyen szerepet játszanak a mondások más – hozzájuk meghatározott szempontokból hasonlító – szövegtípusok létrejöttében, illetve meghatározásában.

A szemiotikai textológia hozadéka a szövegek jelentésreprezentációjában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 689 4

A szemiotikai textológia szemléletének hatása lényeges mind a szövegtani diskurzusban, mind pedig a szövegek jelentésvizsgálatának alakulásában; az utóbbi néhány évtizedben fontos csatornája lett a szövegekkel foglalkozó nemzetközi tudományosság kínálta ismereteknek. A kötetben a szerző azokat az elméleti és gyakorlati eredményeket tekinti át, amelyek értékes tartalommal járulnak hozzá a szövegjelentéssel foglalkozó kutatásokhoz. A szemiotikai textológia érdemei között kiemelendő a szövegmegközelítés tudományos szemléletének kitágítása, a hagyományosnak nevezhető nézőpontok multidiszciplináris kontextusba terelése, és ezek következményeként indirekt késztetés a meglévő szövegtani definíciók átgondolására, a szövegkutatás módszereinek fejlesztésére. A szerző az elméleti okfejtéssel és az esettanulmányokkal ahhoz törekszik hozzájárulni, hogy minél egyszerűbben és konkrétabban láthatóvá váljon a szemiotikai textológia terminológiai újításainak, elméleti keretének, valamint elemző apparátusának hatékonysága a szövegprodukció és -percepció jellemzésében, valamint magának a szövegnek a vizsgálatában, elsősorban a szöveg jelentésének reprezentációjában.

Hivatkozás: https://mersz.hu/dobi-a-szemiotikai-textologia-hozadeka-a-szovegek-jelentesreprezentaciojaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave