Csíkszentmihályi Mihály

Kreativitás

A flow és a felfedezés avagy a találékonyság pszichológiája


Tényleg azt gondolom, hogy a környezet számít. És pszichológiában a tíz legjobb egyetemen szerzett tanársegédi állás, ahol öt éven keresztül évente öt cikket kell produkálnod, hogy megújíthasd a szerződésed, jóval kevésbé ideális, mint a brit rendszer, ahol egy Francis Cricknek éveken át semmit sem kell publikálnia, a megbecsülése folytán mégis benntartják a rendszerben. Szóval jóval kisebb nyomás, és jóval nagyobb a szabadságod, hogy a kudarctól való félelem nélkül kísérletezz, és új dolgokat próbálj ki.
Az emberek persze igyekeznek alkalmazkodni a feltételekhez, és az öt év alatt kiizzadják magukból az évenkénti öt cikket. A kreativitáshoz szükséges mozgásterüket ugyanakkor korlátozza ez a nyomás, mint ahogy egy könyv publikálásának esélyeit is.
Ha lenne két olyan állásajánlatod, amelyek elviselhető oktatási kötelezettségekkel járnak, s az egyik helyen erős publikálj-vagy-pusztulj nyomás alatt kell dolgoznod, a másikban elfogadnak, és kisebb nyomás nehezedik rád – a két egyetem nyilvánvalóan más országos elismertségnek örvend –, melyiket választanád? Én egyértelműen azt mondanám, hogy azt, amelyikben nem kell szoronganod a szerződésed miatt, és ahol szabad utat biztosítanak intellektuális kutakodásaid számára.

Kreativitás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 796 9

MI AZ ÉLET ÉRTELME? HOGYAN LEGYÜNK BOLDOGOK? - Csíkszentmihályi Mihály ezt az örök témát kutatja. Műveiben az emberi élmények pozitív oldalával - az örömmel, a kreativitással, a boldogság áramlásával, illetve a tökéletes élmény elérésének lehetőségeivel - foglalkozik. A szerző követhető, élvezetes stílusban bontja ki, hogy mit ért kreativitás alatt, áttekinti, miként dolgoznak és élnek a kreatív emberek, végül ötleteket kínál a kreatív élethez - mindezt a kreativitást "gyakorló", elismert kortárs tudósok, művészek történeteire építve. Nem egyszerű megoldásokat vagy használhatatlan recepteket ígér, inkább szokatlan gondolatokat.

A kötet részben a világsikert aratott Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája című kötetben már megismert gondolatokat viszi tovább. A Kreativitást mindazok figyelmébe ajánljuk, akik komoly profi ként vagy műkedvelő boldogságkeresőként érdeklődnek az alkalmazott pszichológia világa iránt.

"A legfontosabb üzenete a könyvnek az, hogyan lehet mindennapi életünket úgy élni, hogy értelmesek, izgalmasak és termékenyek legyenek napjaink."

(Csíkszentmihályi Mihály)

Hivatkozás: https://mersz.hu/csikszentmihalyi-kreativitas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave