A FIFO módszer alkalmazása esetén az elsőként megvásárolt eszköz kerül először kivezetésre (értékesítésre), következésképpen az időszak végén az eszközök között maradó tételek a legutóbb megvásárolt tételek. Tekintettel arra, hogy a vállalkozás nem vezetett év közben nyilvántartást a készletekről, a FIFO módszer „klasszikus” megoldását sem alkalmazhatta az egyes készletcsökkenésekkor esedékes kivezetéseknél. A FIFO módszer végeredménye, miszerint a legutóbb beszerzett tételek maradnak készleten, azonban előállítható utólag is, „visszafelé” számolva. Ez azt jelenti, hogy a FIFO módszer alkalmazása esetén, a csak mennyiségében ismert készleteknél vissza kell keresni az időrendi sorrendben utolsó beszerzést, és az abban szereplő egységárral kell az adott készletnek értéket adni. Amennyiben az utolsó beszerzés mennyisége kevesebb volt, mint amennyi készlet a mérlegfordulónapon a vállalkozás birtokában van, úgy az utolsó beszerzés egységárát csak arra a mennyiségre lehet alkalmazni, amennyi a teljes beszerzés volt. A mérleg-fordulónapi készlet további részének beárazásához vissza kell keresni az utolsó előtti beszerzés adatait, és az ott szereplő egységárat kell a fennmaradó mennyiséghez alkalmazni. Természetesen ez is csak akkor elegendő, ha a két (az utolsó és az utolsó előtti) beszerzés lefedi a mérleg-fordulónapi készlet mennyiségét. Ha ennél is több készlet van raktáron a mérlegfordulónapon, akkor tovább kell visszamenni az időben, és az előzőekben ismertetett logika alapján visszafelé sorba véve a beszerzésekben szereplő egységárakat, „fel kell tölteni” értékkel a teljes mérleg-fordulónapi készletmennyiséget. Ha az eljárást pontosan végzi a vállalkozás, akkor a készletértékre ugyanazt az eredményt kapja, mintha év közben folyamatosan vezette volna a nyilvántartásait FIFO módszer szerint. Így természetesen ez a megoldás is megfelel a számviteli törvénynek.