Balázs Péter

Az Európai Unió külpolitikája


A külpolitikai cselekvés szintjei

Az Európai Unió külpolitikája egyedülálló szerkezetben jelenik meg: mind az érdekképzés, mind pedig az érdekek képviselete kétszintű rendszert alkot. Ennek fő oka az, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak egyrészt az Unió, másrészt annak egyes tagállamai, sőt azok bizonyos szűkebb csoportjai is aktív szereplői. Egyéb nemzetközi csoportosulások esetében a kettő közül az egyik általában kizárt. Szövetségi államok (USA, Németország, India stb.) egyetlen kormányzati képviselővel, illetve egységes diplomáciával vannak jelen a nemzetközi kapcsolatrendszerben. A viszonylag lazább kohéziójú és egymástól is lényeges pontokon különböző csoportosulások és szervezetek – mint például a Benelux Unió, az Északi Együttműködés országai, az ASEAN vagy a visegrádiak – nem rendelkeznek önálló jogi személyiséggel, hanem tagállamaik szereznek jogokat és vállalnak kötelezettségeket. Az Európai Unió esetében azonban két párhuzamos nemzetközi operációs szintet kell tekintetbe vennünk.

Az Európai Unió külpolitikája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 819 4

Megújult tartalommal kerül az olvasó kezébe az Európai Unió külpolitikájáról szóló könyv. A korábbi kiadás óta merőben megváltoztak a körülmények. Magyarország 2004-ben az EU tagja lett, 2009-ben pedig életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek új szabályai és intézményei a korábbinál jobb feltételeket teremtettek az EU-ban a külpolitika közös gyakorlása számára.

Mindeközben alapvetően átalakult Európa külső környezete. A poszt-szovjet térségben az orosz külpolitika expanzív fordulatot vett. Az „arab tavasz” hatalmas változások kezdetét jelzi Európa szomszédságában. A korábban félreeső Törökország új geopolitikai kontextus kellős közepén találta magát. Ukrajna, Szíria, vagy Líbia megoldatlan problémái az európai jóléti övezetre nézve is súlyosbodó következményekkel járnak.

A világpolitika és benne az EU külpolitikai történései a média segítségével naprakészen követhetők, ám az események halmazában nem könnyű eligazodni.

Ez a könyv rendszerszerű megközelítéssel és a történelmi előzmények megvilágításával kíván segítséget nyújtani az újabb fejlemények megértéséhez.

Az első és második rész az Európai Uniót a nemzetközi rendszer részeként helyezi el a világban, bemutatva a tagállamok külpolitikai együttműködésének lépcsőfokait és az uniós szintű külkapcsolatok átalakuló szerkezetét.

A harmadik és a negyedik rész az EU külpolitikáját partnerek szerinti bontásban részletezi.

Ez a könyv épít a szerző diplomáciai, kormányzati és európai pozíciókban szerzett személyes tapasztalataira, de nagyrészt annak az egyetemi tananyagnak a magyar nyelvű lenyomata, amelyet egy évtizede oktat a Közép-európai Egyetemen. A soknemzetiségű hallgatók okos kérdései, az egyetemen végzett kutatások és a CEU Európai Szomszédságpolitikai Központjának (CENS) konferenciái is gazdagították a mondanivalót.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balazs-az-europai-unio-kulpolitikaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave