Farkas Ákos, Róth Erika

A büntetőeljárás

4., átdolgozott kiadás


Az előkészítő ülés (Be. 499–508. §)

Az előkészítő ülés megváltozott funkciója jelenti a Be.-ben az egyik legjelentősebb újdonságot a korábbi szabályozáshoz képest. Alapja a Be. új rendelkezésein végigvonuló azon jogalkotói szándék, hogy a büntetőügyek gyorsabb és egyszerűbb befejezésére nyújtson lehetőséget úgy, hogy az eljárási garanciák közül minél kevesebb essen áldozatul e törekvés szolgálatában. Különösen fontos a terhelti alapjogok, a tisztességes eljárás körébe tartozó jogosultságok gyakorlásának biztosítása. Az indokolás is utal rá, hogy „a törvény a terhelttel való együttműködés komplex rendszerét teremtette meg, melynek egyik kiemelt területe a korábban marginális szerepet betöltő előkészítő ülés funkciójának átértelmezése és kötelezővé tétele”. A terhelti együttműködés elsősorban abban ölt testet az előkészítő ülés során, hogy az eljárás e szakaszában az érdemi döntésre akkor kerülhet sor, ha a vádlott beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A részletszabályokban ezen túlmenő terhelti közreműködésre építő megoldásokat is találunk majd, amelyek befolyásolják az eljárás további menetét.

A büntetőeljárás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Hungary Kft.

Online megjelenés éve: 2019

Nyomtatott megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 295 905 4

A büntetőeljárás című tankönyv új, negyedik kiadásának az elkészítését a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 2018. július 1-jén történt hatálybalépése tette szükségessé. A Be. új szerkezete, új jogintézményei, a meglévő jogintézmények eltérő értékelése, az eddig megszokottól eltérő elnevezése, a korábbról megőrzött rendelkezések eltérő tartalmú szabályozása, nem utolsósorban a törvény terjedelmének a korábbi, 1998. évi XIX. törvényhez képest jelentős megnövekedése a korábbi, összesen 608 §-ról 879 §-ra indokolttá tették a tankönyv újraírását.

Hivatkozás: https://mersz.hu/farkas-roth-a-buntetoeljaras-2018//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave