Jogorvoslat alatt a magyar jogi fogalomrendszerben elsősorban a fellebbezés, legfeljebb a rendkívüli perorvoslatok, a perújítás és a felülvizsgálat értendők. Ez a jogorvoslat fogalom nem egyezik az Európai Bíróság értelmező gyakorlatában használt fogalommal, ami ismételten aláhúzza az autonóm uniós értelmezés szükségességét. A széles értelemben vett jogorvoslat magában foglalja valamennyi olyan jogi eszköz megteremtését és alkalmazását, amivel a sérült jog orvoslása elérhető. Az Európai Bíróság gyakorlatában főként közigazgatási típusú határozatok esetén merült fel a jogorvoslat fogalmának tág értelmezése. A jogorvoslat (remedy) ezzel új értelmet kapott, az uniós jog megsértése esetén az egyéneknek új jogorvoslatok biztosítására, bírói jogvédelemre keletkezhet jogosultságuk közvetlenül az uniós jog vagy annak akár valamely elve, doktrínája megsértése esetén is. Az uniós jog azon elvárása, hogy a tagállami hatóságok valamennyi döntésével szemben legyen jogorvoslati lehetőség, a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból származó általános elv, amelyet az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-ei egyezmény 6. és 13. cikkében foglalt hatékony bírói jogvédelem elve és az Alapjogi Charta 47. cikke is tartalmaz. Az uniós jog által biztosított valamely jog hatékony védelmének garantálását tekintve szükséges, hogy az érdekelt személyek e jogot a lehető legjobb feltételek mellett érvényesíthessék, továbbá hogy részükre ismerjék el annak lehetőségét, hogy bírósághoz forduljanak. Amennyiben a tagállami jogszabály egy nem bírósági szerv előtti jogorvoslatról rendelkezik, ez a megfelelő és hatékony jogorvoslathoz való jog kritériumát még nem feltétlenül elégíti ki. Uniós jogi értelemben vett bírósághoz történő tényleges fordulás lehetőségét olyan bírói szervhez fordulással lehet megteremteni, amely mind a ténybeli, mind a jogi elemeket illetően hatáskörrel rendelkezik az ügy elbírálására.