Gombos Katalin

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban


A Bíróság esetjoga

Az alapjogok védelme szempontjából óriási jelentősége van a Bíróság esetjogának is, hiszen az alapjogi gondolkodás korábban, már az Alapjogi Charta elfogadását megelőzően sem volt idegen az Európai Bíróságtól,629 mely látható a korai döntésektől napjainkig terjedő joggyakorlatból. Az Európai Bíróság apró lépésekkel előrehaladva, döntésről döntésre kristályosította ki az alapjogok védelmének rendszerét. Az Európai Bíróság részéről az alapvető emberi jogok elismerésére az első kísérlet a Stauder ügyben történt meg. A Bíróság ebben az ítéletében kimondta, hogy az alapvető emberi jogok a közösségi jog általános elveiben benne foglaltaknak, ezért azok a Bíróság védelme alá tartoznak, így ezen elvekkel szemben álló értelmezésre lehetőség nincsen.630 A másik elhíresült eset a Solange I. néven is emlegetett Internationale Handelsgesellschaft ügy volt. Itt a Bíróság leszögezte, hogy az alapvető jogok tiszteletben tartása integráns részét képezi a bíróság által védett általános jogi princípiumoknak, és ilyen jogokat inspirálnak a tagállamok közös nemzeti tradíciói is. A Nold ügyben történt először utalás azokra a nemzetközi emberi jogi egyezményekre, amelyeket a tagállamok aláírtak, így azok ihletet adnak a közösségi jog számára is.631 A Rutili ügyben az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezményre történt hivatkozás.632 Az Európai Bíróság a Hauer ügyben az európai egyezmény egy konkrét rendelkezésére utalt, amikor egy alapjog közelebbi tartalmának meghatározása során vizsgálta a közösségi intézkedés jogszerűségét.633 Ugyancsak konkrét hivatkozás történt az európai egyezményre az Elliniki Radiophonia ügyben. Ebben az ítéletben a konvenció 10. cikkének a közösségi jogban való alkalmazásáról fejtette ki véleményét az Európai Bíróság.634 Több más nemzetközi egyezményt is említett már ítéleteiben az Európai Bíróság, így kifejtette, hogy a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya is azok közé az emberi jogok védelmére vonatkozó nemzetközi okmányok közé tartozik, amelyeket a közösségi jog általános elveinek alkalmazásakor a Bíróság figyelembe vesz.635 A legújabb irányvonal az Európai Bíróság gyakorlatában, hogy már nem csupán az emberi jogi egyezményekre – elsősorban az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezményre – hivatkozik ítéleteiben, hanem figyelemmel van a Strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlatára, az általa adott értelmezésre is.636 Amikor az uniós jog alkalmazása során alapjog sérül, ez egyenesen felveti az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának felhívását.

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 609 1

Európa kinyitotta kapuit. Az Európai Unióban szabadon mozoghatunk, tanulhatunk, vállalhatunk munkát, de óhatatlanul határon átnyúló jogvitákba is keveredhetünk. A jog érvényesülésén alapuló európai térség azt jelenti, hogy az Európai Unióban az igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést, az igazságügyi hatóságok közötti hatékonyabb együttműködést és a bírósági határozatok EU-n belüli szabad mozgását kell megvalósítani. A térség célkitűzései között szerepel az egységes igazságügyi térség létrehozása, ami a joghoz és igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést jelenti. Az eltérő tagállami jogrendszerek közelítése mellett a különbözőségekből adódó igényérvényesítési akadályok fokozatos lebontásával, a kölcsönös bizalom elvének kiteljesedésével célkitűzés az is, hogy az igényérvényesítés vagy éppen végrehajtás sikere ne függjön attól, hogy a határon átnyúló elemet tartalmazó jogvitában az eljárás mely tagállamban zajlik.

A könyv a jog érvényesülése térségének különböző szeleteit bemutatva hasznos segítséget ad mind a jogalkalmazók, mind az uniós jogot tanulók, mind pedig az egyszerű jogkereső polgárok számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gombos-a-jog-ervenyesulesenek-tersege-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave