Gombos Katalin

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban


A polgári és kereskedelmi ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés történeti kérdései

Az európai integráció elsődleges célja gazdasági együttműködés létrehozása, az egységes belső piac megteremtése volt a tagállamok között. A bel- és igazságügyi együttműködésről, azon belül a polgári igazságügyi együttműködésről eredetileg a Római Szerződés nem rendelkezett, ehhez szükséges jogi alapot nem tartalmazott. Az 1970-es években, egy mozgalom75 nyomán vetődtek fel harmonizációs igények nemzetközi színtéren. Az access to justice mozgalom érdeme, hogy a dogmatikai problémák mellett a jogérvényesítés ténylegességére,76 azaz a jogvédelem hatékonyságának problémáira ráirányította a figyelmet. Eleinte több nemzetközi szerződés77 jött létre, ami elsősorban eljárásjogi, és bizonyos anyagi jogi kérdéseket rendezett a részes tagállamok közötti nemzetközi magánjogi tényállásokat megvalósító jogvitákban. E szerződések létrehozásában döntő szerep jutott az integráción kívüli nemzetközi szerveződéseknek, melyek közül a legjelentősebbek a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL) és a Nemzetközi Személyi Jogállapoti Bizottság.78 Amellett, hogy az egyre több jogterületre kiterjedő, klasszikus nemzetközi szerződésekkel való jogalkotás kiteljesedése örvendetes, könnyen magától értetődő, hogy fokozott igények jelentek meg az Európai Unióban saját jogvédelmi rendszer kiépítésére, saját, harmonizált szabályok megteremtésére.79

A jog érvényesülésének térsége az Európai Unióban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 609 1

Európa kinyitotta kapuit. Az Európai Unióban szabadon mozoghatunk, tanulhatunk, vállalhatunk munkát, de óhatatlanul határon átnyúló jogvitákba is keveredhetünk. A jog érvényesülésén alapuló európai térség azt jelenti, hogy az Európai Unióban az igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést, az igazságügyi hatóságok közötti hatékonyabb együttműködést és a bírósági határozatok EU-n belüli szabad mozgását kell megvalósítani. A térség célkitűzései között szerepel az egységes igazságügyi térség létrehozása, ami a joghoz és igazságszolgáltatáshoz való megfelelő hozzáférést jelenti. Az eltérő tagállami jogrendszerek közelítése mellett a különbözőségekből adódó igényérvényesítési akadályok fokozatos lebontásával, a kölcsönös bizalom elvének kiteljesedésével célkitűzés az is, hogy az igényérvényesítés vagy éppen végrehajtás sikere ne függjön attól, hogy a határon átnyúló elemet tartalmazó jogvitában az eljárás mely tagállamban zajlik.

A könyv a jog érvényesülése térségének különböző szeleteit bemutatva hasznos segítséget ad mind a jogalkalmazók, mind az uniós jogot tanulók, mind pedig az egyszerű jogkereső polgárok számára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gombos-a-jog-ervenyesulesenek-tersege-az-europai-unioban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave