Pléh Csaba

A lélek és a nyelv


Hogyan kerülnek a szavak a fejünkbe?

Szókincsünk meglehetősen nyitott, egész életünkben alakuló, formálódó rendszer. A mentális szótár folyamatos növekedése és kibontakozása a gyermeknél rendkívül érdekes és egyre terebélyesedő kutatási téma. Az iskolázott és olvasott tizenéves gyerek szókincsét harminc-negyvenezer szóra becsülve rádöbbenünk, hogy valójában itt egy igen jelentős fejlődési folyamattal van dolgunk. Azt kell feltételeznünk, ami persze idealizáció – hiszen bizonyos korszakokban sokkal gyorsabb fejlődésről van szó –, hogy egy 1–15 éves korú gyerek naponta átlagosan megtanul egy-egy új szót. Gondoljuk csak végig, mennyivel hatékonyabb teljesítmény ez, mint ahogyan iskolai körülmények között megküzdünk egy idegen nyelv szókincsével! Egyszerre van jelen az állandó növekedés, illetve a hirtelen, ugrásszerű változások pillanata/mozzanata is.

A lélek és a nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 681 7

Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-a-lelek-es-a-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave