Pléh Csaba

A lélek és a nyelv


Egyéni különbségek a nyelvtan szervezésében

A grammatika kibontakozásában jellegzetes egyéni különbségek vannak, az egyik a szókinccsel kapcsolatos. A grammatizáció akkor indul el, mondja Bates, amikor a gyerek szókincse eléri a kb. 300 szót. A másik különbség az átlagos mondathosszt („mean length of utterance”) érinti. A mondatok hosszúságával arányosan nő a mondattani komplexitás, illetve a nyelvtani elemek száma. Katherine Nelson (1973) ezt eltérő elsajátítási stratégiák következményeként értelmezi. A beszélni viszonylag később kezdő gyermekek inkább érzelemkifejező, társas céllal használják a nyelvet (adj, le, fel, addidebilit), emiatt azután gyakran használnak mondatszerű kifejezéseket is már egyszavas korszakukban. Később, 1–2,5 év között is jellemzőek rájuk bizonyos minőségi jegyek: pl. több birtoklást kifejező szerkezetet használnak (enyém, Pittié), sok névmást alkalmaznak rövid mondatokban is, és több átélő szerepel mondataikban mint ágens, cselekvő. A másik gyermekcsoportra a beszéd korai kialakulása, a referenciális használat és a megnevezés a jellemző. Ezek a gyerekek eleinte tárgyneveket használnak, ezért szókincsük egyenletesen nő. Az eltérések legfőbb oka Nelson szerint az egyik csoportnál a tárgyak és történések, a másiknál pedig az emberek és interperszonális viszonyaik iránti érdeklődés dominanciája – a szocializáció különbségeinek megfelelően.

A lélek és a nyelv

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 681 7

Hogyan lesznek a hangokból szavak? Tényleg megértünk három szót másodpercenként? De akkor miért értjük félre egymást? Mert a pillanatnyi lelkiállapotunk alapján beszélünk? Mit hallunk a mondatok mögött? Mi a társalgás logikája? Hogyan bővítjük új szavakkal agyunk szótárát? Miért tanul meg egy kisgyerek olyan hamar beszélni? És egyáltalán: hogyan működik az agyunkban mindaz, amit beszédnek nevezünk? A Pont könyvek sorozat új darabja, A lélek és a nyelv érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére.

Hivatkozás: https://mersz.hu/pleh-a-lelek-es-a-nyelv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave