A mérleg bal oldalán lévő eszközökhöz kapcsolhatók a beruházási döntések, ide köthetjük a beruházások pénzáramlásainak számításba vételét, illetve a pénzáramlásokhoz illeszthető tőkeköltség (diszkontráta) kérdését. A vizsgálat során a beruházási (tőkeköltségvetési) döntéseket a finanszírozási (tőkeszerkezeti) döntésektől függetlenül elemezzük.

A mérleg jobb oldalán, a forrásoldalon a finanszírozási döntéseket, azaz a tőkeszerkezeti/tőkeáttételi döntéseket (illetve az osztalékpolitikai döntéseket) tárgyaljuk, függetlenül az eszközoldali döntésektől. A finanszírozási döntések elemzésénél a középpontban a vállalat tőkeszerkezete áll, a tőkeszerkezet változásának hatását vizsgáljuk a részvényesek hozamára és kockázatára. A finanszírozási döntések elemzése során az eszközportfóliót (az üzleti tevékenységet) tekintjük változatlannak.

A DCF-módszerrel a projekt/vállalat belső értékét kívánjuk meghatározni. A pénzáramlások2 az eszközök működésének eredményeként keletkeznek, és a vállalat jelenlegi eszközeivel, illetve jövőben megvalósuló beruházások révén érhetők el. Az eszközoldali pénzáramlás meghatározása kiemelt fontossággal bír a vállalatérték meghatározásakor. Alapesetben azt mondjuk, hogy az eszközműködtetés pénzáramlásait olyan hozamrátával (tőkeköltséggel, „kamattal”) diszkontáljuk, amely megfelel a pénzáramok kockázatosságának. Ugyanakkor az eszköz- és forrásoldal összekapcsolásával azt is tudjuk, hogy a működés pénzáramlásaira mely forrásbiztosítók támasztanak igényt. A jövőbeli (adózás utáni) működési pénzáramok a tulajdonosok (részvényesek) és hitelezők számára jelentenek értéket. A tulajdonosok és hitelezők kockázatot vállalnak, a kockázatvállalásért cserébe pedig hozamot várnak el. A hitelezők kockázata kisebb, mint a tulajdonosoké, mivel a pénzáramlásokból előbbre sorolt követeléssel rendelkeznek a tulajdonosokhoz képest. A DCF-módszereknél a forrásoldali tőkebevonás alapján határozzuk meg az elvárt hozamrátát, a tőkeköltséget, amely diszkontrátaként szolgál a pénzáramlások jelenértékének meghatározásakor. Amennyiben a vállalatot kizárólag tulajdonosi tőkéből finanszírozzák (a tulajdonos a vállalati működés egészének kockázatát viseli), a tulajdonos elvárt hozama a vállalat működéséből származó összes piaci kockázatot tükrözi. Projektértékelés során az „egy projekt, egy minivállalat” koncepciója, ahol a finanszírozás részvényesi tőkéből történik, azt eredményezi, hogy a várható pénzáram kockázatossága az eszközkockázatból származik, így a projekt várható pénzáramát az eszközkockázatot kifejező tőkeköltséggel diszkontáljuk, amely egyben az áttétel nélküli részvények elvárt hozamával egyező.3 Amennyiben a vállalatot nem csak tulajdonosi tőkével finanszírozzák, a vállalat egészére eső kockázat is több részre szakad, így az egyes forrást biztosítók a más-más kockázatvállalás miatt eltérő tőkeköltséggel rendelkeznek. Az MM-feltételek mellett ezek súlyozott átlaga egyező az eszközportfólió elvárt hozamával – a valóságban, kilépve az MM- (Miller–Modigliani-) feltételekből, ettől elmozdulhatunk –, így célszerű az elvárt hozamokat mind a hitel típusú források, mind pedig a tulajdonosi tőke esetére megadnunk, majd részvételük („súlyuk”) arányában összegeznünk. A vállalatértékelés esetén a vállalat működéséből várható pénzáramot jellemzően a vállalati átlagos tőkeköltséggel diszkontáljuk.4

Folytatva a projekt- és üzletértékelés összevetését, mindkét esetben az adott vagyon által generált pénzáram jelenértékeként ragadható meg az érték. Azonban az eszközök értékének összegétől – mint a vállalati eszközportfólió egyes elemeinek értékéből aggregált értéktől – eltér az üzlet-/vállalatérték.5 A vállalatértékelés a vállalat folyamatos működését, a vállalkozás folytatásának elvét hangsúlyozva, a meglévő eszközök mellett a jövőbeni befektetések értékre gyakorolt hatásával is számol. Továbbá minden felhasznált erőforrás pénzáram-generáló hatásával számol függetlenül attól, hogy az adott erőforrás önálló projektként megjeleníthető-e, vagy sem. A vállalatnak az eszközök összességeként vagy egy folyamatosan működő egységként történő megragadása jelentős különbséget eredményez a vállalat értékének meghatározása során.6 Egy értékteremtő, növekedési pályán haladó vállalat esetében az éppen aktuálisan birtokolt eszközökből álló portfólió értéke mindig alacsonyabb lesz, mint az üzletértéke, a folyamatos működés feltételezése mellett.

A DCF-alapú modellek segítségével jellemzően a vállalat továbbműködési értékét határozzuk meg, általános értelmezés szerint a vállalat/vállalkozás határozatlan élettartamú, így a vállalkozás folytatásának elvén alapulva a befektetőknek végtelen számú perióduson keresztül biztosít pénzáramot. A végtelen számú perióduson keresztül megjelenő pénzáram előrejelzése megoldásra váró feladat, szemben a projektértékelés esetén jellemző, meghatározott elemű pénzáram előrejelzésével.