Amennyiben felvásárlás esetén a fizetett vételár meghaladja a megvásárolt „eszközportfólió” piaci értéken tételesen állományba vett eszközeinek (kötelezettségekkel csökkentett) értékét, akkor goodwill keletkezik,1 amelyet a vevő számvitelileg az eszközei között mutat ki. A számviteli szabályozástól függ, hogy mit tekinthetünk „eszközportfóliónak”: például a jelenlegi magyar szabályozás szerint ez „üzletág”, míg az IFRS 3 szerint „üzleti kombináció” (ami leegyszerűsítve egy olyan részesedés, amivel kontrollt szerez a felvásárló). Az is a számviteli szabályozástól függ, hogy a felvásárlás keretében gazdát cserélő mely eszközöket (és kötelezettségeket) szabad tételesen felvenni a mérlegbe és milyen értéken, és ezáltal mi az, ami goodwillként kerül kimutatásra. A goodwill tehát fakadhat technikailag értékelési különbözetből, de jellemzően inkább abból, hogy a számvitelileg tételesen nyilvántartásba vételre kerülő eszközök nem tartalmaznak olyan erőforrásokat, amelyeknek az értékteremtésben jelentős szerepük van. Például ilyen értéket növelő tétel lehet a humán tőke értéke, a szervezeti tőke értéke, a vevőérték, egy bevezetett márkanév, a vállalati fejlesztés területére érvényes belépési korlátok, a jövőbeni beruházások stb. (Az IFRS szerint, adott feltételek teljesülése esetén, például a vevőértéket és a márkanevet külön fel kell venni a konszolidált mérlegbe, tehát nem képezik a goodwill részét.) Értéknövekedés fakadhat tipikusan az eszközök közötti szinergiából is, azaz az eszközök kombinációjával nagyobb érték teremthető, mint az eszközök különálló piaci értékének egyszerű összege. Ezen említett esetekben a vevő a számvitelileg nyilvántartásba vételre kerülő eszközök piaci értékét meghaladó árat hajlandó fizetni, amelynek mértéke az említett mérlegen kívüli tételek értékteremtő képességének függvényében alakul.

 

Más megközelítésben, míg az üzemi eredményt megnöveljük a goodwill éves értékcsökkenési leírásával, a befektetett tőke értéke a goodwill teljes (beszerzési) értékét kell hogy tartalmazza a kumulált amortizáció levonása nélkül. A goodwill miatti korrekció eredményeként a működési eredmény cash flow-t növelő hatását ellensúlyozza a befektetési cash flow növekedéséből fakadó pénzáramcsökkenés. Összességében az FCFF-kimutatás belső szerkezetének átrendeződése következik be, amely nem alakítja a forrást biztosítók felosztható pénzáramát, de alakítja az előrejelzéshez felhasznált historikus adatokat. A magasabb újrabefektetési hányad magasabb növekedési ütemet indukál, így befolyással lehet az előre jelzett növekedési ütemre.

 

 

A vizsgált vállalat legutóbbi évében a befektetett tőke (IC0) értéke 100 millió Ft, goodwill értékcsökkenési leírásaként elszámoltak 1 millió Ft-ot. Az ennek figyelembevételével kalkulált NOPLAT 10 millió Ft, az újrabefektetés mértéke 5 millió Ft. (Egyszerűsítő feltételezés, az adatok hosszú távon stabilan jellemzik a vállalatot, az adóhatástól eltekintünk.)

 

 

 

A példa jól mutatja, hogy a múltbeli adatokon végrehajtott korrekció nem alakítja a forrásbiztosítók között felosztható pénzáramot, de az előrejelzésünket formálja, a kalkulált várható növekedési ütem 5%-ról 6%-ra emelkedett. Ez a korrekció egy 10%-os elvárt hozam mellett jelentős, 25 millió Ft becsült értékbeli különbözőséget jelent (V = 5 / (0,1 – 0,05) = 100 millió Ft; Vkorr = 5 / (0,1 – 0,06) = 125 millió Ft), amely a korrekció nélküli becsléshez képest 25%-kal magasabb. A példa természetesen számos egyszerűsítést tartalmaz.

 

Megjegyezzük, hogy vállalatértékelési szempontból számunkra csekély relevanciája van annak, hogy az eszközök (és kötelezettségek) különálló, tételes piaci értéke mennyi, hiszen őket úgyis egy „eszközportfólióként” működtetjük majd, és ezek együtt termelik a pénzáramokat, amiknek jelenértéke a vállalat értékét adja. Ennélfogva tehát a goodwill inkább csak számviteltechnikai tétel. Mindenesetre, mivel a számviteli beszámolók képezik a pénzáramok előrejelzésének bázisát, így szükséges értenünk, hogyan történik a goodwill elszámolása.2

 

 

A vállalat általában választhat különböző készletértékelési módszerek közül, mint például a mozgó átlagár, a FIFO, LIFO módszere, árlista szerint stb. (A jelenlegi hazai szabályozás ezekből csak az első kettőt engedi.) Kiemelünk egyet, amely alkalmas annak szemléltetésére, hogy a készletértékelési eljárások miként követelhetik meg a korrekció szükségességét.

 

Ez a korrekció a működési cash flow-t növeli, és egyben a készletállomány értékének növekedésén keresztül a beruházás vizsgált időszaki pénzigénye is megnő. A korrekció eredményeként a felosztható pénzáramban nem következik be változás, de átrendezi az FCFF-kimutatás belső szerkezetét, így a korábbiakban bemutatott módon a pénzáramok becsléséhez felhasznált értékparaméterekben eredményez módosulást.