Pálinkó Éva, Dülk Marcell

Vállalatértékelés

Értékteremtés és értékrombolás

2.12.2.3. Nem DCF-alapú módszerek

A likvidációs érték1 módszerét jellemzően ott alkalmazzák, ahol az explicit periódus végén valóban reális alternatíva a vállalat felszámolása/végelszámolása, kivezetése a piacról. Ekkor a vállalat maradványértéke megegyezik az eszközök értékesítéséből befolyó bevétellel (amelyet a tulajdonosi tőke értékének meghatározásakor csökkentünk a hitelek explicit periódus végi értékével). Természetesen számolunk az eszközérték meghatározásánál a magas tranzakciós költségek miatti korrekcióval, továbbá az eszközök speciális jellegéből adódó hatásokkal is. A likvidációs érték eltér a továbbműködési érték feltételezése mellett megállapított értéktől.

Élhetünk ezzel a módszerrel abban az esetben, ha a vállalat egytermékes, vagy egyetlen divízióval rendelkezik egy érett, illetve hanyatló piacon, ahol lefölöző vállalati stratégiát alkalmaz (Rappaport, 1999).
Esetenként nem számolnak az explicit periódus végén a felszámolással, de beépítik az értékelésbe annak lehetőségét, hogy a vállalat nem éli túl az értékelés „növekedési” időszakát. Ekkor a továbbműködési értéket az értékelés lezárásának időszakában a következő módon korrigálják (Damodaran, 2006, 330 alapján):

V(Korr.) = (V(DCF ) × (1 - Csőd valószínűsége)) + (V(likvidációs érték) × Csőd valószínűsége) = (V(DCF ) × Továbbműködés valószínűsége)) + (V(likvidációs érték) × Csőd(Felszámolás) valószínűsége)

Ez az érték nem pusztán a csőd okozta veszteséget tartalmazza, a likvidációs érték a piaci értékhez képest diszkontot is tartalmaz.

A pótlási érték módszere esetén az eszközök mint a vállalati eszközportfólió elemei explicit periódus végi pótlási költségén kerülnek meghatározásra. A módszer korlátozottan alkalmazható, miután csak a tárgyiasult formában megjelenő eszközök esetén alkalmazható, a környezeti kultúra, a szervezeti tőke, vevőállomány, szellemi kapacitás stb. nem rendelkezik újra-előállítási értékkel. Ezek hiányában a módszer alkalmazása a maradványérték alulértékelését jelenti.

A piaci összehasonlító ár alapú módszerek, pl. P/E, MV/BV alkalmazásának lehetősége szintén korlátozott, hiszen ezek az összehasonlító paraméterek mai növekedési, kockázati helyzetet tükröznek, és ettől az explicit periódus végi piaci kilátások, versenyhelyzet, infláció stb. jelentős eltérést mutathatnak. A DCF-modell és a P/E modell között van átjárás, hiszen a P/E mutató alakulását is a bemutatott értékképző paraméterek – a növekedési ütem, az új befektetések hozama, a tőkeköltség – alakítják (Kaplan–Ruback, 1996). A P/E, mint minden más arányszám, jellemzően historikus piaci adatokon alapul, nehézséget okoz az explicit időszak végére generálni egy várható P/E rátát, ugyanakkor az értékelés időpontjában érvényes mutató alkalmazása jelentős előrejelzési kockázatot jelent. Egy túlértékeltséget mutató piac egy depresszió következtében mutathat néhány év múltán jelentős alulértékeltséget. Továbbá számolni kell a módszerek keveredésének problémájával, amennyiben az explicit periódus pénzáramainak értékét DCF-módszerrel határoztuk meg. A DCF-módszerek a vállalat belső, fundamentális értékének megragadására, míg a relatív módszerek főleg az ár megragadására alkalmasak, amely a piaci anomáliák hatására a fundamentális értéktől messze kerülhet.

(Az ágazati vagy egy szűkebb összehasonlító vállalatcsoport adataira épített értékelés nem alkalmas a versenyelőnyök, hátrányok összevetésére, melynek az implicit periódusban a jelentősége természetesen csökken, rendszerint elhanyagolható.)

1	A likvidációs érték a vállalat felszámolása esetén az eszközportfólióért mások által fizetett összeg.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 109 2

Gazdaság ELTE GTK jegyzetek

Mennyit ér egy vállalat, de feltehetjük ezt a kérdést a háztartásunk vagy a vizsgált vállalat eszközportfóliójának bármely elemére. A hétköznapi gondolkodásban a válasz erre, hogy „amennyit adnak érte”. Ez a megfogalmazás nem ismeri az ár és értékfogalom különbségét, illetve ettől a lényeges különbségtől eltekintve, egy ex post megfigyelhető tartalmat ad a vállalati értéknek. A vállalatértékelés legtöbb esetben valamilyen tranzakcióhoz kapcsolódik, ennek következtében szükséges, hogy a szereplők az ügylet lebonyolítása előtt(ex ante) olyan vállalati értékkel bírjanak, amelyben pl. a potenciális vevők megfogalmazzák azokat a várakozásaikat, amelyek alapján az általuk megadható maximális árat rendelik – a meghatározott vállalati érték alapján – az adott ügylethez. Egy másik megközelítésben annak az árnak a megragadására törekednek az érdekeltek a vállalatértékelés során, amely az adott piaci feltételek között az adott tranzakcióban várhatóan érvényesíthető. Miközben az érintettek szempontjából megfogalmazott értéktartalom mentén értékelünk, megismerkedünk az értékteremtés művészetével, és a könyv végén a teljesség kedvéért bemutatjuk az értékelés szerepét a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalatok esetén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/palinko-dulk-vallalatertekeles//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero