Pálinkó Éva, Dülk Marcell

Vállalatértékelés

Értékteremtés és értékrombolás


3.1.4. A relatív értékelés jelentősége, potenciális csapdák

A relatív értékelés széles körben elterjedt értékelési módszer, melynek alapja (és egyben a csapdája) az a feltételezés, hogy az adott iparágban tevékenykedő vállalatok összevethetők egymással. A relatív/összehasonlító adatokon alapuló értékelés elterjedtségének okai a DCF-alapú módszerekkel szemben:
  • az értékeléshez kevesebb információ, explicit feltételezés szükséges,
  • gyorsabban végrehajtható,
  • a módszer megértése és a kapott eredmények ismertetése a megrendelővel egyszerű,
  • a fundamentumokon alapuló belső értékhez képest a piac jelenlegi hangulatát jobban tükrözi (az ár és az érték eltérése esetén a piaci árhoz közelebbi értéket határoz meg, mint amikor a DCF-alapú modellek a fundamentumok alapján a belső érték meghatározását célozzák meg). A belső értékhez képest egy, a piaci árak megfigyelésén alapuló ún. „külső” érték meghatározására nyílik mód, a DCF-módszerek esetében meghatározott belső értékhez képest. Amennyiben a befektetők döntései jellemzően racionálisak, akkor a piacon megfigyelhető árak az eszközök értékét fejezik ki, továbbá minél több hasonló vállalat piaci árazódásából vonunk le következtetést, annál megbízhatóbb eredményre jutunk, hiszen a fejlett piacok vélhetően nem, illetve ritkán tévednek.
 
Az összehasonlító ár alapú értékelésnek vannak a felsorolt előnyökkel szemben gyengéi:
  • Az egyszerűség könnyen inkonzisztenciát eredményezhet (összehasonlító csoport képzése, a szorzószám megválasztása stb.).
  • A piac aktuális állapotától függően túlértékelheti vagy alulértékelheti az értékelést végző a vállalatot, amikor a mindenkori piaci helyzetet tükröző szorzószámot alkalmazza.
  • Az eszközök értéke viszonylag egyszerűen manipulálható, hiszen az értéket az összehasonlítás bázisát képező vállalati csoport összetételével változtathatja az értékelést végző.
 
A DCF- és a szorzószámos módszer adta eredmények jellemzően eltérést mutatnak. (Jelentős eltérést tapasztalhatunk akkor is, ha egy vállalatértékelést különböző szorzószámok alkalmazásával végzünk.) Az eltérés magyarázata jelentős részben elméleti, mely szerint a két értékelési módszer a piac hatékonyságát eltérő módon értelmezi:
  • a relatív értékelés abból a feltevésből indul ki, hogy a piac (legalább az átlagot tekintve) jól áraz,
  • a DCF-modellek alkalmazásának a feltételezése, hogy a piaci árak mögötti belső érték lehet a kiindulópont az árazáshoz, hiszen a piacok követnek el hibát, amely akár az egész piacra kiterjedően érvényes.

Vállalatértékelés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 109 2

Mennyit ér egy vállalat, de feltehetjük ezt a kérdést a háztartásunk vagy a vizsgált vállalat eszközportfóliójának bármely elemére. A hétköznapi gondolkodásban a válasz erre, hogy „amennyit adnak érte”. Ez a megfogalmazás nem ismeri az ár és értékfogalom különbségét, illetve ettől a lényeges különbségtől eltekintve, egy ex post megfigyelhető tartalmat ad a vállalati értéknek. A vállalatértékelés legtöbb esetben valamilyen tranzakcióhoz kapcsolódik, ennek következtében szükséges, hogy a szereplők az ügylet lebonyolítása előtt(ex ante) olyan vállalati értékkel bírjanak, amelyben pl. a potenciális vevők megfogalmazzák azokat a várakozásaikat, amelyek alapján az általuk megadható maximális árat rendelik – a meghatározott vállalati érték alapján – az adott ügylethez. Egy másik megközelítésben annak az árnak a megragadására törekednek az érdekeltek a vállalatértékelés során, amely az adott piaci feltételek között az adott tranzakcióban várhatóan érvényesíthető. Miközben az érintettek szempontjából megfogalmazott értéktartalom mentén értékelünk, megismerkedünk az értékteremtés művészetével, és a könyv végén a teljesség kedvéért bemutatjuk az értékelés szerepét a pénzügyi nehézséggel küzdő vállalatok esetén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/palinko-dulk-vallalatertekeles//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave