Tanulmányom témája az igék lexikális szemantikájának megszorítottsága. Kiindulási pontom Rappaport Hovav és Levin (2010) mód/eredmény komplementaritás hipotézise, melyet angol adatok fényében tárgyalok. Egy rövid szakirodalmi áttekintést követően a hipotézis előrejelzéseit és a néhány korábbi munkában megfogalmazott kihívásokat vizsgálom. Ezután célom, hogy megmutassam, hogy a magyar állapotváltoztatási és helyváltoztatási eseményeket kifejező igék jelentéskomponenseire olyan módon jellemző a komplementaritás, hogy az igegyök a cselekvés módját fejezi ki, míg az eseményre jellemző végpontosságért, ami gyakran valamilyen eredményállapot létrejöttével áll együtt, egy szintaktikailag független preverbális összetevő felelős, amely egy igekötő vagy egy rezultatív kifejezés (É. Kiss 2008). Ezzel szemben az eredményigék gyöke csupán egy eredményállapotot kódol, míg annak elérésének kifejezéséért egy igetövön kívüli összetevő felelős. Ezt azzal motiválom Kardos és Szávó (2022; megj. előtt) munkái nyomán, hogy a magyarban a telicizáló igekötők (mint például a meg az olyan predikátumokban, mint a megevett egy almát) vagy a rezultatív kifejezések (mint például a laposra a laposra kalapált egy vaslemezt típusú kifejezésekben) egy eseménymaximalizáló operátort kódolnak (Kardos 2012; 2016; Kardos–Farkas 2022), és szintaktikai pozíciójukat az a Hatókör-értelmezési Elv határozza meg, amely a mondat bal perifériáján található kvantorok és határozók pozícióját is befolyásolja, hiszen általában a magyar mondat felszíni szerkezetében érvényesül (É. Kiss 1986; 2002; 2009).