Az elmúlt évtizedben többen megkérdőjelezték Rappaport Hovav és Levin (2010) mód/eredmény komplementaritás hipotézisét.1 Beavers és Koontz-Garboden (2012; 2020) például azt állítja, hogy bár Rappaport Hovav és Levin lexikalizációs megszorítása érvényes az igei predikátumokra jellemző eseményszerkezetre, igazságfeltételes szemantikai állításként nem állja meg a helyét. Ez azt jelenti, hogy bár plauzibilis azt feltételezni, hogy egy igegyök csak vagy módosítóként, vagy argumentumként tud az eseményszerkezetben megjelenni, és nem legitim az a struktúra, amelyben módosító és argumentum pozícióban egyaránt szerepel, léteznek olyan igegyökök, amelyekhez tartozó igazságfeltételek az esemény módját és eredményét is specifikálják (lásd ehhez a (26) reprezentációt). Fontos megjegyezni, hogy a szerzők azt a megszorítást, miszerint egy morfológiailag egyszerű ige eseményszerkezetében egyszerre nem jelenhet meg módosító és argumentum szerepű igegyök is, pusztán stipulációnak tartják, hiszen egyelőre nem világos, hogy milyen általánosabb törvényszerűségből következik (Beavers–Koontz Garboden 2020, 210–211).

 

 

Beavers és Koontz-Garboden (2020, 180–182) megmutatja, hogy a 3.1 alszakaszban tárgyalt tesztek szerint, amelyek azt mutatják, hogy az igető az esemény eredményét vagy módját kódolja, a (16)-ban található igék lexikalizálnak eredmény és mód jelentéselemet is. Az eredményállapot létezésére vonatkozó tesztek a következőket mutatják az ölési módot kifejező igék esetében:

 

 

A fenti példák szerint a tranzitív drown ’vízbe fojt’ és a crucify ’keresztre feszít’ igék lexikalizálnak egy eredményállapotot, hiszen ahogy (17)-ben látható, ellentmondást tartalmaznak azok a mondatok, amelyek egy, az ezeket az igéket tartalmazó eseményleírást és utóbbi eredményállapota tagadásának konjunkcióját tartalmazzák. Egy másik eredményteszt (18)-ban szintén azt mutatja, hogy a drown ’vízbe fojt’ és a crucify ’keresztre feszít’ igék igazságfeltételei tartalmazzák egy eredményállapot létrejöttét, hiszen ezen igékkel a tárgy nem hagyható el. Hasonló eredményt mutat a harmadik teszt (19)-ben, ahol azt láthatjuk, hogy ezen igék nem fordulhatnak elő bármilyen rezultatív másodlagos predikátummal, akkor sem, ha pragmatikailag elfogadható lenne a rezultatív kifejezés. Jellemzően ezek az igék a to death ’halálra’ vagy dead ’halott’ rezultatív kifejezésekkel fordulnak elő az angol mondatban, mint ahogy azt az alábbi példa is mutatja:

 

 

Az eredménytesztek után az alábbiakban azt láthatjuk, hogy az esemény módjának kódolását igazoló tesztek is pozitív eredménnyel járnak:

 

 

A (21)-ben látható példák szerint a crucify ’keresztre feszít’ ige ágensi alannyal természetes mondatot eredményez (21a), míg például nem élő alannyal (21b) nem fordul elő, beleértve a természeti erőt jelölő alanyokat is (21c). A (22)-ben található teszt pedig azt mutatja, hogy a crucify ’keresztre feszít’ és a drown ’vízbe fojt’ igét tartalmazó mondatok nem folytathatók úgy, hogy tagadjuk, hogy az alany bármilyen cselekvést végzett.

 

 

A fentiekkel szemben a következő példa azt mutatja, hogy az ölés módját kifejező tranzitív drown ’vízbe fojt’ igével a mondat restitutív olvasatot nem kaphat az again ’újra’ határozószót is tartalmazva. Csak repetitív olvasattal kompatibilis, miszerint a patienst már ölték meg úgy korábban, hogy vízbe fojtották.

 

 

A tranzitív drown ’vízbe fojt’ predikátumot tartalmazó példa nem adekvát abban a kontextusban, amely (24)-ben található. Ez amellett szól, hogy az igegyökben a cselekvés módja és eredménye is lexikalizálva van; az again ’újra’ határozószó hatókörébe nem kerülhet egyedül az eredményállapot. Beavers és Koontz-Garboden (2020, 215–216) amellett érvel tehát, hogy abszolút megszorításként nem értelmezhető a mód/eredmény komplementaritás hipotézis az igegyökök jelentésére vonatkozóan, annak ellenére, hogy több igeosztály igéire jellemző ez a komplementaritás. Ráadásul ennek a hipotézisnek meglenne az a funkcionális előnye, hogy egy letisztultabb lexikont tudnánk feltételezni a nyelvekben, szemben egy olyan lexikonfelfogással, ahol megengedjük, hogy az igegyökök többféle jelentést (pl. állapotot és a cselekvés módját) egyszerre lexikalizáljanak. A szakirodalomban tárgyalt empirikus adatok fényében azonban úgy tűnik, hogy például az angolban léteznek összetettebb jelentéssel leírható igegyökök is. Beavers és Koontz-Garboden (2020, 216) szerint az igegyökök komplexitásának kialakulásában szerepet játszhat, hogy a beszélők hogyan fognak fel bizonyos állapottípusokat és cselekvéstípusokat (tehát például a vízbe fojtási eseményeket a beszélők úgy konceptualizálják, hogy azok valamilyen módon mennek végbe és valamilyen eredménnyel végződnek). A mód/eredmény komplementaritás igazságfeltételesen nem jellemezheti tehát az igejelentést. A fent tárgyalt tesztek azt mutatják, hogy Rappaport Hovav és Levin állításával szemben léteznek olyan igék, amelyeknek a gyökei egyszerre tartalmaznak információt a cselekvés módjáról és eredményéről. Ez azt jelenti az ilyen igék esetében, hogy a gyök közvetlenül felelős egy eredményállapot (pl. halál) kifejezésért és azért is, hogy egy specifikus típusú okozási esemény (pl. vízbe fojtási okozási esemény) eredményezi ezt az állapotot (Beavers–Koontz-Garboden 2020, 200–201). A szerzők szerint úgy helyes Rappaport Hovav és Levin (2010) megállapítása, ha az igére jellemző eseményszerkezetben előforduló igegyökök számára vonatkoztatjuk (és nem arra, hogy mennyi információt kódolhat egy igegyök): Egy igének nem lehet egyszerre egy cselekvési módot jelölő és egy különálló eredményállapotot kifejező gyöke is az eseményszerkezetben (25a). Az sem lehetséges, hogy egy igegyök egyszerre két helyet foglal el az eseményszerkezetben, tehát módosító és argumentum is (25b). Amennyiben a szintaxisban ábrázoljuk az eseményszerkezetet, az előző állítások azt jelentik, hogy a lenti reprezentációk nem megengedettek.

 

 

A fenti reprezentációkkal szemben a szerzők azt javasolják a módot és eredményt is jelölő igékre jellemző szintaktikai eseményszerkezettel kapcsolatban, hogy az igegyök a vválik fej bővítménye és olyan megszorítást tartalmaz a denotációja, mely szerint az eredményállapotot okozó esemény egy specifikus típusú esemény kell, hogy legyen. Erre látunk egy példát (26)-ban:

 

 

A (26) reprezentáció azt mutatja, hogy a guillotine ’lenyakaz’ ige gyöke egy okozott halott eredményállapot mellett arról is tartalmaz információt, hogy ezt az állapotot egy lenyakazási esemény okozza. Tehát a guillotine ’lenyakaz’ ige gyökére nem jellemző a mód/eredmény komplementaritás, hiszen a hozzá tartozó igazságfeltételek specifikálják a cselekvés módját és eredményét is. Ezzel szemben az olyan eredményigék gyökének a denotációja, mint például a break ’(el)tör’, csupán egy okozott eredményállapotot nevez meg anélkül, hogy az okozási esemény típusa specifikálva lenne. A break ’(el)tör’ és hasonló igék eseményszerkezetében, hasonlóan a guillotine ’lenyakaz’ igére jellemző eseményszerkezethez, az igegyök egy vválik fej bővítménye egy szintaktikai eseményszerkezetben, vagy egy VÁLIK primitív predikátum argumentuma egy RappaportHovav és Levin-féle reprezentációban (l. (1e)-t a 2. szakaszban).

 

 

A (27a) példában a break ’(el/be)tör’ ige úgy jön létre, hogy a √BREAK igegyök, mely önmagában nem rendelkezik szintaktikai kategóriával, adjunktumként kapcsolódik a v-hez és így az ige pusztán egy cselekvést fejez ki anélkül, hogy egy új eredményállapot létrejönne a cselekvés végén. A (27b) példában pedig az igegyök a vP-n belüli kismondat predikátum-pozíciójában foglal helyet és így az ige eredményigeként viselkedik. Mateu és Acedo-Matellán (2012) tehát megállapítja Beavershöz és Koontz-Garbodenhez hasonlóan, hogy az igegyökök konceptuális tartalma nem megszorított; egyszerre kódolhatnak információt a cselekvés módjáról és eredményéről.