Egy másik fontos hasonlóság a magyar és a szláv nyelvek rezultatív szerkezetei között, hogy az angollal szemben eredményállapotot melléknévi csoport nem fejezhet ki. E helyett kötelezően egy adpozíciós kifejezés írja le (Hegedűs 2013), hogy pontosan milyen állapotba/helyzetbe kerül a téma az állapotváltozás (vagy a helyváltoztatás) következtében. Ezt mutatják az (53)-as és (54)-es példák.

Hasonló adatokat vizsgálva az oroszban, Gehrke (2008) arra hívja fel a figyelmet, hogy a Talmy-féle tipológiával szemben nem az a fő kérdés, hogy az ige lexikalizálja-e az eredményt a mondatban, hanem hogy lehetséges-e a vendleri értelemben (Vendler 1957; 1967) vett teljesítmény és eredmény típusú szerkezeteket létrehozni egy pusztán cselekvési eseményt kifejező igéből és egy másodlagos predikátumból, vagy szükség van-e az igének még valamilyen alkotóelemre az ilyen szerkezetekben. Kardos és Szávó (megj. előtt) hasonló következtetésre jut a magyar adatokat és az egyéb nyelvekben található eredményállapotokat kifejező igei predikátumokat vizsgálva a Talmy-féle tipológia szemszögéből: Azt állítjuk, hogy a dinamikus eseményeket jelölő struktúrák (a)grammatikussága attól függ, hogy pontosan hol fejeződik ki az eredmény a vP-n belül. Az angolban vagy akár a finnben is a VP bővítményi pozíciójában fejti ki aspektuális hatását az eredményt kifejező elem, míg az újlatin és szláv nyelvekben, illetve a magyarban erre nincs lehetőség. Az utóbbi nyelvek közös tulajdonsága, hogy az eredmények valahol a VP feletti funkcionális tartományban foglalnak helyet, a vP-ben: az újlatin nyelvekben komplex igét alkotnak a v-vel (Acedo-Matellán 2016), míg a magyarban feltehetőleg egy VP feletti aspektuális projekció specifikálójában fejtik ki eseménymaximalizációs hatásukat (Kardos–Farkas 2022). Ebből az is következik, hogy az újlatin nyelvekben sok eredményige található, míg a magyarban és az angolban a módot kifejező igék vannak többségben. Fontos különbség ugyanakkor a magyar és az angol között, hogy az eredmény kifejezésére használt elemek jelentősen eltérnek egymástól. Az angolban pusztán eredményállapotot fejeznek ki ezek az elemek, míg a magyarban elsősorban események felett kvantifikálnak.