Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből

Tipológiai kitekintés a különböző nyelvek eseménylexikalizációs stratégiáira

A mód/eredmény komplementaritás szoros összefüggésben áll egy, az eseménylexikalizációt érintő fontos tipológiai kérdéssel, amely már évtizedek óta foglalkoztatja a lexikális szemantákat és a szintaxis-szemantika interfész jelenségeit vizsgáló tudósokat. Leonard Talmy nevéhez fűződik az a megállapítás, hogy a nyelvek alapvetően két stratégia közül választanak, amikor olyan cselekvések eredményeire utalnak, amelyek helyváltoztatással vagy állapotváltoztatással járnak: Gyakran a mondat igéje fejezi ki a cselekvés módját, míg a cselekvés eredménye az igén kívül fejeződik ki egy szatellit-kifejezésben (például egy igei partikulában vagy rezultatív kifejezésben), vagy éppen fordítva, az ige fejezi ki a cselekvés eredményét, míg annak módja egy igén kívüli adjunktumban lexikalizálódik (Talmy 1985; 1991; 2000).1 Az előző stratégia az olyan nyelvekben figyelhető meg, mint a germán és a finnugor nyelvek, melyek így a szatellit-keretű nyelvek osztályába tartoznak, míg a második stratégia többek között az újlatin nyelvekre, a japánra és a héberre jellemző, amelyek az igei keretű nyelvek osztályába tartoznak, de a szatellit-keretű nyelvekben is lehetséges. A két stratégia eltérő argumentumszerkezeti mintázatokat eredményez a különböző nyelvekben. A szatellit-keretű nyelvekben, mint például az angol és a magyar, az alábbi szerkezetek lehetségesek, melyekben az ige csupán a cselekvés módját, a rezultatív szatellit-kifejezés pedig az eredményét fejezi ki, míg az igei keretű spanyolban nem.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Nyelvészet

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero