Mivel a jelentés relációs fogalom, még ha szemantikai fogalmakat tekintünk kiindulópontnak, akkor sem függetleníthetjük magunkat a szintaktikai kategóriáktól, így a lexikális kategóriáktól (szófajoktól) sem. Ámbár vannak olyan nyelvek, ahol ezek nehezebben különíthetők el (pl. mandarin kínai), eléggé magától értetődő feltételezés a szakirodalomban, hogy vannak különböző szófajok ezekben a nyelvekben is, még ha nem egyszerű is ezeket meghatározni.1 Ennek a tanulmánynak a szempontjából csak annyit kell elfogadnunk, hogy legalábbis a nyelvek többségében előfordulnak jólformált mondatokban olyan, főnévnek címkézhető argumentumok, amelyek nem tulajdonnevek, mégsem előzi meg őket sem determináns, sem klasszifikáló vagy számlálószó, és csupaszok abban az értelemben is, hogy a határozottságot (vagy valamelyik másik itt vizsgált tulajdonságot) nem fejezik ki szuffixummal, klitikummal, vagy egyéb morfológiai eszközökkel (l. a határozottság és a határozatlanság kifejezési módjairól Dryer 2013a,b). Ez a tanulmány csak olyan csupasz köznévi argumentumokkal foglalkozik, amelyek helyettesíthetők teljes DP-kkel is, ezért elvben pontosan olyan interpretációtípusok tartozhatnak hozzájuk, mint a teljes főnévi kifejezésekhez (DP-khez). Az, hogy ezek az interpretációk, ha tartozhatnak is csupasz köznevekhez, nem csak ezekhez köthetők, igazolható mindhárom itt vizsgált nyelvben: a magyarban és az angolban a határozatlan interpretáció kifejezhető határozatlan névelős DP-vel is, az angolban a fajtajelölés határozott vagy határozatlan névelős kifejezéssel is. A mandarin kínaiban pedig a „yi (’egy’) – klasszifikáló – N” szerkezet interpretációja – csakúgy, mint a csupasz köznévé – lehet határozatlan vagy fajtajelölő is (Zhang 2013); továbbá a csupasz köznevek határozott interpretációja mellett a mutatónévmásos szerkezetek is határozottak. Bár feltehetően minden nyelvben kifejezhetők valahogyan ezek az interpretáci ók, nyelvenként változó, hogy a három közül melyik(ek) tartozhat(nak) csupasz köznévi argumentumhoz.