Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből


Konklúzió: a köznevek lexikális jelentése alulspecifikált

A bemutatott nyelvi adatok és elemzések alapján megalapozottnak tűnik az a feltevés, hogy nem tekinthető egyik fent vizsgált interpretációtípus sem (határozott, határozatlan, fajtajelölő) a köznevek lexikális jelentéséhez univerzálisan jobban hozzá tartozónak, mint a másik kettő. Az adatok alapján az a kép bontakozik ki, hogy az, hogy ezek közül az interpretációtípusok közül melyikkel vagy melyekkel rendelkezhet a csupasz köznévi argumentum, csak azoknak a teljes állításoknak az ismeretében derül ki, amelyekben konkrétan megjelenik a főnév. A mondatpredikátum, a határozók, a mondatszerkezet és egyéb nyelvi és nem nyelvi kontextuális elemek pontosítják az argumentumok – köztük a csupasz köznévi argumentumok – interpretációját úgy, hogy meghatározhatóvá válik (esetleg többféleképpen is a többértelmű mondatok esetében) az állítások igazságfeltételeihez való hozzájárulásuk; gondoljunk például a fajta-interpretációjú argumentumot megkövetelő predikátumokra, vagy az egzisztenciális interpretációt lehetővé tevő/kikényszerítő helyhatározókra stb. Nyelvspecifikus korlátozások kétségtelenül vannak arra vonatkozóan, hogy melyik interpretáció fejezhető ki egyáltalán csupasz köznévvel; az azonban közös a vizsgált nyelvekben, hogy az adott nyelvben elvben megengedett interpretációk is csak a konkrét mondatokban, szövegkörnyezetekben, egyéb, nem-nyelvi kontextusokban válhatnak lehetővé (vagy lehetetlenné).

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave