Gyuris Beáta (szerk.)

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tanulmányok a jelentéstan köréből


Konklúzió

A diszjunkció a nyelvek egy részében – így a magyarban is – Pozitív Polaritású Elemként viselkedik (+PPE nyelvek), amennyiben nem értelmezhető szűk hatókörrel logikai tagadás lokális hatókörében (SZD értelmezés). E nyelvekben a felnőtt beszélők a diszjunktív tagadó mondatoknak olyan jelentést tulajdonítanak, amelyben a diszjunkció vesz fel a tagadáshoz képest tág hatókört (TD értelmezés). Számos korábbi kísérletes vizsgálat azt mutatta ugyanakkor, hogy az óvodáskorú gyerekek ennek ellenére a diszjunktív tagadó mondatokban az SZD hatókör-értelmezést érik el alapértelmezetten. Tanulmányunk, mely a mondatprozódiának az óvodáskorú gyerekek hatókör-értelmezésére gyakorolt potenciális hatását vizsgálta magyar diszjunktív tagadó mondatokban, megerősíti az SZD jelentés elsődlegességét ebben a nyelvfejlődési szakaszban. Ezt igazolja egyrészt az SZD értelmezésnek a TD-nél szignifikánsan magasabbnak talált elfogadhatósága, valamint az a tény, hogy az SZD olvasat elfogadhatóságára a kísérletünkben használt prozódiai manipuláció nem volt szignifikáns hatással – szemben a TD olvasat elérhetőségével, amelyre a vizsgált prozódiai különbség szignifikáns hatást gyakorolt.

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.

Hivatkozás: https://mersz.hu/altalanos-nyelveszeti-tanulmanyok-xxxv//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave