Gősi Zsuzsanna, Magyar Márton (szerk.)

A tanulás-tanítás folyamatának sajátosságai sport(os) nézőpontból


A tanulók kreativitásának változása pályakezdő testnevelő tanárok módszertani mentorprogramjának (MIP-NPET) eredményeként

Általános iskolás tanulók kreativitásának változását vizsgáltuk egy longitudinális kutatás keretében, két éven keresztül. A kísérleti csoport osztályait tanító testnevelő kollégák – volt hallgatóink – képzésében egyetemünkön a tanulóközpontú oktatási módszerek állnak a fókuszban, míg a kontrollcsoport tanulóit tanító testnevelő kollégák a tanárközpontú, klasszikusnak mondható oktatási módszereket részesítették előnyben. A kutatás kivitelezésében fontos változást, változtatást hozott a Covid-vírus okozta járványhelyzet. A kivitelezés egy része így az online térbe helyeződött át, ami véleményünk szerint befolyásolta a kutatás eredményeit. A program során a Tóth-féle Kreativitást Becslő Skálával (TKBS; Tóth–Király 2006) mértük a tanulói kreativitás változását a tanulóközpontú módszertan hatására. A TKBS tizenkét alskálába csoportosítja a személyiség kreatív jellemzőit; ezeknek az alskáláknak a lehetséges változásait vizsgáltuk meg a kísérleti és a kontrollcsoport tanulói között, illetve a teljes mintán.

A tanulás-tanítás folyamatának sajátosságai sport(os) nézőpontból

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 907 9

Az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete évek óta jelentet meg szakkönyveket, amelyek a sporttudomány aktuális kérdéseire keresik a választ. A mostani kötet címe sokat elárul a tartalomról: „A tanulás–tanítás folyamat sajátosságai sport(os) nézőpontból” – azaz a hangsúly ebben a kiadványban elsősorban kifejezetten az oktatás tapasztalataira helyeződött. Egészen új módszerek (mint a MIP-NPET mentorprogram), területek (mint a női labdarúgás edzői munkája) és kritikus időszakot megélő szervezeti formák (kosárlabda-akadémiák), illetve a speciális edzőképzés alkotják a kötet témáit. Fontos kiegészítőként jelenik meg a mozgásterápia gyógyító alkalmazása, továbbá a pandémia hatása a szponzorációra. A szerzők, akik többségében az ELTE oktatói, nagyon alapos munkát végeztek. Az adott témakör elméleti és gyakorlati oldalát is bemutatták, és kifejezetten hasznos következtetésekre jutottak.

Melegen ajánljuk ezt a kötetet a sportok, különösen a sportoktatás iránt érdeklődőknek, illetve mindazoknak, akiket a sport különböző aspektusai érdekelnek.Prof. em. Bárdos György

Hivatkozás: https://mersz.hu/gosi-magyar-a-tanulas-tanitas-folyamat-sajatossagai-sportos-nezopontbol//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave