A kollégiumnak nem volt mindig meg a külső autonómiája, ami főleg a kezdeti periódusban volt korlátozott. Küzdelmesen ugyan, de később mindez megváltozott. A belső demokrácia ezzel szemben kezdetektől megvolt és működött. A legfontosabb testületek – a kollégiumi gyűlés, a diákbizottság, a szakmai munka tanácsa – és sok más ad hoc bizottságok és task force-ok tagsága választás útján alakultak és alakulnak ki. A választások általában explicit kampányok után zajlanak le. De hosszas véleményformálási, álláspontok egyeztetését célzó procedúra előzi meg azt is, ha a Rajk esetleg valamilyen közéleti kérdésben szeretne megnyilvánulni, vagy egy-egy stratégiai jellegű döntést szeretne hozni. Ezek zömmel rendkívül időigényes események, a konszenzusos álláspontok órákon át tartó, nagyon sokszor éjszakába nyúló, de nem ritkán éjszakában kezdődő, külső szemlélőnek esetleg soha véget nem érőnek tűnő gyűléseken formálódnak. Összességében azonban mindez megéri, nemcsak azért, mert ezek a folyamatok éppenséggel a közszereplés iskoláit jelentik a kollégisták számára, hanem azért is, mert az így kihordott döntések és álláspontok nagy fokú legitimitást élveznek és nagyobb fokú közösségi bevonást, elfogadottságot eredményeznek. A demokratikus döntések a személyzeti ügyekre is kiterjednek. Talán ez az egyik legfontosabb megkülönböztető eleme a Rajknak a korábbi kollégiumi előképekhez (NÉKOSZ, Eötvös Kollégium) képest, és talán ez az a komponens, amely a legnagyobb eltérést jelenti a Rajk és sok más, a szakkollégiumi mozgalomhoz tartozó többi szereplő között. Hosszú ideig egyáltalán nem volt más példa arra, hogy az igazgatót is a hallgatók választják, és nyilván egy ideig a Rajkot figyelő külső közeg is szkepszissel fogadta az igazgatóválasztással kapcsolatos formális és informális beszámolókat. Látszik azonban, hogy ez komoly, lényegi hagyomány: amióta Chikán Attila után új igazgatók lettek (Ilyés Márton, majd a Főző Zsolt, Barta Márton és Simonovits Gábor alkotta „triumvirátus”), jól látszik, hogy az intézmény működik – és jól működik. A belső demokrácia másik kulcseleme a felvételi folyamat maga. A Felvételi Bizottság (FEB) tagjainak kiválasztása, majd a FEB nyílt működése, végül a felvételiről szóló döntések precízen megszabott szabályai jól kiérlelt, széles körű elfogadottságnak örvendő, eredményes és hatékony (bár szintén rendkívül időigényes) procedúrák. A folyamat működtetésében mindenütt kulcsszerepe van a kollégium jeszkes tagságának.