A közösségi döntéshozatal demokratikus modellje erősen ösztönöz az egyéni tudások, információk és szempontok megosztására a közösséggel. Ez önmagában nagyon támogatja az innovációt. Egy ilyen vitát mindig egy közösségi probléma vált ki, amire a tagság megoldást keres. Itt kulcsszerepe van a rendszerességnek: az időben ritka demokratikus fórumok inkább a kérdések kiélezésére és (legalább is az erősebb álláspont képviselői számára) a döntések kikényszerítésére ösztönöznek. Ezzel szemben a rendszeres vitaalkalmak inkább az iteratív megoldások, kompromisszumok keresését támogatják. Ilyenkor mindenki megtanulja, ha az egyik héten úgy nyer, hogy közben megbántja az akkor épp kisebbségbe kerülteket, azzal a jövő hétre nehezíti meg a dolgát, ahol egy új vitában, új témákban új koalíciók állnak majd fel. Ezért tartom veszélyesnek, amikor egy közösség ritka alkalmakkor dönt el még oly demokratikusan is egy csomagban sok kérdést (és sajnos erről szól a tömegdemokráciák 4-5 évenkénti választási rendszere) – ez szükségképpen stabilan egymással szemben álló csoportok elmérgesedő konfliktusaihoz, végletesen leegyszerűsített döntési kérdésekhez vezet. A tapasztalatok szerint (nemcsak a Rajké, de a legtöbb szakkollégiumé is, és a Summerhill-jellegű1 iskoláké is) egy együtt élő diákközösségben minimum hetente kell demokratikus vitáknak teret adni (plenáris fórumok lehetnek ritkábban, mert a heti alkalmak nyíltsága lehetőséget ad az esetenként felgyülemlő indulatok levezetésére, illetve a komplexebb problémáknál a kiérlelt döntési alternatívák kialakítására).