Az évfordulóra készült „Rajk50” kötetben megjelent tanulmányhoz1 2489 felvételi kérdőívet dolgoztunk fel. Az alapítókat követően 2457 db jelentkezést adtak be, ami (az egymás követő években többször is jelentkezők miatt) valójában 2285 személyt jelent. Összesen 1083 hallgató kezdte meg rajkos pályáját az első ötven év során.

 

 

Az egyes évek felvételi arányainak elég nagy a szórása (1. ábra). Arányaiban az 1987-es jelentkezőkből kerültek be a legtöbben (ebből az évből 23 jelentkezőről tudunk, akik közül 17-en be is kerültek). A felvételizők és felvettek aránya 2010-ben volt a megmagasabb, amikor 64 jelentkezőből 19-et vettek fel (tehát mintegy 3,4-szeres volt a túljelentkezés). A jelentkezők abszolút száma 1987-ben volt a legalacsonyabb (23 fő), és 1979-ben volt a legmagasabb (71 fő).

 

 

Az egyetemen az általunk fontosnak tartott elsőéves, nappali képzésben tanuló hallgatók száma hosszú ideig (lényegében a Rajk első 15-16 évében) nem változott (540-580 között ingadozott). 1987-től lassú, de folyamatos emelkedést mutatva 1000 fő fölé kúszott 1998-ra, majd 2001 és 2010 között 3000-re, 2017-re pedig 4000 fölé emelkedett.2 Nagyjából ezen nagyságrezsimek mentén felosztva a Rajk életének periódusait látjuk, hogy az egyetemi elsős létszámok és a felvételizők száma nem volt egymással összefüggésben (2. táblázat).

 

 

A Rajk intézményi dinamikájának kezdettől fogva alkotóeleme, hogy a felvettek egy része a rajkos karrierjét idő előtt befejezi, kikerül a kollégiumból. Ennek több oka lehet: vagy azért, mert az illető a kollégisták által megszabott teljesítménykritériumokat nem vagy nem a kellő mértékben teljesíti, vagy esetleg maga dönt a Szakkollégium és/vagy épp az egyetem abbahagyásáról, vagy éppenséggel marad az egyetemen, de nem marad a Rajkban, illetve előfordulhat, hogy kizárják.

 

 

1970 és 2014 között az összesen felvett 982 rajkosból 802-en lettek végül voszkosok, tehát az összes bekerült 82%-a, így az átlagos lemorzsolódási arány 18%. Voltak ennél az átlagnál lényegesen nagyobb arányú lemorzsolódások is, leginkább az 1977-ben, 1978-ban, 1980-ban és 1982-ben kezdett évfolyamok körében. E négy év lemorzsolódási adatainak köszönhető, hogy az 1975–1984 periódusban a lemorzsolódás kimagasló, 26%-os volt.

 

 

A Szakkollégium működésének intézményi paramétereihez tartozik még az, hogy a belső működésben mennyire vesznek részt az egyes tagok. A Rajk az évtizedek során a méretéhez képest rendkívül kifinomult és szerteágazó rendszerét építette ki az állandó és ad hoc bizottságoknak, valamint a különböző belső testületeknek. Mi ezeket a kollégium felső vezetői testületeire: a Diákbizottság (DB-tag és titkár), a Felvételi Bizottság (FEB), és a Szakmai Munka Tanácsa (SZMT-tag és elnök) körére szűkítettük le, és összeszámoltuk, hány olyan kollégista van, aki ezeknek a funkcióknak legalább egyikét betöltötte a kollégiumi karrierje legalább egy időszakában. A 802, voszkossá váló kollégista majdnem 50%-a (393 fő)3 betöltött valamikor valamilyen felső vezetői funkciót. A Szakkollégium életében formálisan, pozíciókkal is mérhető módon azonban vélhetően ennél lényegesen többen vettek részt közülük munkacsoportokban: a nyolcvanas évek elejének legendás takarítóbizottságától a különböző események, szakkollégiumi találkozók (NYATA), Neumann-, Simon- és Andorka-díjas előkészítő bizottsági tagságain át a VOSZK-felelősökig, büfésekig stb. Valószínűleg, ha minden ilyen funkciót és eseti megbízást tekintetbe vennénk, akkor a valamilyen pozíciót betöltő hallgatók aránya közel 100%-os lenne (maguknak a pozícióknak a száma viszont akár meg is haladhatja a kollégium összlétszámát, mivel nem ritka a „pozícióhalmozás” a kollégisták körében) .4