Dóczi Brigitta

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban


Lexikai mélység, vagyis részletes szótudás

A szóismeret mélysége két különböző nézőpontból határozható meg. Az első típusú tudás arra utal, hogy a tanulók mennyire ismerik az adott szót; ez a szóközpontú fogalomalkotás. Másrészt a szóismeret mélységét úgy is érzékelhetjük, mint a szavak egymáshoz való viszonyát a lexikai rendszerben, amit lexikonalapú szemléletnek neveznek (Schmitt, 2010). A szóismeret mélységének egyik első szóalapú meghatározását Anderson és Freebody (1981) adta. Definíciójuk szerint a szóismeret mélysége „a szó megértésének minőségére” (p. 93) utal, vagyis hogy minden olyan információt tudunk róla, amit egy átlagos anyanyelvi beszélő tudhat. Ez az összehasonlítás semmiképpen nem szerencsés, hiszen az átlagos anyanyelvi beszélő nem túl pontos meghatározás, és az idegen nyelvet tanulók számára nem is elérendő cél.

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/doczi-a-szokincs-szerepe-a-nyelvtanulasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave