Mónus Ferenc

Eredményesség és mérése a fenntarthatóságra nevelésben


A globális nevelés helyzete a hazai pedagógusképzésben

Összefoglaló – Kutatásunk a globális felelősségvállalásra nevelést és a globális problémakörök oktatásban való megjelenését vizsgálta a magyarországi pedagógusszakos egyetemi hallgatók körében. A kutatás a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Nyíregyházi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem hallgatói körében zajlott online kérdőíves adatgyűjtés keretein belül, aminek adaptációját a 2012-ben Hain Ferenc és Nguyen Luu Lan Anh által végzett A globális nevelés tematikája és szemlélete a pedagógusképzésben című kutatás (Hain & Nguyen 2012) alapján készítettük el. A jelen kutatás egyik fő célja az volt, hogy a két vizsgálat eredményeinek összevetésével közel tíz év távlatában képet kapjunk a globális nevelés tartalmi hangsúlyainak alakulásáról a magyarországi pedagógusképzésben részt vevő hallgatók válaszai tükrében. A kérdőíves felmérés azt vizsgálta, hogy a hallgatók saját megítélése szerint milyen mértékben tájékozottak bizonyos globális témakörökben, mennyire érdekesek és fontosak számukra ezek a kérdések, milyen formában jelennek meg ezek a mindennapi életükben, illetve a pedagógusképzés során. A 2021-es vizsgálat kiegészült módszertani ismeretekre vonatkozó kérdésekkel is. Az eredmények alapján a válaszadó hallgatók globális témakörökben való tájékozottságának önmegítélésében kisebb különbségek mellett nem találtunk jelentős eltéréseket a 2012-es adatokhoz képest. A hallgatók többsége továbbra is úgy látja, hogy csak alkalmanként vagy egyszer-egyszer találkoznak globális problémaköröket érintő témákkal a képzésük során és az iskolai gyakorlatukban, holott vizsgálatunk eredményei szerint ezen témák megjelenése a pedagógusképzésben kiemelkedő jelentőséggel bír. A hallgatók általában ismernek a globális nevelés terén hatékonynak bizonyuló pedagógiai módszereket, ugyanakkor az új, szintén hatékony módszerek még kevésbé ismertek a körükben.

Eredményesség és mérése a fenntarthatóságra nevelésben

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 170 6

A gyermekek és a fiatalság a jövő záloga, ugyanígy a gyermekek és a fiatalság oktatása, nevelése is az. Ha hajlandóak vagyunk meglátni és elismerni, hogy az emberiség környezet átalakító tevékenysége során olyan messzire ment el, hogy már saját gyermekeink, sőt talán saját magunk biztonságos környezetét veszélyeztetjük, és ha ezen változtatni akarunk, akkor az egyik legkézenfekvőbb út az oktatás környezeti indíttatású átalakítása. Oktatási intézményeink oktatási és nevelési gyakorlatát úgy kell meghatározni és megvalósítani, hogy ezek a környezetéért felelősséget vállaló ember és társadalom felé való átállást szolgálják. Szükség van tehát az oktatási és nevelési gyakorlat átalakítására. Fontos, hogy a különböző oktatási szintekről kikerülő következő generációk természeti környezethez való viszonya valóságosabb legyen, szemléletük segítse őket az emberi tevékenységek által a környezetre rótt terhek mérséklésében. Az oktatási intézményekben megszerzett tudásuknak pedig lehetővé kell tennie, hogy a jövőben feltehetően egyre gyorsabban változó környezeti viszonyok közepette életük során rugalmasan és olyan technológiákkal, illetve társadalmi struktúrákkal alkalmazkodjanak, melyek nem fokozzák tovább az előttünk és az előttük tornyosuló környezeti problémákat. … A könyvben a fenntarthatóságra nevelés hazai folyamatainak áttekintését követően esettanulmányok formájában mutatom be saját kutatásaimat a következő területeken: egy felsőoktatási intézmény (a Nyíregyházi Egyetem) fenntarthatóságra nevelési tevékenységének leíró összegzése (4. fejezet); a fenntarthatósághoz és a környezethez fűződő szemlélet változásának nyomon követését megalapozó kvantitatív mérési módszerekkel kapcsolatban fennálló dilemmák (5. fejezet); a fenntarthatóságra nevelés eredményességének kvantitatív vizsgálata különböző oktatási intézményekben (6. fejezet); a fenntarthatósághoz és a környezethez fűződő viszonyulást, attitűdöket vizsgáló egyéb kvantitatív kutatások (7. fejezet).

Hivatkozás: https://mersz.hu/monus-eredmenyesseg-es-merese-a-fenntarthatosagra-nevelesben//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave