Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

8.6.1. „Teljesen kifejlett természettudomány” vagy „bizarr kivételek és mentegetőzések szórakoztató narratívája”?

Egyfelől a minimalista programot a chomskyánus narratíva a transzformációs generatív nyelvészet végső kiteljesedésének és ennek következtében a tudományos haladás csúcsának tekinti a nyelvtudományban. Például Piatelli-Palmarini (1998: xxv; kiemelés: K.A.) szerint a minimalista program

(8.65)

„a legjobb úton halad afelé, hogy teljesen kifejlett természettudománnyá váljon, a fejlett tudományos kutatás komoly ígéretét hordozva magában, amelynek idealizációi, absztrakciói és dedukciói végül majd mélységükben és kifinomultságukban elérik a modern tudomány legfejlettebb területeiéit. A generatív grammatika már elindult a természettudománnyá válás útján, mégpedig annak alapján, amilyen állapotban most van, és nem azért, amivé egyszer a jövőben válhat.”

Másfelől megjelenik az a vélemény is, hogy Chomsky minimalista programja és annak alkalmazásai elemi szinten hibásak.1 A hibák súlyát Hubert Haider értékelésén szemléltetem. A (8.66) alatti idézeteknek az kölcsönöz különös jelentőséget, hogy nem a transzformációs generatív nyelvészet valamelyik ellenfelétől származnak, hanem az egyik vezető európai chomskyánus nyelvésztől, aki érti a transzformációs generatív nyelvészet működését, és aki több évtizedes pályafutását teljes egészében az utóbbi alkalmazásának szentelte. Haider (2016) a minimalista program nagyszámú hibájából említ meg néhányat – igaz, anélkül, hogy azonosítaná őket, naivan, a tudomány- és argumentációelméleti reflexiót mellőzve:2

(8.66)	(a)	„A minimalista program […] tökéletes mintapéldája a tudomány és ‘a tudomány színlelése’ (Chomsky 1959: 39) közti demarkációs vonalon vagy azon túl lévő határesetnek.” (Haider 2016: 4; kiemelés az eredetiben)
	(b)	„Annak a valószínűsége, hogy elméleti hipotéziseink maradéktalanul helyesek, gyakorlatilag nulla.” (Haider 2016: 5; kiemelés az eredetiben)
	(c)	„A minimalista program megtervezője olyan érvelési stílust vezetett be, amely szolgálatára lehet egy logikusnak vagy matematikusnak, de nem egy empirikus tudósnak. Egyfelől ‘a tökéletesség érvével’ hozakodott elő, másfelől pedig a ‘virtuális fogalmi szükségszerűség’ érvével. Ezeket az érveket egyrészt a teológiából ismerjük (vö. Isten létének bizonyítékai), másrészt a logikából. A logikusok a kalkulusokat a szükségszerűség, a tökéletesség és a gazdaságosság szerint tervezik és ítélik meg. Az empirikus tartományokban azonban ennek a fajta érvelésnek semmi haszna, kivéve retorikai alakzatként.” (Haider 2016: 10; kiemelés K.A.)
	(d)	„A minimalista programon belül lévők rendíthetetlenül ragaszkodnak előre gyártott elképzeléseikhez, és a cáfoló evidenciával szembeni immunitás tekervényes módjait eszelik ki. Számukra a minimalista program valamely központi premisszája olyan, mint egy dogma. Nincs kitéve a falszifikációnak.” (Haider 2016: 11; kiemelés K.A.)
	(e)	„A generatív nyelvészet központi területei hibásan értékelt adatokra épülnek. Ennek következtében központi állításai hibásak.” (Haider 2016: 29; kiemelés az eredetiben)
	(f)	„Mindaddig, amíg elméleti előítéletek megkérdőjelezetlen prioritást élveznek a következetes empirikus elemzésekkel szemben, a minimalista program nem lesz egyéb, mint nyilvánvalóan bizarr kivételek és mentegetőzések szórakoztató narratívája.” (Haider 2016: 11; kiemelés K.A)

Az idézetek három fő kritikai észrevétel köré csoportosíthatók. Az első szerint a minimalista program nem teljesíti a tudományos kutatás elemi minőségi követelményeit sem (lásd (8.66)(a)). A második kétségbe vonja a transzformációs generatív nyelvészet abszolutizmusának indokoltságát (lásd (8.66)(b)), és hangsúlyozza, hogy az kizárólag retorikai eszközként használatos (lásd (8.66)(c)). A hibás reprezentációk harmadik forrása az empirikus megalapozottság hiánya (lásd (8.66)(d)). Mindebből pedig a minimalizmus abszurditása következik (lásd (8.66)(e), (f)).

A kérdés nyilvánvalóan az, hogy kiknek az álláspontja hitelesebb: azoké, akik a minimalizmust a nyelvtudomány haladásának beteljesüléseként tüntetik fel, vagy azoké, akik a minimalista programot nem kívülről támadva, hanem azt a saját kutatói gyakorlatuk révén belülről ismerve súlyos hiányosságokat olvasnak Chomsky és követői fejére.

A minimalista program érvelési folyamatainak p-problémája a p-hiányosság, mivel nincs eleve rendelkezésre álló plauzibilis kijelentésként megfogalmazható válasz az alábbi kérdésre:

(8.67)

Mi a természetes nyelvek adekvát nyelvtana?

Az alábbiakban azt mutatom be, ahogy a p-hiányosság megszüntetésére tett kísérletek során a minimalizmus három központi művelete – az ‘Egyesítés’ (‘Merge’), a ‘Másolás’ (‘Copy’) és az ‘Áthelyezés’ (‘Displacement’) egészen alapvető érvelési hibákba sodorja az érvelési folyamatot.

Lásd például Seuren (2004), Haider (2016), (2018), (2024), Sternefeld & Richter (2012), Lappin et al. (2000a), (2000b), (2001), Müller (2025), valamint Behme, Postal, Newmeyer és Pullum számos kritikai elemzését stb.

(8.66)(a)-ban Haider a Skinner-recenzióból idézi Chomskyt, aki ‘a tudomány színlelésével’ vádolja Skinnert. Haider – chomskyánus nyelvészként (!) – az idézettel azt sugallja, hogy a minimalista program önmaga paródiája. Bár Haider nem utal rá, Robin Lakoff (1989) hasonló kifejezéssel illeti a transzformációs generatív nyelvészetnek a minimalizmust megelőző korszakait:

„Hasznos lehet itt különbséget tenni a ‘tudomány művelése’ és a ‘tudományosdit játszás’ között – ahogyan a gyerekek orvost vagy papás-mamást játszanak. A tudomány művelése magában foglalja a tudományos módszer alkalmazását, mivel később hasznosnak bizonyult a maradandó felfedezések és a természeti jelenségek mély megértésének előmozdításában. Ezzel szemben, amikor a gyerekek felnőtt foglalkozásokat utánoznak, csupán felszínes viselkedésformákat ragadnak meg anélkül, hogy megértenék azok mélyebb célját. […] Fennáll a veszélye annak, hogy a tudományos viselkedés felszíni megnyilvánulásait önmagukért értékeljük: a kvantifikálás, a formalizálás, a replikálás és így tovább azt az érzést kelthetik bennünk, hogy felnőtt és felelősségteljes valódi tudósok vagyunk – de vajon tartósan érvényes eredményeket hoznak ezek a mi területünkön?” (Robin Lakoff 1989: 965–966; K. A.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero