Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

9.2. Esettanulmány: közvetlen argumentum ad hominem és hamis analógia

A ‘közvetlen argumentum ad hominem’ fő jellemzője, hogy – mint elnevezése mutatja – közvetlenül egy bizonyos személy jellemét támadja.1 Az ad hominem érvelési hibát a 8.5.4. szakasz jellemezte röviden (lásd (8.61)). A közvetlen ad hominem típust E. F. Konrad Koerner a nyelvtudomány történetének alapkérdéseit feszegető és szándéka szerint a kutatás irányát kijelölő tanulmányának egyik érvelési ciklusából származó töredékén mutatom be. Koerner (2006) a History of the Language Sciences című háromkötetes kézikönyv záró tanulmányában részben összegzi a nyelvtudomány történetére, módszertanára és aktuális állapotára vonatkozó álláspontját, részben pedig saját preferenciáit is kifejti, elismerve „bizonyos fokú személyes elfogultságot” (Koerner 2006: 2802). Mivel hangsúlyozza azon szándékát, hogy meghatározza a nyelvtudománytörténet-írás fejlődésének irányát, és mivel életművével valóban jelentősen befolyásolta e diszciplína kialakulását, különösen tanulságos megvizsgálni, hogy a tanulmány tartalmaz-e érvelési hibákat vagy sem.2

Plauzibilis érvelési folyamatának egyik ciklusát Koerner a tanulmánya 4. szakaszában fejti ki. A kiinduló p-kontextus p-problémáját az alábbi kérdés jelzi:

(9.1)

Milyen irányba haladjon a nyelvtudományörténet-írás?

A kiinduló p-kontextus p-hiányos, mivel a (9.1)-ben jelzett kérdésre négy alternatív válasz kínálkozik, melyek egyikéhez sem rendelhető plauzibilitási érték:3

(9.2)	(a)	\|A nyelvtudománytörténet-írás feladata, hogy a nyelvtudomány korábban elért eredményeit összefoglalja.\|S=?
	(b)	\|A nyelvtudománytörténet-írás feladata, hogy dicsőítsen és propagáljon olyan eredményeket, amelyek elvetették az előző generáció eredményeit és azok helyére léptek.\|S=?
	(c)	\|A nyelvtudománytörténet-írás feladata, hogy részletes és tárgyszerű képet fessen a nyelvtudomány fejlődéséről (‘Problemgeschichte’).\|S=?
	(d)	\|A nyelvtudománytörténet-írás feladata “hasonló a természettudósoknak szóló tudománytörténetekhez”.\|S=?

A p-probléma megoldásához akkor lehetne eljutni, ha a (9.2)-ben szereplő rivális állítások közül legalább egy pozitív plauzibilitási értéket kapna, feloldásához pedig akkor, ha egyet kiválasztva a többit el lehetne vetni. Koerner plauzibilis érvelési folyamatában a p-kontextus kidolgozása során új információkkal bővíti és újraértékeli a p-kontextust oly módon, hogy a (9.2)(d) alatti kijelentéshez – amely saját megközelítése – rendel pozitív plauzibilitási értéket.

Koerner (9.2)(d) alátámasztása érdekében a legélesebben (9.2)(b)-vel szemben érvel (lásd tanulmányának 4.2. szakaszát). Megemlíti Berthold Delbrück és Hermann Paul műveit, majd rátér Newmeyernek a transzformációs generatív nyelvészet első húsz évét áttekintő munkájára (Newmeyer 1980):4

(9.3)	(a)	„[…] Berthold Delbrück (1842–1922) Einleitung című műve – Paul ugyanabban az évben napvilágot látott Prinzipienjével együtt – egy új tudósgeneráció szócsöveként szolgált, melynek tagjai lelkesen bizonygatták, hogy eredményeik messze felülmúlják a szakterület korábbi vívmányait, és hogy elméleteiknek joggal kellene felváltaniuk azokat, amelyeket az előző nyelvésznemzedék tanított. E tevékenységtípus jellemzője a diszkontinuitásra való hivatkozás, és Delbrück könyve ennek a törekvésnek az egyik kiváló példája. […].
	(b)	[…] 1980-ban Frederick Newmeyer egy olyan könyvet publikált, amely mindmáig a legjobb példája ennek a pro domo-, whig-típusú történetírásnak. Újraértelmezi a korábbi nyelvészeti kutatásokat és válogat közöttük annak érdekében, hogy alátámassza azon nézetét, amely szerint a nyelvészet csak 1955-ben (azaz The Logical Structure of Linguistic Theory kéziratos összeállításával, amely nyomtatásban csak 1975-ben jelent meg!), vagy pedig 1957-ben (Noam Chomsky Syntactic Structures című művének megjelenésével) vált tudománnyá. Eszerint a korábbi kutatás teljes mértékben elégtelen volt, néhány kisebb, esetleges meglátástól eltekintve, melyek előrevetítették a diszciplínában bekövetkező ‘forradalmat’ [...].
	(c)	Véletlen egybeesés, hogy Newmeyer Linguistics in America (1980) című műve pontosan 100 évvel Delbrück Einleitungja után jelent meg, ám a szerzőik közötti párhuzamok valóban figyelemre méltók: mindketten 40 évesnél fiatalabbak voltak könyvük megírásakor, mindketten elsősorban a szintaxis iránt érdeklődtek, nem a fonológia iránt, és egyikük sem azon iskola központjában szerezte meg doktorátusát, amelynek a sikertörténetét ábrázolta. (Delbrück 1863-ban szerezte meg doktori fokozatát és 1867-ben habilitált August Friedrich Pott irányítása alatt Halléban, nem pedig Georg Curtius vezetésével Lipcsében; Newmeyer pedig 1969-ben doktorált Robert B. Lees irányításával az Illinois-i Egyetemen, nem pedig az MIT-n.)” (Koerner 2006: 2812; félkövér kiemelés K. A.)

(9.3)(a) röviden jellemzi a ‘dicsőítő’ típusú nyelvtudománytörténet-írást Delbrück példájára hivatkozva. A dicsőítő, más szóval pártos (‘partisan’), whig- vagy pro domo-történetírás a történelemtudományban negatív megítélés alá esik és hibásnak minősül.5 (9.3)(b) kiterjeszti e típust Newmeyer művére, (9.3)(c) pedig párhuzamot von Delbrück és Newmeyer bizonyos életrajzi adatai között. Az érvelési ciklus (9.3)-ban idézett töredékében fellép egy argumentum ad hominem, valamint egy analógiás következtetés. Mind az argumentum ad hominem, mind az analógiás következtetés lehet érvelési hiba kiváltója, de nem szükségképpen az. Azt kell tehát megvizsgálnunk, hogy a p-modell érvelési hibaként rekonstruálja-e az ad hominem és az analógiás érvelést a (9.3) alatt idézett szövegben, vagy sem.

A (9.4) és (9.5) alatti két következtetés együttesen veti fel az argumentum ad hominem érvelési hiba lehetőségét:

(9.4)	Premisszák:
	(a)	\|Frederick Newmeyer a transzformációs generatív nyelvészet historiográfusa, aki doktorátusát nem az MIT-n szerezte.\|S1=1
	(b)	[\|A nem az MIT-n szerzett doktori fokozat a transzformációs generatív nyelvészet historiográfusa esetében negatív tulajdonság.\|S2=?]
	(c)	[\|Ha a transzformációs generatív nyelvészet historiográfusa a doktori fokozatát nem az MIT-szerezte és ez negatív tulajdonság, akkor saját kutatási területének nem kompetens szakértője.\|S3=?]
	Konklúzió:
	(d)	\|Frederick Newmeyer nem kompetens szakértője a saját kutatási területének.\|I(9.4)=?

(9.5)	Premisszák:
	(a)	\|Frederick Newmeyer nem kompetens szakértője a saját kutatási területének.\|I(9.4)=?
	(b)	[\|Ha a transzformációs generatív nyelvészet egy historiográfusa nem kompetens szakértője a saját kutatási területének, akkor a transzformációs generatív nyelvészet történetére vonatkozó kijelentései nem elfogadhatók.\|S=?]
	Konklúzió:
	(c)	\|Frederick Newmeyernek a transzformációs generatív nyelvészetre vonatkozó kijelentései nem elfogadhatók.\|I(9.5)=?

(9.4) és (9.5) struktúrája megfelel a plauzibilis modus ponens sémájának, ily módon helyesnek látszik. Azonban pusztán a szerkezet alapján nem dönthető el, hogy ad hominem érvelési hibához vezető, vagy plauzibilis következtetésről van-e szó. A p-modell keretében – figyelembe véve a kijelentések plauzibilitásának forrásait, azok megbízhatóságát, a látens háttérfeltevéseket, a premisszák közötti, valamint a premisszák és a konklúzió közötti szemantikai relációkat – a konklúzió lehet pozitív, semleges, implauzibilis, bizonyosan hamis, vagy bizonyosan igaz plauzibilitási értékű. Ahhoz, hogy (9.4) és (9.5) érvelési hibához vezető következtetésnek bizonyuljon, elegendő annyit kimutatni, hogy konklúziójuk nem kaphat pozitív plauzibilitási értéket, hiszen ebben az esetben már nem járulhat hozzá a heurisztikus cél eléréséhez.

(9.4)(a) bizonyosan igaz állítás (a 4.1. szakasz (4.1)(b) definíciója alapján). A (9.4)(b) és (c) alatti látens háttérfeltevések kulcsfontosságúak. (9.4)(b) és (c) plauzibilitási értéke közvetlen forrásaik megbízhatóságától függ, melyek között Konrad Koerner ítélete is szerepel. Nyilvánvaló, hogy ha az olvasó ebben az esetben nem tekinti megbízható forrásnak Konrad Koerner véleményét, akkor eleve kérdéses, hogy a (9.4)(b) és (c) alatti kijelentésekhez pozitív plauzibilitási értéket rendelhetünk-e. S2 és S3 egyéb forrást is tartalmazhat. Nevezetesen, Koerner érvelési folyamatának p-kontextusában további forrás az amerikai egyetemek közötti hierarchia (lásd még Murray 1994). Ebben a hierarchiában a transzformációs generatív nyelvészeti doktori fokozatok közül az MIT-n szerzettek foglalják el a legmagasabbra értékelt pozíciót. Azonban, még ha el is fogadjuk ezt a hierarchiát, akkor sem következtethetünk arra, hogy minden olyan generatív nyelvészeti disszertáció, amely nem az MIT-n született, inkompetens szerzőtől származik. Ezért a forrást nem tekinthetjük megbízhatónak, és ily módon (9.4)(b)-hez és (c)-hez nem rendelhetünk pozitív plauzibilitási értéket. De e kijelentések más megfontolás alapján sem lehetnek plauzibilisek.

Ugyanis a plauzibilis következtetésekben szereplő kijelentések között a konklúzió plauzibilitási értékét befolyásoló, többféleképpen értelmezhető szemantikai kapcsolatok állhatnak fenn. A források megbízhatóságán kívül (9.4)(c) plauzibilitási értéke a két tagmondat szemantikai kapcsolatától is függ. Az argumentációelmélet irodalma az ad hominem érvelést a relevancia érvelési hibái közé sorolja (például Walton 1998: 268 kk.). (9.4) p-kontextusában a relevancia – Walton általános javaslatával összhangban – ok-okozati viszonyként explikálandó. Ha az, hogy valaki egy bizonyos egyetemen szerezte a doktori fokozatát, megítélésünk szerint nem releváns kompetenciájának minősítése számára, akkor (9.4)(c) nem lesz plauzibilis, és ennek következtében (9.4)(d), (9.5)(a) és (9.5)(c) sem lesz az.6 Annak, hogy Koerner szerint Newmeyer inkompetens nyelvtudomány-történész, nem lehet a kiváltó oka pusztán az Illinois Egyetemen megszerzett doktorátusa. Ezért, amennyiben a relevanciát ok-okozati viszonyként explikáljuk, a (9.4)(c) alatti kijelentés előtagjának tartalma nem releváns az utótagja számára. Következésképpen (9.4)(c), (9.4)(d) és ezért (9.5)(a) és (9.5)(c) sem kaphat pozitív plauzibilitási értéket. Ha pedig (9.4) és (9.5) konklúziójának plauzibilitási értéke nem pozitív, akkor e két következtetés nem viheti közelebb az érvelési ciklust heurisztikus céljához.

Tehát a két következtetés konklúziója így módosul:

(9.4)(d)’

0≤|~Frederick Newmeyer nem kompetens szakértője a saját kutatási területének.|I(9.4)≤1

(9.5)(c)’

0≤|~Frederick Newmeyernek a transzformációs generatív nyelvészetre vonatkozó kijelentései nem elfogadhatók.|I(9.5)≤1

Ugyanakkor a (9.3)-ban idézett töredék argumentációs folyamata bonyolultabb, mivel az imént kimutatott ad hominem érvelési hiba összefonódik egy analógiás következtetéssel. Az ehhez hasonló eseteket általánosságban Waller (2001: 199) így jellemzi: „Amikor a viták az ad hominem támadásoktól és a szalmabáb érveléstől a komoly érvelés felé fordulnak, nincs jobb módja a hallgatóság meggyőzésének és a viták rendezésének, mint az analógiák hatékony használata.”

Az analógiás következtetések lehetnek nagyon hatékony eszközei a problémamegoldásnak (lásd például Pólya 1988, Walton et al. 2008: 48 kk.), de lehetnek hibásak is: az utóbbi a hamis analógia (‘false analogy’) esete. A fő kérdés az, hogy milyen kapcsolat áll fenn a premisszákban és a konklúzióban megnevezett tulajdonságok között. A válasz az, hogy az analógiás következtetésekben is a relevancia-reláció befolyásolja a konklúzió plauzibilitási értékét:

(9.6)

„[…] egy analógia akkor releváns egy bizonyos tulajdonság meglétének megállapítása számára, ha olyan egyéb körülmények alapján jött létre, amelyek összefüggnek vele. Az analógiás következtetés számára egy tulajdonság vagy körülmény akkor releváns, ha az előbbi kihat az utóbbira, azaz, ha oksági vagy determinatív hatással van rá.” (Copi & Burgess-Jackson 1992: 199; kiemelés K. A.; 8.5.2. szakaszban az 1. lábjegyzetet is)

Az argumentációelméleti irodalom az analógiás következtetések több típusát különbözteti meg (lásd például Waller 2001, Guarini 2004, Walton et al. 2008). (9.3)(c)-ben az induktív típus jelenik meg. Waller (2001: 202) az induktív analógiás következtetések szerkezetét a következőképpen explikálja:

(9.7)	Premisszák:
	(a)	D rendelkezik az e, f, g, és h tulajdonsággal.
	(b)	E szintén rendelkezik az e, f, g és h tulajdonsággal.
	(c)	D rendelkezik a k tulajdonsággal is.
	(d)	Az e, f, g, h tulajdonságok relevánsak a k tulajdonság szempontjából.
	Konklúzió:
	(e)	E rendelkezni fog a k tulajdonsággal.

Ebből a sémából kiindulva a (9.3)(c)-ben szereplő analógiás következtetés a következőképpen rekonstruálható:

(9.8)	Premisszák:
	(a)	\|Delbrück negyvenévesnél fiatalabb volt, amikor a könyvét megírta, elősorban a szintaxis és nem a fonológia iránt érdeklődött, és doktori fokozatát nem annak az iskolának a központjában szerezte, amelynek a sikertörténetét ábrázolta.\|S1=1
	(b)	\|Newmeyer negyvenévesnél fiatalabb volt, amikor a könyvét megírta, elősorban a szintaxis és nem a fonológia iránt érdeklődött, és a doktori fokozatát nem annak az iskolának a központjában szerezte, amelynek a sikertörténetét ábrázolta.\|S2=1.
	(c)	\|Delbrück könyve a pro domo- vagy whig-történetírás kiváló példája.\|S3=?
	(d)	[\|Az, hogy valaki negyvenévesnél fiatalabb, amikor könyvét megírja, elsősorban a szintaxis és nem a fonológia iránt érdeklődik, és doktori fokozatát nem annak az iskolának a központjában szerezte meg, amelynek sikertörténetét ábrázolja, releváns abból a szempontból, hogy pro domo- és whig-történetet írt-e.\|S3=?]
	Konklúzió:
	(e)	\|Newmeyer könyve kiváló példája a pro domo- vagy whig-történetírásnak.\|I(9.8)=?

(9.8)(a) és (b) olyan adatok, amelyek ‘bizonyosan igaz’ értéke maximálisan megbízhatónak tekintett életrajzi dokumentumokban mint az S1-gyel és az S2-vel jelölt forrásokban gyökerezik. (9.8)(c) Koerner ítélete, és forrása Koerner tudománytörténészi autoritása (lásd S3). A kulcskérdés az, hogy (9.3) p-kontextusában a (9.8)(d) alatti kijelentésben a relevancia-viszony fennáll-e. Mivel (9.8)(d)-ben nincs ok-okozati kapcsolat egyfelől a (9.8)(a)-ban és (b)-ben felsorolt tulajdonságok, valamint másfelől egy könyv whig- és pro domo-minősítése között, (9.6)-ból következően sem (9.8)(d), sem (9.8)(e) nem lehet plauzibilis. Ezért (9.8) hamis analógiaként nem vezethet pozitív plauzibilitási értékű konklúzióhoz:

(9.8)(e)’

0≤|~Newmeyer könyve kiváló példája a pro domo- vagy whig-történetírásnak.|I(9.8)≤1

Következésképpen, mivel (9.4), (9.5) és (9.8) konklúziójának plauzibilitási értéke nem pozitív, egyik sem járulhat hozzá az érvelési folyamat heurisztikus céljának eléréséhez. Heurisztikus terméketlenségük folytán érvelési hibát idéznek elő, blokkolva az érvelési folyamatot. Mivel (9.4)(d), (9.5)(c) és (9.8)(e) nem kaphatott pozitív plauzibilitási értéket, későbbi következtetések premisszáiként nem segíthetik elő a (9.1)-ben jelzett p-problémának azt a megoldását, amelyet Koerner elvár, és amelyet (9.2)-ben rekonstruáltunk. Tehát (9.9)(d) sem kaphat pozitív plauzibilitási értéket.

(9.9)	Premisszák:
	(a)	0≤\|~Frederick Newmeyernek a transzformációs generatív nyelvészetre vonatkozó kijelentései nem elfogadhatók.\|I(9.5)≤1
	(b)	0≤\|~Newmeyer könyve kiváló példája a pro domo- vagy whig-történet-írásnak.\|I(9.8)≤1
	(c)	[0≤\|~Ha Frederick Newmeyernek a transzformációs generatív nyelvészetre vonatkozó kijelentései elfogadhatók és Newmeyer könyve kiváló példája a pro domo- vagy whig-történetírásnak, akkor a nyelvtudománytörténet-írás feladata hasonló a természettudósoknak szóló tudománytörténetekhez.\|S≤1]
	Konklúzió:
	(d)	0≤\|~A nyelvtudománytörténet-írás feladata hasonló a természettudósoknak szóló tudománytörténetekhez.\|I(9.9)≤1

Összegezve, ez az esettanulmány a következőket szemléltette:

A nyelvtudomány historiográfiájának egyik iránymutató írásában egészen egyszerű érvelési hibák – az argumentum ad hominem és a hamis analógia – lépnek fel, megakadályozva a heurisztikus cél elérését.
Abból, hogy Koerner érvelése hibás, nem következik, hogy az az álláspont, amelyet támad, helyes. Koerner érvelési hibák alkalmazásával érvel Newmeyer whig-típusú érvelési hibák elkövetésével kapott implauzibilis kijelentéseivel szemben.7

1	Walton (1996: 228 kk., 1998: 281 kk.) a ‘közvetlen argumentum ad hominem’ kifejezést használja. Az argumentációelméleti szakirodalomban az ‘abuzív argumentum ad hominem’ elnevezés is használatos ugyanezen típus jelölésére.
2	Koerner szervezőként, szerkesztőként és szerzőként is kiemelkedően nagy hatású személyisége a nyelvtudománytörténet-írásnak. Jelentős szerepe volt abban, hogy létrejöttek a nyelvtudománytörténet-írás intézményi keretei: könyvsorozatok, folyóiratok, kongresszusok, egyetemi katedrák, finanszírozás.
3	(9.2)(a)-ban az összefoglaló tudománytörténetek “a terület fejlődését alapvetően egyenes irányú gyarapodásként szemlélték” (Koerner 2006: 2811). Az S forrás a Koerner által idézett szakirodalom (pl. Benfey 1965 [1869]). (9.2)(b)-hez lásd a (9.3)(a) alatti idézetet. Az S forrás többek között Delbrück (1880) és Newmeyer (1980) munkáit is magában foglalja. (9.2)(c)-ben az S forrás például Arens (1969) munkáját tartalmazza. Az ehhez a típushoz tartozó művek rámutatnak arra, hogy „mindannyian a korábbi nyelvésznemzedékek eredményeire építettünk […], és sokkal többet köszönhetünk ezeknek a tudósoknak, mint amennyinek valaha is teljesen tudatában lehetnénk” (Koerner 2006: 2813). A (9.2)(d)-ben említett historiográfiai művek arra összpontosítanak, hogy „nyelvtudományi múltunkat a tudományág szerves részeként, és egyúttal olyan jól definiált elveken alapuló tevékenységként mutassák be, amely módszertani megalapozottságát és alkalmazásának szigorát tekintve vetekedhet magával a nyelvtudománnyal” (Koerner 2006: 2814). Az S forrás Koerner saját munkáiból áll.
4	(9.3)(c)-ben Koerner hibásan idézi Newmeyer könyvének főcímét, mely helyesen így szól: Linguistic Theory in America.
5	A 8.5.4. szakasz a Cartesian Linguistics példáján mutatta be a whig-érvelést. A 11.3. szakasz részletesen elemzi a whig-narratíva széles olvasótábornak szánt, tankönyvbe illő példáját.
6	Az, hogy valaki neves helyen doktorált, hozzájárulhat a megítéléséhez, legalábbis egy ideig; a fordított kijelentés plauzibilitása viszont kérdéses, hiszen, abból, hogy gyengébb egyetemen doktorált valaki, nem következik eleve az illető negatív megítélése.
7	A whig-típusú érvelési hibákhoz lásd a 8.5.4. szakaszt és a 11. fejezetet.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero