(i) A haladás kiváltója és hordozója. A tudományos haladással foglalkozó szakirodalom különbséget tesz a haladás hordozója és a haladás kiváltója között (Rowbottom 2023). A haladás hordozói lehetnek például elméletek, módszerek, modellek. A haladás kiváltói a haladás hordozóinak olyan tulajdonságai, mint például igazság, egyszerűség, hatás, hasznosság. A hordozók és a kiváltók kölcsönösen korlátozzák egymást. Ha például az igazságot vagy az igazság megközelítését tekintjük a haladás egyetlen kiváltójának, akkor a haladás hordozói nem lehetnek módszerek, mivel a módszereknek nincs igazságértékük. És fordítva: ha az elméleteket tartjuk a haladás hordozóinak, akkor legalább az egyik lehetséges kiváltó az igazság. Mi a haladás-kiváltó és a haladás-hordozó az elméleti nyelvészetben? A haladás hordozói értelemszerűen a nyelvészeti elméletek. E tekintetben a fejezet vizsgálatának tárgya az elméletek változása (‘theory change’), elvonatkoztatva a tudománytörténet formálásában egyébként meghatározóan fontos szerepet játszó társadalmi és személyi tényezőktől. Továbbá, abból, hogy a p-modellt fogadjuk el metaelméleti keretünknek, és a vizsgálat tárgya a nyelvtudomány haladása, következik a haladás-kiváltó meghatározása.

(iii) Monizmus és pluralizmus. A tudományos haladás monista megközelítései egyetlen haladás-kiváltót feltételeznek, amely több haladás-hordozóhoz is kapcsolódhat, míg pluralista megközelítései fordítva, abból indulnak ki, hogy egy haladás-hordozó több haladás-kiváltó szerint értékelhető. Például a pluralista nézet az egyetlen haladás-hordozóként a tudományos elméleteket elemezheti, amelyek értékelése több szempontból, így igazságuk, egyszerűségük, hasznosságuk stb. szerint történhet. A pluralista nézet abban a tekintetben hierarchikus, hogy sorrendet állít fel a különböző haladás-kiváltók között. A tudományos haladással foglalkozó filozófiai szakirodalom meghatározó része monista. A monista szemléleten belül négy domináns irányzat körvonalazódik: az episztemikus (mely a ‘tudást’ feltételezi haladás-kiváltóként); a szemantikai (melyben az ‘igazság’ a haladás-kiváltó); a funkcionalista (melyben ‘problémamegoldások’ a haladás-kiváltók); és a noetikus (mely ‘megértés’-alapú). Mint Rowbottom (2023: 5) megjegyzi, mind a négy irányzatnak több variánsa van és pluralista megközelítésekkel is kombinálhatók. E terminológia szerint a p-modell monista, ezen belül pedig szemantikai és funkcionalista. A p-modell monizmusa – ebben az összefüggésben – azt jelenti, hogy eszköztára a plauzibilis érvelés heurisztikus termékenységére korlátozódik, és nem alkalmas egyéb tényezők – például társadalmi érdekek, társadalmi hasznosság stb. – vizsgálatára. Szemantikai, mivel a ‘hamis’ és az ‘igaz’ közé eső plauzibilitási értékeket vizsgálja; és funkcionalista, mert összeveti egy p-probléma alternatív megoldásait a plauzibilis érvelési folyamatban. Az, hogy a p-modell ebben az értelemben monista, más tekintetben nem zárja ki pluralista látásmódját (lásd Rowbottom imént idézett megjegyzését is). Egyrészt elismeri és termékenynek tartja a nyelvtudomány pluralizmusát. Másrészt elismeri és termékenynek tartja a tudományelmélet pluralizmusát is: azt, hogy saját kerete mellett egyéb összefüggések – például a tudásszociológia eszközeivel vizsgált társadalmi tényezők – feltárására alkalmas metaelméleti modelleknek is lehet létjogosultságuk, és azok nem rekeszthetők ki eleve.

(iv) A haladás elősegítői és tartalma. Különbséget kell tenni a haladás elősegítői és a haladás tartalma között. Például a Koerner (1989) és Newmeyer (1986b) közötti vita egyik kérdése az volt, hogy Chomsky sikeréhez milyen mértékben járult hozzá az az igen nagyösszegű finanszírozás, amelyet éveken keresztül elnyert. Koerner (1989) szerint meghatározó mértékben, Newmeyer (1986b), (2022) szerint pedig egyáltalán nem. Függetlenül attól, hogy melyik állítás helytálló, könnyen belátható, hogy a finanszírozás elősegítheti a haladást, de a finanszírozás maga nem a haladást alkotó kognitív tartalom. A p-modell nem alkalmas a haladás elősegítőinek a vizsgálatára, hanem csak a plauzibilis érvelési folyamatokban szerepet játszó kijelentések és következtetések tartalmának az elemzésére szorítkozhat.

(v) Kognitív haladás. A tudományos haladásnak több különböző megnyilvánulása lehet: például technikai, közösségi, morális. Ugyanakkor az ismeretelméleti szakirodalom előterében a kognitív haladás áll. Természetesen vita van arról, hogy mit értsünk kognitív haladáson. Például első megközelítésben viszonyítási pontnak tekinthetjük Niiniluoto (2019) meghatározását, aki szerint a kognitív haladás a „tudás vagy az igazság keresésének sikerében” nyilvánul meg. Ez a példa jól szemlélteti a tudományos haladás definíciójának nehézségeit: ebben az esetben azt, hogy miközben keveredik az episztemikus (‘tudás’) és a szemantikai (‘igazság’) aspektus, tisztázatlan, hogy milyen viszony áll fenn közöttük. Ennek ellenére elrugaszkodási pont lehet számunkra pusztán azáltal, hogy a p-modell az igazság helyére a plauzibilitást állítja. Tehát a p-modell szerint a kognitív haladás egyik összetevője a rivális plauzibilis kijelentések közötti döntések termékenysége. A p-modell kizárólag az ebben a szűk értelemben vett kognitív haladás vagy hanyatlás vizsgálatára alkalmas.

(vi) A p-modell lehetőségei és korlátai. Az utóbbi következtetést némileg bővebben kifejtve hangsúlyozni kell, hogy a tudományos fejlődést sokféle tényező összetett kölcsönhatása befolyásolja: társadalmi érdekek, finanszírozás, politikai preferenciák, ideológia, a vezető személyiségek jelleme, társadalmi csoportok kialakulása és még számos egyéb tényező. Ezek egyike sem tud kizárólagos magyarázatot adni a haladásra, ugyanakkor nincs olyan tudomány- vagy ismeretelméleti megközelítés, amely minden releváns tényezőt egyidejűleg figyelembe tudna venni. A p-modell csupán egy a lehetséges megközelítések közül, és nem az egyetlen lehetséges keret a nyelvészetben lejátszódó fejlődés vizsgálatára. Nem várható el tőle, hogy számot adjon az említett tényezők komplex összjátékáról. Például nem tudja megragadni Chomsky személyiségének hatását vagy a chomskyánusok és neo-bloomfieldiánusok, a chomskyánusok és a generatív szemantikusok közötti háborúk ideológiai természetét (lásd R. Lakoff 1989, Harris 1993a, 2021, Huck & Goldsmith 1995, Stokhof & van Lambalgen 2011 stb.), vagy a generatív szemantikai mozgalom szétesésének a tudományos teljesítmény minőségén túlmutató okait stb. A chomskyánus narratívában fontos szerepet játszó egyes retorikai eszközök (például az argumentum ad hominem érvelés vagy az oxymoron contradictio in adiectoként) rekonstruálhatók, de nem retorikai effektivitásukban, hanem csak bizonyos argumentatív tulajdonságaik kiemelésével. A p-modell képes rekonstruálni a plauzibilis érvelési folyamatokat, de nem tud választ adni arra, hogy miért jöttek létre azok az érvelési ciklusok, amelyeket rekonstruál. A miért-kérdés megválaszolásában a személyes és társadalmi tényezők kulcsfontosságúak, melyek elemzéséhez a tudásszociológia nyújthat támpontot.

(vii) Mérsékelt relativizmus és tudományos haladás. Távolról sincs konszenzus abban, hogy egészen pontosan milyen kritériumok alapján kell egy tudományos teljesítményt haladásnak vagy hanyatlásnak értékelni: „Noha majdnem vitán felül áll, hogy van valamiféle tudományos haladás, távolról sem vitán felüli, hogy miben áll a tudományos haladás” (Dellsén 2016: 72). (i)–(vi)-ból az következik, hogy a tudományos haladásnak nincs abszolút kritériuma.3 Ez összhangban áll a p-modell mérsékelt relativizmusával, és ezzel együtt azzal, hogy egyéb tényezők mellett a mindenkori plauzibilis érvelési folyamatnak a heurisztikus cél eléréséhez viszonyított hatékonysága a haladás egyik lehetséges síkja.

(viii) Érvelési hibák és tudományos haladás. Ha elfogadjuk a fenti kiindulópontokat, akkor nem elegendő a tudományos haladás egyik kiváltójának tekinteni a mindenkori p-probléma legmagasabb plauzibilitású megoldásának kiválasztását,4 hanem ki kell szűrni a hozzá vezető érvelési folyamatban a hibás érvelési ciklusokat. Még ha nem is dönthető el egyértelműen, hogy az érvelési folyamat vagy annak egy ciklusa hozzájárul-e a haladáshoz, kézenfekvőnek látszik azt gondolni, hogy, amennyiben a tudományos haladás kognitív aspektusát plauzibilis érvelési folyamatként rekonstruáljuk, akkor nem minősülhet kognitív haladásnak az érvelési hibát vagy az erős p-inkonzisztenciát tartalmazó érvelési ciklus. Ugyanakkor az sem zárható ki, hogy egy érvelési hibát tartalmazó érvelési ciklus katalizátorként elindíthat olyan folyamatokat, amelyek eredménye előre viszi a tudományt. Például, miután súlyos matematikai hibákat mutat ki a Syntactic Structuresben, Pullum (2011) arra a következtetésre jut, hogy a könyv nem tartalma helytállósága, hanem katalizátor-funkciója miatt játszott jelentős tudománytörténeti szerepet. 5 Megállapítja továbbá, hogy azok a hibák, amelyeket feltárt, a könyv megjelenésének idején nem lettek volna kimutathatók. A p-modell gondolkodásmódjára lefordítva, Pullum okfejtése példa arra, hogy egy bizonyos plauzibilis érvelési folyamat heurisztikus progresszivitása vagy regresszivitása nem egy vagy több abszolút kritérium alapján dől el, hanem csak sokszoros visszamenőleges újraértékelésének eredményeképpen derülhet ki. De ennél is tovább gondolkodhatunk egy lépéssel: nem csupán egy érvelési hibáktól hemzsegő elmélet ‘katalizátor’-funkciója nem zárható ki az imént említett példa mintájára, hanem az sem, hogy alapvető érvelési hibákat tartalmazó tudományos művek is elősegíthetik a haladást azzal, ha kiváltanak olyan, saját célkitűzésükkel ellentétes, de heurisztikusan termékeny folyamatokat, amelyek egyébként nem, vagy nem akkor és nem úgy alakulhattak volna ki.

Összefoglalva, a (K8) kérdés megválaszolásához az alábbi alapmodellt kaptuk kiindulópontként: