Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

10.3.1. Két „szent háború”

Noha a nyelvtudomány történetében számtalan ‘háború’ robbant ki, a ‘nyelvészeti háborúk’ (‘linguistics wars’) kifejezés az amerikai elméleti nyelvészet történetének korai szakaszaival kapcsolatban vált közismertté Randy Allan Harris (1993a) könyvének címében.1 Azóta a kifejezés két háborút jelöl, és mindkettőben az egyik hadviselő fél Chomsky transzformációs generatív nyelvészetének lobogója alatt harcolt.2

A háborúkban a transzformációs generatív nyelvészet a 3. fejezetben bemutatott abszolutizmusából következő heurisztikus célt követte: a nyelvtudomány pluralizmusának megszüntetését saját egyeduralmának kiépítésével, saját mindenkori elmélet-változatait az igazsághoz vezető egyetlen útnak tartva.

Az első nyelvészeti háborúra az 1950-es és 1960-as évek fordulóján került sor, amikor a transzformációs generatív nyelvészet alapművének tekintett Syntactic Structures (Chomsky 1957) megjelenését követően annak hívei megtámadták az amerikai strukturalista nyelvészet akkori élvonalát jelentő, Bloomfield munkásságából kibontakozó, mintegy negyedszázados múltra visszatekintő bloomfieldiánus és a negyvenes évek közepétől az ötvenes évek végéig domináns neo-bloomfieldiánus irányzatokat (lásd a (2.7) pontot a 2.2. szakaszban). Évtizedekkel később a különböző tudományos közösségekhez tartozó, különböző szakmai felfogásokat valló visszaemlékezők egyhangúlag háborús kifejezésekkel jellemezték Chomskyéknak a neo-bloomfieldiánus nyelvészek elleni fellépését. Például Robin Lakoff (1989: 943) szerint – aki az első háború idején Chomsky tanítványa volt, majd a második háborúban ellenfelei közé tartozott – a chomskyánusokat „misszionáriusi buzgalom” vezérelte. Chomsky köre „rendszeresen vérre ment”, Chomsky vezette be a nyelvészetbe „a viszálykodó, ellentétet szító, rosszindulatú érvelést” (uo. 967; kiemelés K. A.). Vagy: Chomsky életművének egyik legismertebb bírálója a neo-bloomfieldiánusok ellen meghirdetett „szent háború” (Murray 1994: 445) atipikus sajátosságaként kiemeli, hogy nem az idős neo-bloomfieldiánusok gáncsolták a fiatal generáció törekvéseit, hanem „[a]mi az agresszivitást illeti, a chomskyánusok ütöttek elsőként” (Murray 1994: 244; kiemelés K. A.).3 Vagy: még az elkötelezett generativista Newmeyer is úgy fogalmaz, hogy a chomskyánusok „könyörtelenül rontottak neki olyan nyelvészeknek, akik életkoruknál fogva a nagyszüleik lehettek volna” (Newmeyer 1986a: 40; kiemelés K. A.). A neo-bloomfieldiánusok defenzívába szorultak, és nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni. Az 1960-as évek közepére vitathatatlannak látszott a transzformációs generatív nyelvészet elsöprő győzelme a neo-bloomfieldizmus fölött. A Chomskyék által megtámadottak

(10.10)

„[…] iszonyattal és maradandó keserűséggel reagáltak. [...] Már 1963-ra a kevésbé szenvedélyes bloomfieldiánusok elkezdték elismerni vereségüket […]. És a bloomfieldiánusok szó szerint viccé váltak az új generáció számára” (Harris 1993a: 73; kiemelés K. A.).

Az első háború végére az idős neo-bloomfieldiánusok egy része rezignáltan visszavonult a nyelvtudomány művelésétől, másik része még aktív maradt, de már autoritás nélkül.4

A második amerikai nyelvészeti háború mintegy tíz évvel később, az 1960-as évek végén és az 1970-es évek első felében játszódott le. Apropója az Aspects of the Theory of Syntax (Chomsky 1965) ‘mélyszerkezet’ fogalma volt (lásd a (2.10) pontot a 2.2. szakaszban). Miközben Chomsky Berkeley-ben töltötte szabad szemeszterét, távollétében tanítványai közül George Lakoff és John Robert Ross saját szemináriumain kifogásolta, hogy az elmélet szemantikai komponense ‘csak’ interpretálja a mélyszerkezetben előállított szintaktikai struktúrákat (lásd a 2.2. ábrát a 2. fejezetben), miközben a transzformációk a mondatok fonetikailag interpretált felszíni szerkezetét a mélyszerkezetből vezetik le.

Másokkal – mindenekelőtt James McCawley-vel és Paul Postallal – kiegészülve,5 a mélyszerkezet helyett a szemantikát kívánták a mondatok előállításáért felelős komponensnek tekinteni. Az erre az alapgondolatra támaszkodó generatív szemantika a kifejezések jelentése és a felszíni szerkezetben megnyilvánuló hangalakja között közvetlen kapcsolatot tételezett fel (lásd a 2.3. ábrát a 2. fejezetben).

A generatív szemantikusok szemlélete nem elmélet-, hanem adatcentrikus volt; érveléseik az Aspects-modelltől eltérően nem néhány formalizálhatónak vélt absztrakt szerkezetre korlátozódtak, hanem nagyszámú, változatos, a nyelvhasználat megfigyeléséből származó adatra épültek. Felhívták a figyelmet egy sor olyan nyelvi jelenségre, amelyek csak a mindenkori beszédszituáció, a nyelvhasználók háttértudása, a trópusok, a szintaktikai szerkezettel nem magyarázható többértelműségek, az idiómák, a lexikon sajátosságainak figyelembevételével vizsgálhatók, és amelyeket az absztrakt mondatsémákat előállító transzformációs generatív nyelvészet a maga formális apparátusával eleve kizár látóköréből.

Miután Berkeleyből visszatért az MIT-ra, Chomsky kirobbantotta az újabb „szent háborút” (Harris 2021: 256) – ezúttal a transzformációs generatív nyelvészet Aspects-modellje mellett kiálló interpretatív szemantikusok és a velük szembeforduló generatív szemantika élharcosai között. Ismét Chomsky volt a támadó. „A generatív szemantika elleni támadás […] több éven át gyakorlatilag lekötötte minden nyelvészeti energiáját”, állapítja meg Harris 1993a: 143; kiemelés K. A.). Sadock (1990: 130; kiemelés K. A.) egyenesen „a generatív szemantika elleni pogromokról” és „véres bosszúról” beszél. A visszaemlékező nyelvészek, a tudománytörténészek és az újságírók is előszeretettel vallásos metaforákkal, vakhitű szektaként jellemzik a chomskyánusokat. A chomskyánusok „[m]ás korokban az Egyházat vagy a kolostort választották volna […] család volt, világ, egyház” (Robin Lakoff 1989: 963; kiemelés K. A.). Ha valaki kiesett Chomsky kegyeiből, az „egyenlő volt azzal, hogy kiűzetett a Mennyek Országából” (uo. 369). Chomsky „a prófétai hagyományt követi, és nem érvelhetnél vele szemben jobban, mint ahogy Ézsaiással vagy Ezékiellel szemben érvelhettél volna” (Woollacott 1989; idézi Harris 2021: 391; kiemelés K. A.). Azonban azt is tudjuk, hogy Chomsky tagadja részvételét a háborúban.6

Ugyanakkor a generatív szemantikusok sem fukarkodtak a szélsőséges megnyilvánulásokkal. Például Robin Lakoff (1989: 970; kiemelés K. A.) arról számol be, hogy tanítványai „egyszer csak Chomskyt már nem bálványnak látták, sátánivá lényegült át, az Ellenséggé vált”. Postal pedig (10.11)(a)-ban összegzi véleményét Chomskyról.7 A generatív szemantikusok kommentárjai, írásainak és előadásainak címe, csakúgy, mint példamondataik, célzottan humorosak, gunyorosak, szarkasztikusak és politikusak voltak. Eltérően a neo-bloomfieldiánusoktól, szellemesen és határozottan vágtak vissza a chomskyánusoknak. Ahogy (10.11)(b) illusztrálja, a harc könyörtelensége nem maradt el az előző háborúé mögött.

(10.11)	(a)	„Sok évvel később arra a következtetésre jutottam, hogy minden, amit [Chomsky] mond, hamis. Pusztán szórakozásból hazudik. Minden egyes érvét hamissággal és fondorlattal színezte és kódolta. Olyan volt, mintha extra figurákkal sakkozna. Minden csalás volt”. (Postal nyilatkozata; idézi MacFarquar 2003; kiemelés K. A.)
	(b)	„A ‘Nyelvészeti Háborúk’ címke, melyet Postal ragasztott erre az időszakra, túlzónak látszik a szakmán kívüliek és mindazon nyelvészek számára, akik később csatlakoztak a szakmához, mégis a háborúk az egyetlen megfelelő kifejezés. Rosszindulatú, agresszív, többnyire szégyenteljes időszak volt.” (Harris 1993a: 152; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.).

Mintegy tíz évvel a második háború kirobbanása után a generatív szemantika is megsemmisítőnek látszó vereséget szenvedett:

(10.12)

„[…] majdnem mindenki egyetérteni látszik abban, hogy az utóbbi néhány évtized generatív szintaktikai kutatásaiban volt egy jelentős bukás. Majdnem mindenki beszámolója szerint az az elmélet, amely elbukott, a generatív szemantika volt.” (Huck & Goldsmith 1995: 1; kiemelés K. A.)

A második háború kifulladását követően az akkor még fiatal egykori generatív szemantikusok szétszéledtek, és az MIT-t elhagyva különböző egyetemeken futottak be új karriert.

Noha nem csupán az érintett nyelvészek, hanem a tudománytörténészek is sokféleképpen és egymásnak olykor élesen ellentmondva értékelik mindkét háborút, mindannyian egyetértenek abban, hogy a chomskyánus agresszió nyomán alakult ki mind a mai napig elhúzódó háborús helyzet az elméleti nyelvészetben. Joggal merül fel a kérdés: hoztak-e tudományos haladást az idézett jelzők szerint „agresszív”, „véres”, „könyörtelen”, „szégyenteljes”, „rosszindulatú” nyelvészeti háborúk a nyelvtudomány számára?

1	Az elnevezést Harris Postaltól vette át. Bár Harris olvasmányosságra törekszik, és megfogalmazásai olykor bombasztikusak, minden állítását vagy írásos forrásokkal, vagy olyan szóbeli visszaemlékezésekkel dokumentálja, amelyekért az események szereplői személyes felelősséget vállaltak. Például Joseph (1995) és Langendoen (1995) recenziója egyaránt elismeri Harris (1993a) könyvének historiográfiai értékét; Postal & Pullum (1997) Harris könyvét „gondos történeti és retorikai elemzés”-nek minősíti. Harris (2021) az 1993-as első kiadás átdolgozott és kiegészített változata. A jelen fejezetben a szemléletesség érdekében vezérfonalnak tekintem Harris mindkét könyvét.
2	A transzformációs generatív nyelvészet tudománytörténeti értékelései rendkívül elfogultak. Tükrözik az egyes szerzők személyes ellenszenvét vagy szimpátiáját a vizsgálat tárgya, vagyis a generatív nyelvészet iránt (Kertész 2020 [2015]). Az egyik legfrissebb példa, hogy az elkötelezett chomskyánus Newmeyer új tudománytörténetében a neo-bloomfieldiánusok és a korai chomskyánusok viszonyának leírásakor szót sem ejt azokról a körülményekről, amelyek alapján Harris (1993a), (2021) ‘nyelvészeti háborúról’ beszél; lásd Newmeyer (2022: 127 kk.).
3	Murray (1994: 230 kk.) és Newmeyer (2022: 156 kk.) egyaránt dokumentálja, hogy a neo-bloomfieldiánusok vezető személyiségei – ellentétben az idősödő Chomsky állításaival és a generatív narratívával – a fiatal Chomskyt kiemelkedően tehetségesnek tartották és kifejezetten támogatták.
4	Newmeyer (2022: 283 kk.) szerint Charles Hockett 1982-es kilépése a Linguistic Society of Americaból szimbolizálja a neo-bloomfieldizmus végleges vereségét. Hockett a chomskyánizmus dominanciájával indokolta meg kilépését.
5	Vö.: „Az egyik oldalon ott volt a félelmetes Postal, frissen érkezve azokból a csatákból, amelyeket Chomsky oldalán a ‘strukturalisták’ ellen vívott […]; ott volt a briliáns Haj (John Robert) Ross, akinek 1967-ben Chomsky témavezetésével megvédett értekezése új irányt szabott a szintaktikai kutatásnak […]; ott volt a lobbanékony George Lakoff; a borotvaéles eszű Robin Tolmach Lakoff; és az az ember, aki a szó minden értelmében a generatív szemantika elnöklő géniusza, James McCawley. A másik oldalon Chomsky volt. […] Miközben buzgón toborzott és nevelt új híveket, gyakorlatilag a terület teljes fennmaradó része a generatív szemantika felé lendült.” (Harris 1993b: 130)
6	Chomsky így minősíti a második nyelvészeti háborút Grewendorfnak adott interjújában: „[…] ezek sajnos nagyrészt olyan fajta agyrémek, amilyenek jelenleg meglehetősen divatosak. Harris lélegzetelállító beszámolót konstruál egy olyan nagy háborúról, amelyben én állítólag a tudományágam fölötti uralomért vívott nagy harcban az abban részt vevő hadseregek egyikének parancsnoka voltam. […] A történet szempontjából kár, hogy engem kevéssé érdekelt ez a ‘háború’, és nem is vettem részt benne.” (Grewendorf 1995: 231–232). Ezzel szemben a nyelvtudomány-történeti dokumentumok egybehangzóan megkérdőjelezik Chomsky visszaemlékezésének helytállóságát: „[…] saját elméleti keretének történetére, saját szakmai felemelkedésére és a nyelvészeti háborúkban való részvételére vonatkozó állításai jelentős mértékben összeegyeztethetetlenek a dokumentált adatokkal. Állításai szintén összeegyeztethetetlenek számos, vele szoros közelségben dolgozó szemtanú visszaemlékezéseivel.” (Harris 2021: 409; kiemelés K. A.) Még a Harrisétől jelentősen eltérő historiográfiai nézetet képviselő, chomskyánus Newmeyer is elismeri, hogy Chomsky önértékelése nem áll összhangban a dokumentumokkal (lásd Newmeyer 2022: 166 kk.).
7	Postal az első háború idején Chomsky elkötelezett híve és a neo-bloomfieldiánusok legádázabb ellenfele volt. A második háborúban a Chomskyval szembeforduló generatív szemantikusok egyik vezéralakjává vált. A második háborút követő publikációiban a mai napig kíméletlenül mutat rá Chomsky nyelvészetének gyenge pontjaira.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero