Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

11.3.6.4. Harmadik alciklus: „szánalmas dadogás” (11.20)(c)-ben?

Rátérek (11.20)(c)-nek a (11.21)(d) alatt rekonstruált kijelentésére. (11.20)(c) az analitikus tudományelmélet standard nézetének a fizikát mintatudománynak tekintő popperi vonulatából emel ki hívószavakat és alkot e hívószavakkal kijelentéseket.1 A p-probléma tehát az, hogy (11.21)(d)-hez hozzárendelhető-e pozitív plauzibilitási érték.

(11.20)(c)-ben és (11.21)(d)-ben „a természettudományos módszertan” a Bécsi Kör fizikalista tudomány-ideáljára utal.2 E kifejezés használata hibás, hiszen, mint azt a 3.2.1. szakasz bemutatta, az ‘Einheitswissenschaft’ / ‘unified science’ programja csődöt mondott, és nem létezik ‘a természettudományos módszertan’. Továbbá hibás elsietett általánosítás az az állítás, hogy ‘a’ bölcsészettudományok csak induktív módon járnak el, hiszen elegendő a nyelvtudományra pillantani: például a formális szemantikára vagy a matematikai nyelvészet különböző változataira. Az elsietett általánosítás érvelési hiba eredménye az a kijelentés is, hogy ‘a’ természettudományok deduktív-hipotetikusak és prediktívek. Ez a kijelentés a newtoni mechanika szerkezetét hibásan általánosítja. Nem minden ‘természettudomány’ deduktív-hipotetikus és prediktív. A természettudományos eljárások jelentős része induktív módon jár el, és statisztikai törvények feltárásán munkálkodik, melyek nem determinisztikusak, és az események szükségszerű bekövetkezte helyett csupán valószínűségi predikciókat fogalmazhatnak meg.3 És vannak olyanok is, mint például a biológia egyes részterületei, amelyek, mint említettem, sem törvények feltárására nem törekszenek, sem előrejelzéseket nem tesznek.4Ily módon az előző szakaszban áttekintett forrásokkal kibővített p-kontextusban (11.21)(d) plauzibilitási értéke nem lehet pozitív.

Ugyanakkor ez a következmény nem jelent érvet azzal a – még meg nem valósult, a jövőre vonatkozó – törekvéssel szemben, hogy megtaláljuk a ‘kétféle kultúra’ (Dyson 1982: 49, Boeckx 2006a: 131; lásd (11.31)(c)), azaz a fizikára jellemzően az általános törvényszerűségek keresése és a biológia normarendszerének megfelelően a sokféleség, esetlegesség, diverzitás elismerése közötti összhangot. Noha a fizika módszertanával megindokolt Galilei-stílusú tudomány és a biológiának a diverzitás megragadását előtérbe állító szemlélete diametrikusan ellentétes, vannak törekvések összebékítésükre (lásd például Boeckx 2006a, 2010). Idézem a két legprominensebb biolingvistát:

(11.36)	(a)	„[...] az evolúciós toldozás-foltozás (‘tinkering’) a biológiában mindenhol jelen van; de a toldozás-foltozást nem szabad túlértékelni. [...] És fordítva, a lényeg az, hogy nem tagadható vagy lebecsülhető annak a felismerésnek egyetlen darabkája sem, amelyet az egyediség korszakának (‘age of specificity’) köszönhetünk. A lényeg az, hogy ezeket a felismeréseket beillesszük egy átfogóbb elméletbe, mely az élő világ (‘living world’) diverzitását és egységét egyaránt befogadja.” (Boeckx 2006a: 137; kiemelés K. A.)
	(b)	„Valójában még mindig gyakran az a helyzet, hogy a nyelv működésének általános magyarázataival újra és újra, végkimerülésig próbálkoznak, mielőtt a nyelvi rendszer bármely egyediségét elismernék vagy egyáltalán mérlegelnék. [...] Mindazonáltal a gyakori félreértéssel ellentétben a nyelv egyedisége a minimalista program lényegéhez tartozik.” (Piatelli-Palmarini 2010: 154; kurzív kiemelés az eredetiben; félkövér kiemelés K. A.)

(11.36)(a) ellentmond a narratíva – az előző szakaszban vázolt érvelési ciklusban már értékelt – azon állításának, amely a szcientizmust és a popperi deduktív-hipotetikus szemléletet tulajdonítja a biológiának, ugyanakkor legalábbis kívánalomként támogatja ‘kétféle kultúra’ közelítését egymáshoz.5 Ha pedig (11.36)(b) kijelentéseit plauzibilisnek tekintjük, akkor É. Kiss Katalin narratívája azon megnyilvánulások közé tartozik, amelyek „félreértik” a minimalizmust, amikor azt kizárólag az általános törvényszerűségeket feltételező és az egyediséget kizáró „deduktív, hipotézis-alkotó, a predikciókat ellenőrző módszertan” alkalmazására korlátozzák.

Nyilvánvalóan nem kifogásolható, hanem, ellenkezőleg, kifejezetten termékeny lehet, ha a nyelvtudomány felhasználja egyéb tudományágak eredményeit, levonja azokat a tanulságokat, amelyek más tudományágak módszereinek alkalmazásából származhatnak, és szélesíti saját módszereinek, valamint adatforrásainak merítési bázisát (lásd a 3.3.3.2. és az 5.4. szakaszt).6 Más tudományágakból származó információk felhasználása ebben az értelemben kifejezetten a pluralista, relativista, prizmatikus látásmódot igényelné, ami viszont ellentétes a narratíva abszolutizmusával. A narratíva abszolutizmusa nem a biológia és a nyelvtudomány interdiszciplináris és ((4.15)(e) értelmében) termékeny együttműködését hirdeti, hanem a reflektálatlan redukcionizmust.7 Szcientista háttérfeltevéseivel összhangban egyetlen módszert tekint helyesnek – azt, amelyet ‘természettudományos’-nak’ nevez, és amelyre a biológiát redukálni kívánja. Még csak nem is a jövőben teljesítendő kívánalomként, hanem a jelenben beteljesült ‘tényként’ állítja nem csupán azt, hogy a transzformációs generatív nyelvészet valójában biológia (lásd a 8.6.2. szakaszt), hanem azt is, hogy mind a biológia, mind a transzformációs generatív grammatika azt a módszert alkalmazza, amely az analitikus tudományelmélet eleve működésképtelen szcientista normarendszerében közel egy évszázaddal ezelőtt kapott nyilvánosságot.

Mint arról többek között a 2.2. és a 3.3.2. szakaszban szó volt, noha a chomskyánus abszolutizmus az agy biológiáját tekinti vizsgálata tárgyának, a ‘Galilei-stílusú tudomány’ módszerének egyedül üdvözítő alkalmazását vallja, melyet az e fejezetben a példaként elemzett narratívában (11.20)(b), illetve (11.21)(d) tükröz. Chomsky értelmezése szerint a ‘Galilei-stílusú tudomány’ három tétele közül az egyik a Galilei (1960) [1623] Aranymérleg című irásából származó szállóige, amely úgy szól, hogy ‘a természet nagy könyvét a matematika nyelvén írták’. Ahogy arra többször utaltam, a minimalista programot propagáló narratív szövegek előszeretettel állnak ki a ‘Galilei-stílusú tudomány’ mellett. Rényi Alfréd A természet könyvének nyelve című dialógusában viszont éppen Galilei az, aki, mint (11.37) mutatja, óvni próbál mindnyájunkat annak a hibának az elkövetésétől, amely a narratívában – és, mint a 8.6.2. szakasz bemutatta, Chomsky életművében – tetten érhető:

(11.37)	(a)	Tulajdonképpen a természetre vonatkozó fizikai hipotéziseket sohasem lehet úgy bebizonyítani, ahogy egy matematikai tételt bebizonyítunk, vagyis bizonyos alapfeltevésekből, axiómákból logikus következtetések sorozatával levezetünk. A természetre vonatkozó hipotézisek ugyanis tulajdonképpen axiómák, és az axiómákat a matematikában sem bizonyítják. A geometria axiómáit sem lehet bizonyítani, helyes voltukat csak azon keresztül láthatjuk be, hogy az axiómákra épülő geometria helyesen írja le a teret, amelyben élünk. A fizikai hipotéziseket általában szintén nem lehet tapasztalatilag közvetlenül ellenőrizni. Csak azt tehetjük, hogy a feltevésekből következtetéseket vonunk le a megfigyelhető, kísérletileg ellenőrizhető jelenségekre vonatkozóan, és ezen következtetéseket ellenőrizzük. A hipotézisek követelményeinek levezetése viszont a matematika módszerével történik, úgy, hogy hipotézisünket axiómaként kezeljük és abból matematikai szabatossággal következtetünk.
	(b)	„[...] a természet nagy könyvében csak az tud olvasni, aki ismeri azt a nyelvet, amelyen e könyv írva van, és ez a nyelv: a matematika. Akik csak fecsegnek a természetről, ahelyett, hogy megfigyelnék és kísérletekkel kényszerítenék megszólalásra, azok sohasem fogják a természetet igazán megismerni. De ha sikerül megszólaltatnunk a természetet, akkor az a matematika nyelvén szólal meg, és ha e nyelvet nem értjük, akkor hiába is szólaltattuk meg, nem érthetjük meg, amit mond. És nem elég az, ha valaki – ilyenek sajnos sokan vannak – csak felületesen ismeri ezt a nyelvet, mert akkor könnyen előfordulhat, hogy teljesen félreérti, amit a megszólaló természet mond neki, és ha a saját gondolatait akarja a matematika nyelvén elmondani, abból szánalmas dadogás lesz. [...].” (Rényi 1973b: 132–133; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.)

(11.37)(a) tisztázza, hogy a matematikai axiómák nem eleve adott részei a természetnek, hanem közvetlen megfigyelésekkel nem bizonyítható feltevések. (11.37)(b) első mondata utal az említett szállóigére. Rényi nem azt mondja, hogy a matematika ‘benne van’ a természetben, hanem azt, hogy a természet törvényei a matematika nyelvén írhatók le és érthetők meg. Világosan különbséget tesz a metaszintű leírás és a leírás tárgya között. A narratíva félreértelmezi a ‘Galilei-stílusú tudományt’ – pontosan úgy, ahogy azt (11.37)(b) megfogalmazza, és ahogy azt a 8.6.2. szakaszban Chomsky írásaiban kimutattuk. Lásd még ehhez a 4.2.1. szakaszban a 8. lábjegyzetet, valamint (7.36)–(7.39)-et.

A „deduktív, hipotézis-alkotó, a predikciókat ellenőrző módszertan” abszolutizálása beleütközik abba is, amire a Nobel-díjas Wigner Jenő egyik sokat idézett, híres írása (11.38)-ban hívja fel a figyelmet:

(11.38)

„Sokkal nehezebb és zavarba ejtőbb helyzet állna elő, ha egy napon sikerülne olyan elméletet kidolgozni a tudat jelenségeiről vagy a biológiáról, amely ugyanolyan koherens és meggyőző lenne, mint a jelenlegi elméleteink az élettelen világról. [...] Továbbá teljesen elképzelhető, hogy olyan absztrakt érvet találunk, amely kimutatja, hogy egy ilyen elmélet ellentmondásba kerül a fizika elfogadott alapelveivel. [...] Egy ilyen helyzet komoly terhet róna az elméleteinkbe vetett hitünkre, valamint a fogalmaink valóságára vonatkozó meggyőződésünkre. Mély frusztrációt váltaná ki bennünk arról, amit a ‘végső igazság’ keresésének neveztem. Egy ilyen helyzet azért elképzelhető, mert alapjában véve nem tudjuk, miért működnek az elméleteink ilyen jól. Éppen ezért a pontosságuk önmagában nem feltétlenül bizonyítja az igazságukat és konzisztenciájukat [...]. Végül engedjenek meg egy derűsebb megjegyzést. Az, hogy a matematika nyelve alkalmas a fizika törvényeinek megfogalmazására, csoda [‘miracle’]. Olyan varázslatos ajándék, amelyet nem értünk és nem is érdemlünk meg.” (Wigner 1960: 14; kiemelés K.A.)

(11.38)-nak két fontos üzenete van: 8

Súlyos hiba abszolúte igazként kezelni olyan kijelentéseket, amelyek plauzibilitási értékét nem támasztják alá megbízható források; és
még akkor sem állíthatnánk kijelentéseink abszolút igazságát, ha a jelenségek matematikai leírása és magyarázata működni látszana.9

Összegezve: a narratívában (11.21)(d) nem kaphat pozitív plauzibilitási értéket.

1	A szcientizmus metafizikai megnyilvánulás a fizikalizmus. Vö.: „A fizikalizmus, sommásan megfogalmazva, azt állítja, hogy minden fizikai. Ez a tétel általában metafizikai állításként jelenik meg, hasonlóan ahhoz a nézethez, amelyet az ókori görög filozófus, Thalész képviselt – miszerint minden víz –, vagy ahhoz az idealizmushoz, amelyet a 18. századi filozófus, Berkeley hirdetett – miszerint minden mentális természetű. Az általános elképzelés az, hogy a valóságos világ (vagyis az univerzum és minden, ami benne van) megfelel egy bizonyos feltételnek, mégpedig annak, hogy fizikai legyen. Természetesen a fizikalisták nem tagadják, hogy a világban sok olyan dolog lehet, amely első pillantásra nem tűnik fizikai természetűnek – például biológiai, pszichológiai, erkölcsi, társadalmi vagy matematikai jellegű dolgok. Ennek ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy végső soron ezek a dolgok is fizikaiak, vagy legalábbis fontos kapcsolatban állnak a fizikai valósággal.” (Stoljar 2021) A fizikalizmust a Bécsi Kör vezette be a tudományelméletbe (lásd Wiener Kreis 1929, Carnap 1931–1932). Chomskynak a fizikalizmusra vonatkozó ellentmondásos megnyilvánulásait és azok tudományelméleti értékelését magyar nyelven Márton (2022) foglalja össze. Lásd még Anthony & Hornstein (eds.) (2003) kötetében Lycan, Poland és Strawson írásait, valamint Chomsky válaszait.
2	Vö.: „Természetesen egy dolog elhatározni, hogy mire van szükség, és egy másik dolog azt ténylegesen meg is csinálni. És a Bécsi Kör a másodikban látványosan kudarcot vallott [...].” (Kampis 2022: 60).
3	Stegmüller (1973c) részletesen elemzi a statisztikai törvények szerkezetét.
4	Figyelemreméltó, hogy É. Kiss (2007) (11.35)(a)-ban idézett – az e fejezetben vizsgált szöveggel megegyező narratívát kifejtő – írásának címe A nyelvészet mint természettudomány (félkövér kiemelés K. A.). Tehát az abszolutizmus prototipikus példájaként a nyelvtudomány egészét tekinti természettudománynak, miközben csak a transzformációs generatív nyelvészetre vonatkozó metateoretikus narratívát ismerteti. Következésképpen a narratíva szerint kizárólag a természettudományként jellemzett chomskyánizmus nyelvtudomány. Ez a kijelentés pedig – ismerve azt az intézményrendszert, amely bizonyos tevékenységeket ‘tudományként’ kezel – még akkor sem lehet plauzibilis, ha tudjuk, hogy a ‘tudomány’ terminusnak, mint oly sok egyéb alapfogalomnak, nincs általánosan elfogadott meghatározása.
5	A narratíva anakronizmusának része az, hogy az elméleti nyelvészet chomskyánus vonulata a newtoni fizika módszertanát tekinti követendő mintatudománynak. Lakoff észrevétele az itt bemutatott narratívára is érvényes: „[...] az a paradigmatikus természettudomány, amelyet olyan társadalomtudósok mint a nyelvészek, hajlamosak modellnek tekinteni, a newtoni fizika, dichotómiáival, objektivitásával és bizonyosságával együtt. Azonban a kvantumfizika kétségbe vonta mindezeket a felmagasztalt kívánalmakat, és eltűnődhetünk azon, hogy milyen kétes előnyökkel járhat, ha saját elméletünket és módszerünket egy elavult tudományterület alapján modelláljuk.” (Robin Lakoff 1989: 965; kiemelés: K.A.)
6	Ez a matematikai modellálásra is vonatkozik, hiszen vannak a biológiának matematikai eszközöket alkalmazó részterületei. (Valaha én is kipróbáltam egyiküket, lásd Kertész 2004b: 367–392).
7	Az abszolutizmus és a redukcionizmus összefüggéséhez lásd a 3.4.1. szakaszt.
8	Az itt vizsgált narratívának is szembesülnie kell azzal a kritikával, amellyel Sokal és Bricmont illette a formális módszerek hívószavait azok tartalmának megértése nélkül hangoztató bölcsészet- és társadalomtudományokat. E diszciplínák egyes művelői „[t]alán azt képzelik, kihasználhatják a természettudományok presztízsét annak érdekében, hogy saját értekezésüket a szigorúság köntösébe bújtassák” (Sokal & Bricmont 2000: 19 [1997], kiemelés K. A.; lásd még Levine 2002: 326). A kauzalitás problémakörére, melyet (11.20)(c) szintén felvet, már nem térek ki. Általános áttekintéséhez a természettudományokban lásd például Schaffer (2016), Gallow (2022), Anjum & Rocca (2024: 119–138), Mumford & Anjum (2013).
9	Lásd a 4.2.1 szakaszban a 8. lábjegyzetet is.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero