Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

11.3.9. Hetedik érvelési ciklus: a narratíva záró p-kontextusa

A narratíva (11.53)-ban foglalja össze a címében szereplő (de, mint láttuk, nem létező) ‘chomskyánus forradalom’ eredményeit és tesz kísérletet a (11.6)-tal jelzett p-probléma megoldására. Az önismétléseket elkerülve, pontonként röviden kommentálom, és utalok azokra a következtetésekre, amelyeket a p-modell alkalmazásával kaptunk.

(11.53)

„Mit köszönhetünk a generatív nyelvelméleti iskola elmúlt ötven évének? [2009-hez viszonyítva, K. A].

1. Sok-sok nyelv gazdag, a korábbi leírásoknál összehasonlíthatatlanul több tényt magyarázó, több összefüggést felmutató, explicitebb leírását. Arról, hogy a magyar nyelv leírását mennyivel gazdagította a generatív nyelvészeti irányzat, úgy alkothatunk fogalmat, ha valamelyik XIX. századi grammatikát, például Simonyi Zsigmond 1879-es ‘Magyar nyelvtan’-át összehasonlítjuk a generatív nyelvelmélet fellépte előtti és a generatív nyelvelmélet fellépte utáni akadémiai nyelvtanokkal, azaz a ‘Mai magyar nyelv rendszeré’-nek 1961–62-ben megjelent két kötetével, valamint a ‘Strukturális magyar nyelvtan’ 1992–2000 között megjelent köteteivel. Az 1961–62-es grammatika szerkezetében, a felvetett kérdésekben és a válaszokban nem különbözik lényegesen a XIX. századi nyelvtanoktól. A ‘Strukturális magyar nyelvtan’ viszont új kutatási kérdések, területek sokaságát vonja be a vizsgálódásba, és bővelkedik az új megfigyelésekben, új általánosításokban, új magyarázatokban.

2. A generatív nyelvelméletnek köszönhetjük azt a felismerést, hogy az emberi nyelvek grammatikái lényegüket tekintve azonosak; a grammatikák különbségei rendszerszerűek és korlátozottak. Ez a felismerés is hozzájárult ahhoz, hogy az egyes nyelvek grammatikái gazdagabbak és pontosabbak lettek, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy az egy-egy nyelvre alapozott megfigyelések, általánosítások más nyelvekre is kiterjeszthetők.

3. A korábbiaknál jóval részletesebb és jóval explicitebb generatív nyelvleírások nyitották meg az utat az ún. nyelvtechnológia, azaz a gépi szövegelőállítás és szövegfeldolgozás, beszéd-előállítás és beszédértés előtt – még akkor is, ha a számítógépes nyelvészek tagadják a CHOMSKY munkáiban használt eszközök, algoritmusok direkt alkalmazhatóságát.

4. A chomskyánus nyelvészetnek alapvető szerepe volt a pszichológia kognitív fordulatában.

5. A chomskyánus nyelvészetnek köszönhető az anyanyelv-elsajátítással, a gyermeknyelvvel, a nyelvfejlődési és nyelvi zavarokkal kapcsolatos elméleti kérdések rendszerszerű vizsgálata, a vizsgálati módszerek kidolgozása, azaz a pszicholingvisztika önálló tudományággá válása.

6. Az egyén mentális grammatikáját a kutatások középpontjába helyező chomskyánus fordulat hívta elő a neurolingvisztikai kutatásokat, a nyelvműködést meghatározó agyi struktúrák, agyi folyamatok rendszerezerő vizsgálatát.

7. A chomskyánus nyelvelmélet vetette fel a nyelv genetikai meghatározottságának tételét. Ez a kérdésfelvetés is új, ma már eredményesen vizsgálható kutatási területeket nyitott, és nagy szerepe volt abban, hogy már a nyelv eredetének, evolúciójának magyarázata, modellálása is tudományosan vizsgálható kérdéssé vált.” (É. Kiss 2009: 7–8; nagybetűs kiemelés az eredetiben, kurzív kiemelés K.A.)

Ad (11.53) 1. A narratíva a transzformációs generatív nyelvészet lineáris és kumulatív progresszivitását állítja. Azonban az alábbi források e kijelentés ellenkezőjének a plauzibilitását támasztják alá:

A 10. fejezet vázolta a transzformációs generatív nyelvészet heurisztikus céljaitól eltérő tudománytörténeti folyamatot, melyről semmiképpen sem állítható, hogy „[a] generatív nyelvelmélet evolúciója ma is tart” (É. Kiss 2009: 7).
E bekezdés első mondatának azt az egzisztenciális preszuppozícióját, hogy ‘vannak nyelvi tények mint eleve adott abszolútumok’, a 7. fejezet, valamint (11.49) nem minősítette elfogadhatónak.
A 8. fejezetben kimutatott érvelési hibák blokkolták az érvelési folyamatokat azokban chomskyánus művekben, amelyek a narratíva eredeti p-kontextusaiban a kijelentések plauzibilitásának a forrásai.
A 8.4. és a 8.6. szakaszban láthattuk, hogy a minimalista program a körben forgó érvelés, az evidencia elhallgatása és a metaforikus érvelési hibák miatt empirikusan talajtalan. Más összefüggésben jut Haider a narratíva állításával ellentétes értékelésre „[a] minimalista program nem hozott áttörést empirikus szinten, sem egyes nyelvek esetében, sem nyelvek között” (lásd a (10.26)(d) pontot).
Bármily rövid is e bekezdés, felvonultatja a whig-narratív elemeit.
A narratíva a letűnt idők – azaz az első chomskyánus háború, a Skinner-recenzió, valamint a chomskyánusok számtalan kirekesztő és abszolutista megnyilvánulásának – retorikáját alkalmazza. Tipikus whig-eljárás a csak a mindenkori p-kontextushoz viszonyítva megítélhető múltbeli teljesítményeket a jelen abszolutizált érdekeinek szemszögéből eleve rossznak vagy jónak minősíteni.

Ad (11.53) 2. Az alábbi források ismeretében nem lehet plauzibilis e bekezdés állítása:

Visszautalok a 8.4. szakaszra, amely arról szólt, hogy az univerzális nyelvtan és az egyes nyelvek nyelvtana közötti viszony alapvetően az elsietett általánosítás érvelési hibára épül. Meggyőződhettünk (az ‘üres expletívum’ példáján’) arról, hogy terméketlenné válik az az érvelési folyamat, amely reflektálatlanul deklarálja, hogy „az egy-egy nyelvre alapozott megfigyelések, általánosítások más nyelvekre is kiterjeszthetők” (É. Kiss 2009: 7).
Figyelemreméltó Stechow & Sternefeld (1988: 7), valamint Sternefeld & Richter (2012: 268) korábban már említett megállapítása, amely szerint elméleti síkon a transzformációs generatív nyelvészet évtizedeken át ugyanazt a mintegy 20 szerkezetet elemezte újra és újra.1 Lásd ehhez a 8.5.2. és a 11.3.3. szakaszt. Haider a (10.26)(d) pontban megállapítja: „[c]supán a már ismert dolgokat csomagolják újra és látják el új jellemzőkkel”.

Ad (11.53) 3. Nem támasztja alá megbízható forrás annak a kijelentésnek a plauzibilitását, amely szerint a nyelvtechnológusok hibásan állítják, hogy nem Chomsky nyomdokain járnak. Haider viszont (10.26)(c)-ben kétségbe vonja a narratíva e kijelentésének plauzibilitását: „a generatív grammatikusok nem játszanak lényeges szerepet a mesterséges intelligenciában [...]”.

Ad (11.53) 4. Ez a kijelentés csak azzal a 8.3. és 10.2.5. szakaszban közvetlen forrásokkal alátámasztott kijelentéssel kiegészítve lehetne plauzibilis, hogy a kognitív pszichológia fejlődése a későbbiekben nem a chomskyánus utat követte. Lásd ehhez még Pléh (2014a). (10.26)(a) szerint „[a] generatív grammatikusok nem játszanak jelentős szerepet a kognitív tudományban [...]”; lásd a 11.3.6.3. szakaszt is.

Ad (11.53) 5. A helyzet analóg azzal a paradoxonnal, amely a Cartesian Linguistics tudománytörténeti szerepét jellemezte a 8.5.5. szakaszban, és amely kiterjeszthető volt a chomskyánizmus tudománytörténeti szerepére a 10. fejezetben. A transzformációs generatív nyelvészet hozzájárult a pszicholingvisztika kialakulásához, és jelentősen befolyásolta azt. Azonban szerteágazó viták sokaságát és a sajátjától eltérő, önmagukat vele szemben meghatározó nézetek létrejöttét (beleértve a kognitív nyelvészet holista irányzatait is) váltotta ki. Lásd még Pléh (2014a).

Ad (11.53) 6. A chomskyánizmusnak ebben az esetben is lehetett katalizátor-szerepe, de a jelenlegi helyzet az, hogy „[a] minimalista programnak gyakorlatilag nincs érintkezési pontja a nyelv neurológiai-kognitív valóságával, így nem is alkalmas annak modellálására” (lásd 10.26)(a)).

Ad (11.53) 7. Hasonlóképpen, a narratíva plauzibilisen állítja, hogy a chomskyánizmusnak „nagy szerepe volt” a kérdéskör felvetésében.2 Azonban ennek a szerepnek a hatása a tudományos haladásra nem pozitív, hanem negatív, mert nem serkentette, hanem akadályozta a nyelv evolúcióbiológiájának kutatását – mint azt (11.31)–(11.34), valamint a hozzájuk fűzött kommentár dokumentálja. Íme, egy további példa a biológia diszciplínájának tendenciáit átlátó, kompetens szakvéleményre:

(11.54)

„Chomskynak az innátizmusra és a nyelvi szervre vonatkozó biológiailag tarthatatlan radikális kijelentéseit jóindulatúan értelmezve azt mondhatnánk, hogy gyakran retorikai túlzásokkal élt annak érdekében, hogy követőit arra ösztönözze, hogy vele együtt azokra a témákra összpontosítsanak, amelyeket ő a legfontosabbnak tartott. Ám a nyelv eredetére vonatkozó álláspontjai nem csupán önmagukban voltak radikálisak. Másokat is arra késztettek, hogy elméleti szélsőségeket támogassanak, és elbátortalanították a nyelv biológiai alapjaira irányuló kutatásokat. Ennek a problémának az egyik forrása a személyiségében keresendő – Chomsky vitastílusának jellemzője az ellenkező nézetek lesöprése volt. A Chomsky-féle nyelvészeti hagyomány számos követőjét láthatóan ugyanerre a stílusra biztatta. A biológusok (különösen a biológiai irányultságú pszichológusok) pedig gyakran váltak a Chomsky-hívek gúnyolódásának célpontjává.” (Oller 2008: 349-350; kiemelés K. A.)

Eljutottunk az esettanulmány végeredményének kimondásához. A (11.6)-ban jelzett p-problémát a narratíva érvelési folyamata nyilvánvalóan nem oldotta meg:3

(11.55)

0≤|~(11.53)|S≤1

Sternefeld & Richter (2012: 268) szerint az adatállományt

„már a kormányzás és kötés elméletének idején a generatív nyelvészek ‘kísértetszobájaként’ emlegették (vö. Stechow & Sternefeld 1988: 7). Arról a mintegy 20 szerkezettípusról volt szó, amelyeket elméletileg feldolgoztak és mindig újra elemeztek.”

Chomsky biológiai állításaira is érvényes Pullum (2009: 22) (11.4.)(ii)(a)-ban idézett megállapítása, amely szerint Chomsky érdeme az, hogy nagyon sok embert meggyőzött arról, hogy foglalkozzanak azokkal a kérdésekkel, amelyekre ráirányította a figyelmet, és ezért „hálával tartozunk neki [...]”. E nézet szerint a chomskyánizmus látszólagos sikere alapvetően szociálpszichológiai természetű. Lásd még Pléh (2014b).

Megemlítem a jelen szakaszban végrehajtott racionális rekonstrukció egyik normatív következményét: a tudományt ne ‘hitrendszereként’ műveljük. Idézem két egészen eltérő szemléletű, prominens szakember egybehangzó véleményét.

„Ahogyan korábban a ‘tudományos módszerre’ való hivatkozás felülírta a lényegi kritériumokat, úgy ma arra lenne szükség, hogy a tudomány ‘hitrendszerként’ való felfogását a tudományos technikák egy sokkal árnyaltabb megértése írja felül. […] A kutatás legszélső határterületein, ahol senki sem tudja pontosan, mi rejlik a horizonton túl, nincsenek szakértők abban az értelemben, hogy valaki ténylegesen tudná, vagy akár megbízhatóan hinné, hogy ez vagy az igaz; de nyilvánvalóan vannak szakértők abban az értelemben, hogy tudják, hogyan kell előre haladni a határokat feszegető kutatásban […].” (Nickles 2013: 117)

A valamely elméletbe vetett hitet közérthetően terjesztő didaktikus szöveg egyúttal dogmatikus is:

„A tudományt gyakran inkább dogmaként tanítják – egyértelműnek, vitathatatlannak és megkérdőjelezhetetlennek tekintett tények halmazaként – és ez sokkal inkább hasonlít ahhoz, ahogyan az embereket egy hitbe, semmint egy kritikus, kérdéseket feltevő közösségbe indoktrinálják.” (McGrath 2019: 156; kiemelés K. A.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero